Úgy néz ki, nem csinál több kézikonzolt a Sony

  • Írta: fojesz
  • 2015. szeptember 27.
  • Hír
Link másolása
Ezt így kerek-perec nem jelentették ki persze, de erősen célozgattak rá: a Sony szerint mostanában nem kedveznek a piaci körülmények egy új kézikonzolnak, a mobilok megfojtották ezt a szegmenst.

A forgatókönyvet ismerjük: miután az okostelefonok és a tabletek berobbantak a piacra, majd elárasztották azt mindenféle ingyenes, de legalábbis nagyon olcsó játékkal, a kézikonzolos piac a töredékére zsugorodott.

Noha a Nintendo 3DS még úgy-ahogy megvan (bár meg sem közelíti a DS elképesztő sikerét), a PlayStation Vita annyira háttérbe szorult, hogy a Sony sem hajlandó foglalkozni vele: a cég többször is kijelentette, hogy már nem fejlesztenek AAA-játékot a gépre.

Ezek után nem kellene meglepődnünk Shuhei Yoshida EGX-en elhangzott mondatain, miután azonban most először beszélt a cég hivatalosan is egy esetleges PlayStation Vita-utódról, mindenképpen meg kell említenünk őket.

Egy PlayStation Vita 2-t firtató kérdésre Yoshida úgy válaszolt, hogy bár a hordozható játék jelensége egyre inkább növekszik, a növekedésért elsősorban a mobilos piac felel. Ez azt eredményezi, hogy egy új kézikonzolnak nem igazán kedveznének a jelenlegi körülmények, és bár nem jelentette ki kereken, valószínűleg arra utalt ezzel, hogy részükről a kézikonzolosdi ennyi volt, a PlayStation Vita után már nem adnak ki újabb hordozható gépet.

Kissé más téma, de Yoshida azt is megjegyezte: nem zárja ki, hogy visszahozzák a Wipeout-sorozatot, ahogy azt sem, hogy egyszer a Killzone is kapjon egy olyan gyűjteményt PS4-en, mint az Uncharted fog október elején. Hozzátette: a PS4-tulajok felének nem volt PS3-a, így nekik mindenképpen hasznosak az ilyen csomagok.

31.
31.
p3ti
#24: PS2-n is játszható!
30.
30.
Cell4
#29: ilyesmivel, bocsi, éjfél elmúlt. :)
29.
29.
Cell4
#27: Az összehasonlítást én olyan készülékekkel értettem, ami időben, tudásban és árban is kb. akkor jelent meg, mint a Vita. Az, hogy az iPhone 6S, meg azok az ún. tavalyiak 6x erősebbek nála, de 6x is drágábbak, nem vigasztal.
Azzal viszont egyet értek, hogy telefont nem elsősorban azért vesz az ember, hogy játsszon, míg Vitát annak idején pont azért vett.

Köszi, próbáltam a Vice City-t rajta, az győzött meg arról, hogy telefonon soha többet meg ne próbálkozzak ilyesmire. Emuláció meg úgy tudom Vitán is van, még CFW-s módon is. A listádban harmadikként szereplő játékok hiányával van itt a gond.
28.
28.
dante92
A Sony elég tirpák mostanság...
27.
27.
mestermagyar
#26: Egy telefon ebben az árban messze több egy játékgépnél, de csakhogy tisztába tegyem:

A Ps Vita ugyanazon platformon (ARM) fut mint a telefonok többsége. A PS vita igazából hardverileg már lassan lepkefingnak számít, ha azt vesszük hogy ő volt egyszer a csúcs. Elavult A9-es mag, egy GPU, ami a tavalyiakhoz képest harmaderős, és 512mb RAM. Hol tartasz? Már rég vannak olyan grafikai tudású játékok telefonra is.

