Külön részleget szentel az eSportnak az Activision

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 25.
  • Biznisz
Link másolása
Az Activision bejelentette legújabb divízióját, amit dedikáltan az eSportok támogatására hozott létre. A cégnek meggyőződése, hogy óriási lehetőség van a versenyszerű videojátékozásban.

Az eSport-részleg irányítását szakértőkre bízta a cég, az elnöki székbe az ESPN és az NFL Network korábbi elnöke, Steve Bornstein ült, míg az alelnök a Major League Gaming társalapítója és korábbi elnöke, Mike Sepso lett. Az Activision ugyan még nem konkretizálta, hogy mi a célja az új divízióval, de a vezetők azért nagyjából körülírták a küldetésüket.

Sepso szerint az eSport-részleg létrehozásának elsődleges üzenete, hogy az Activision számára rendkívül fontos a versenyszerű videojátékozás, a feladatuk pedig tulajdonképpen az, hogy az eSporttal kapcsolatos meglátásaikkal támogassák azokat a csapatokat, amelyek házon belül versenykompatibilis játékokat (például Call of Dutyt, StarCraftot vagy Hearthstone-t) fejlesztenek.

Sepso azt mondta, az Activisionnek meggyőződése, hogy az eSport a legnagyobb sportágak közé emelkedhet, ezért nemcsak az a céljuk, hogy a már meglévő rajongókat szolgálják ki, szeretnének egyre több új arcot is elcsábítani. Sepso az eSportok vélt hátrányaira célozva megjegyezte, az amerikai focit is rengetegen követik, pedig a legtöbben sosem játszották még a játékot, és ráadásul a szabályrendszere sem a legegyszerűbb.

Azt is hozzátette: a legnagyobb nehézséget jelenleg az eSport-közvetítések elérése jelenti, mert az eSport-meccseket nem közvetítik minden csatornán, nem jönnek csak úgy szembe, kifejezetten keresni kell őket. 

1.
1.
atesz89
Az még sosem volt jó ha ők akarnak esport módot fejleszteni. Inkább adjanak ki modtoolt és majd a játékosok megcsinálják a promod-ot, warmodot a játékhoz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...