Decemberben megint Mariózunk

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 19.
  • Megjelenés
Link másolása
Kisebb meglepetéssel készült nekünk a Nintendo a hétvégére, bejelentette ugyanis, hogy az eredeti tervekkel ellentétben már idén decemberben boltokba kerül a Mario & Luigi: Paper Jam Bros.

A Nintendo bejelentette, hogy december 4-én kerül boltokba a Mario & Luigi: Paper Jam Bros. A játék az eredeti tervek szerint 2016 tavaszán jelent volna meg, ehhez képest kisebb meglepetés, hogy már idén megkaparinthatjuk. (Igaz, a Star Fox csúszásáért ez a minimum!)


Ahogy azt a címe sejteti, a játék a Mario & Luigi- és a Paper Mario-sorozat szerelemgyereke, mindkét szériából átemel bizonyos játékmeneti elemeket; a harcban például már három hős vesz részt, és Paper Mario spéci képességeit is bevethetjük a küzdelmekben. A nyáron Lengyelországban mi is kipróbáltuk a játékot.

1.
1.
Paint
Én azt a napot a Nintendo-nappá fogom magamnak avanzsálni. ;-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...