A madárcsúzli szintű telefonokra legalább van PC-s GTA, minden PSP-ig leemulált játék, és jópár színvonalas alap androidos cím is.
26.
26.
Cell4
#3: Kajak ugyanazt az E3-at néztük? Én konkrétan azért maradtam fent éjjelek éjjelén és néztem élőben a konferenciát, hogy lássam, mit mutatnak Vitára, elvégre premierhez közeli időpontban vettem a gépet, így hát kíváncsi voltam rá, milyen jövőt szánt neki a $ony...
Tiszteletben tartom én azt, hogy valakinek unalmas téma (BTW, én meg pont ettől a VR-lufitól tartok, hogy csak fújják és fújják, aztán meg majd csak lesik mindenki, ahogy a 3D-hez hasonlóan ez is kipukkad...), de ha már kiadták és beetettek vele jó pár millió embert, talán jogosan várhatom el, hogy a másfél órás konferenciából úgy kb. fél órányi időt szánjanak a kisgépre, aztán a többi mehet a PS4-re vagy bánom is én mire. Ehhez képest én ennek még a tizedét sem láttam, tényleg nem értem ezt a promózásos részt, amit írtál, örülnék, ha adnál valami linket, ami a műsor ezen bejelentéseit és szövegeit tartalmazza, mert én kajak nem találom. Talán már 2 éve, hogy semmi komolyabb fejlesztést nem jelentettek be a gépre az ilyen alkalmakon, sőt, kvázi említésszerűen vettek róla tudomást. Ez minden, csak nem support.
És support nélkül hogyan vegyék? Jött rá egy normális Uncharted, ami úgy tudom, anyagilag sikeres volt, a Gravity Rush most kap folytatást, szóval ezek szerint azzal se lesz gond. A Killzone is szerintem szebb jövőt élhetett volna meg a masinán, ha addigra a $ony nem herélte volna ki a márkát úgy, hogy fél mondatnyi szöveget sem mondtak hozzá ezeken a konferenciákon.
Hol vannak a további nagyobb címek? MGS, inFamous, Ratchet and Clank, LocoRoco, Patapon, Gran Turismo, God of War, esetleg még egy Uncharted-CoD-Assassin's Creed-trió? Monster Hunter, Tekken, Yakuza, Final Fantasy? Mert ha ezekkel + az olyan új, egyedi IP-kel sem ért volna el komolyabb eredményeket a Vita, mint a Gravity Rush - Soul Sacrifice - Tearaway és társai, pláne úgy, hogy marketingfronton is tényleg odatették volna magukat, akkor megértem, hogy miért mondanak le róla...de az, hogy a normálisabb belsős játékokhoz így az eltelt 3 év alatt elég a két kezem (Uncharted, Gravity Rush, Killzone, Tearaway, LBP, Stardust, Sound Shapes, esetleg még a Murasaky Baby), a többi meg vagy fapados (Resistance, Wipeout, Unit 13, Reality Fighters, Invizimals, Little Deviants) vagy külsős PSP-szintű port (CoD, Borderlands 2, Silent Hill, Mortal Kombat, NFS, Assassin's Creed - bár utóbbi legalább direkt erre volt fejlesztve, csak még bogártalanítani kellett volna eléggé + optimalizálni a motort is), az ilyen célokhoz baromira kevés, nem lehet mindenki Apple.

Azért majd mindenesetre szólj, ha egy PS Vita árával megegyező tudású és árfekvésű telefon rezzenéstelenül ki tud magából préselni egy Uncharted vagy Killzone-kaliberű látványt, mert azt elhiszem, hogy a 199 990 Ft-os iPhone 5S elboldogul vele. :)
Továbbra sem értem ezeket az idióta összehasonlítgatásokat, amikor a Napnál is világosabb, hogy a Vitát nem a madárcsúzli-szintű címeket futtatni képes telefonokkal kell egy lapon említeni, hanem inkább az olyanokon, ahol a PS3 is szerepel. Más részről: a $ony már próbált nyitni ilyen téren a mobilpiac felé is az Xperia SP-vel és a PS Mobile fejlesztői kit-tel, mind a kettő gigantikus bukta lett a semmit érő support miatt, micsoda véletlenek. :)
25.
25.
mestermagyar
#22: Óó de van, csak ne a google play elején és az ingyenes gammáknál keresgélj.
24.
24.
kamgecam
#4: Én egy Persona 4 Golden gyűjtőinek örülnék.Világ egyik legjobb játéka és csak Vitán játszható.
=O)
23.
23.
xSHx
Inkább csináljanak egy normális PLAYSTATION minőségű kontrollert a Z modellekhez. Ilyen belepattinthatósat, ami ugy néz ki mint egy Vita csak kijelző nélkül. És persze azonos számú gombokkal.
22.
22.
kamnak igaza van!

amugy mobilokra visszaterve, valaki irt par logikai jatekot, de ezek mind olyanok, hogy vagy elfogy az eleted vagy szar az egesz, rendes jatek amit akar elejetol vegeig rendesen vegigvihetsz olyan nincs.vagy nagyon keves, mert az nem eri meg, helyette van minden fogs amiben 10.percenkent fizetni kene vagy varni,.ezert rohej az egesz, ne mondja nekem senki, hogy ugyanugy jatszik mobilon, mint kezikonzolon, az emulatort leszamitva, amihez amugy szar az erintokepernyo.Tema ezen resze sztem lezarva.
21.
21.
zozo76hun
ezeket a jatekokat amit felsoroltal is nagy nehezen kezeli le a konzol. de a lenyeg hogyha a gep meg nagy nehezen is kiizadja magabol az fps szamot akkor is ott van az alacsony felbontas. hidd el homalyos. elettelen, pixeles lesz a kep. hat kivancsi leszek. mondom ha a sony osszehozza es mukodik is neki rendesen es jo is lesz es nem csak masodrendu jatekok lesznek rajta hanem aaa-s cimek egybol veszek ps4-et meg vr-t is hozza. de a technikai felteteleket ismerve nem hiszem hogy lesz ps4-em. :)
19.
19.
kamgecam
#12: A konzolok mindig is máshogy működtek mint a pc-k és hidd el van bennük nafta.
Ha igazad lenne akkor nem lennének olyan grafikájú játékok mint a Driveclub,az Order vagy Infamous de a Bloodborne-t is ide sorolhatjuk és ez még csak a generáció eleje.

PsVr-re külső egység is tolni fogja a kakaót.
Processing Unit a neve.

"A Sony új konzoljának nevezett PlayStation VR fejegység közvetlenül a szemeink elé vetít egy térhatású virtuális világot. Az érzékeinket megdelejező készség gyakorlatilag holttér nélküli 3D képernyőként funkcionál, teljes látómezőnket kényeztetve, a külvilágot kizárva. A hardvert a PlayStation 4 hajtja, azonban most kiderült, hogy van ott valami más is a konzol mellett: egy Processing Unit (PU) nevű dobozka, mely segít az adatok kezelésében.

A PU egészen pontosan a PS4-ből érkező 120Hz-es jelet osztja a PlayStation VR és a televízió között (többek között). Ez azt jelenti, hogy a headsetben megjelenő képet a tévén is nézni lehet - nyilván a virtuális valóság térérzete nélkül. A PSVR 1920 X RGB X 1080 látványt prezentál saját OLED képernyőjén." (PsC.)

http://wccftech.com/sony-playstation-vr-weapon-ps4-power-source/

18.
18.
adamsfamily
Jó néhány évvel ezelőtt volt 1 psp-m,amin azért akadtak jó játékok,de ami zavaró volt rajta,hogy csak 1 joystick volt rajta,amivel a tps és fps játékok elég játszhatatlanok voltak.Amikor megjelent a vita úgy voltam vele,hogy ha lemegy az ára és lesz egy kis pénzem,akkor beruházok egyre,de amikor kiadták és a sony szabályosan leszarta és alig adtak ki rá játékokat,akkor le is mondtam róla.Jó ötlet volt a PS vita,csak egy kiadó se volt olyan tökös,hogy mellé álljon és pénzt fektessen bele,hogy bármilyen játékot is fejlesszen rá.A sony meg így segget csinált a szájából,mert eleinte rengeteg játékot ígértek rá.
17.
17.
Eragon1993
#13: Lehet hogy igazad van, engem akkor sem vonz ez a mobilos téma. Imádom a ps vitát nem is értem miért szorult ki ennyire. Sok jó játék van rá, a ps1/psp portokról nem is beszélve. Rengeteget nosztalgiáztam pl a spyroval. Remote play is hasznos.
16.
16.
mestermagyar
#15: A legnagyobb gond az új funkciókkal hogy a konzolok kurvára nem erre lettek kitalálva. Egy újdonságot sokkal jobb változtatható hardverre kiadni, mert ha nem is mindenkinek, de valakinek működni fog normálisan. A konzol ennek a végjátéka, ahol a teljesen működő, és értékesíthető termékekből akarnak profitot termelni, nem egy kimondott kísérletezésre jó platform.
15.
15.
zozo76hun
gyerekek, fullhd egy vr szemuvegbe keves, lattam, pixeles es eletlen a kep mint az allat, messze szarabb elmeny (kepileg) mint egy jo nagy tv-n. ha ehhez meg hozzajon a ps4 gyenge teljesitmenye is ami a vr-hez kene... hat...

igaza van likvidal gyula-nak, szerintem is el fog mulni a varazs aztan mint a move meg a kinect...

pedig en is varom a vr-t de nem nagyon hiszek benne. anno mar volt egy futama a multban, nem ez lenne az elso hogy probaljak a jatekos tarsadalomra nyomni.

lehet persze siker lesz de jelenleg tul draga. meg az OC is aranylag keves felbontassal rendelkezik es igyis bika pc kell hozza.
14.
14.
A Pulyka
#12: Pedig imádkozz, hogy konzolokon sikeres legyen, mert maximum csak akkor játszhatsz AAA címekkel. Szerinted melyik first party stúdio fog játékot fejleszteni kizárolag pc-re? Valszeg egy sem. Kapsz majd rá olyan egyszobás alkotásokat, ahol vázákat dontogethetsz le az asztalrol :D
13.
13.
blountex
#10: Már hogy is ne lenne játékra való.
Olyan címek mint a Pocket Tanks, Toki Tori, Drag Racing, Plants vs Zombies, Kami, Machinarium stb. Az ilyen egyszerűbb logikai, ügyességi játékok pont hogy jók rá.
Carmageddon is elég jól irányítható, nem is gondoltam volna, de már egy Real Racing 3 vagy Asphalt 8 nem igazán mobilra való.
Fallout Shelter is tökéletes úgy ahogy van.
Kipróbáltam a Mortal Kombátot, de az inkább egy vicc kategória.
12.
12.
strike19
#9: Szerintem a VR nagy durranás lesz.Több értelme lesz ,mint a 3D illetve a hajlított Tv-nek együtt véve.PS VR-nek nem szánok ebben a generációba nagy jövőt mert valjukbe Vr dolgokhoz az AMD APU ami konzolokba van édes kevés.
Asztali gépbe is milyen gigantikus (erős) Cpu és VGA kell hogy valami fusson rendesen.
PS Vita ha kikerül a Sony támogatásábol nem fogom sajnálni de kiváncsi várom hogy vajon értékesebb játékokat fognak adni PS+-ba ha megszűnik 2 PS V játék?
11.
11.
RangerFox
Hát fuj mobilok, a Vitára minden héten jönnek japán címek, japánban még mindig veszik a cuccost, az eu meg na le van szarva, amúgy rip vita
10.
10.
Eragon1993
Én mondjuk sajnálom :( Telefonokkal amúgy nem tudom mi ez a kurva nagy felhajtás. Én mindig is utáltam mobilon játszani. Tisztán érintőképernyő egyszerűen nem játékra való. Pénzt meg főleg nem adnék telefonos játékért. Tabletom nincs, de nem is mozgat a gondolat. Teljesen felesleges szerintem még a létezése is. Akkor már inkább hordok magammal egy laptopot.
9.
9.
#6: A vr is ugy fog robbantani, hogy kijon ra esetleg par minimal jatek csilivili.
Aztan amikor mar emulik a varazs megy a polcra\fiokba.
8.
8.
mestermagyar
#6: A nextgen még évekre van, miről beszélsz?
7.
7.
mestermagyar
Reméljük hogy a moga pro népszerűbb lesz és kezelhető AAA-k jönnek telefonokra is.
6.
6.
logic5
#2: A VR robbanni fog, csak nem a sunyinál :DDD Ezt nem is értem hogy gondoltad :D Az Oculus igen, nagyot üt, de nem a sonyi szarja.... Minden erejüket a ps4-re koncentrálják... hmmm.. Remake tekintetében valóban. Gondolkozz mielőtt baromságot írsz :D Itt aztán van nextgen gondolkodás :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...