Megérkeztek a Nintendo számai is

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 28.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo is helyzetjelentett, ez alapján a cég pénzügyi évének első fele viszonylag eseménymentesen alakult. A Wii U-ból hat hónap alatt több mint 1 millió darab fogyott, a kiotóiak szerint tartható az idei évre kitűzött 3,4 milliós cél.

A Nintendo szokás szerint összesítve közölte a pénzügyi adatait, vagyis nem csak a második negyedéves számokról lesz alább szó, a helyzetjelentés az üzleti év első hat hónapjára vonatkozik.

A cég 204,18 milliárd jenes forgalommal zárt, ami 19,1 százalékos növekedést jelentett éves szinten, ezenkívül egy vékony üzemi nyereséget is sikerült összehozni: 8,97 milliárd jenről beszélünk. A nettó profit 16,43 milliárd jen volt, ez 25,9 százalékos csökkenést jelent.

A 3DS-ből 2,28 millió darab talált gazdára, ehhez pedig 19,2 millió játék párosult. Az áprilistól szeptember végéig tartó időszak kézikonzolos sztárja az Animal Crossing: Happy Home Designer lett (2,02 millió példányt vittek belőle haza a játékosok), rajta kívül szépen teljesített még a tavaly megjelent Super Smash Bros. és néhány, egyelőre csak Japánban elérhető cím is.

Wii U-fronton 1,19 millió konzoleladásra futotta a cégnek, játékból pedig 12,37 millió példány fogyott. A Super Mario Makerre 1,88 millió játékos volt kíváncsi, míg a Splatoonra 2,42 millió. Az Amiibók kapcsán ezúttal sem kaptunk pontos adatokat.

A Nintendo nem változtatott a teljes üzleti évre vonatkozó várakozásain, továbbra is 570 milliárd jenes árbevételre, 50 milliárd jenes üzemi nyereségre, illetve 55 milliárd jenes nettó profitra számít. Wii U-ból 3,4 millió darabot szeretnének eladni az évben.

A cég új elnökeTatsumi Kimishima egyébként azt is megerősítette a helyzetjelentés apropóján, hogy hamarosan visszahozzák a Nintendo Direct műsorokat is. Iwata halála óta nem meglepő módon szünetelt a sorozat (elvégre azt mindig maga Iwata prezentálta a közönségnek), azonban Kimishima szerint az idei évben még legalább egy Directet tartanak majd.

5.
5.
Norbiii
#3: Pontosan, jól mondod, miszerint rengeteg a tartalom benne, de ez is és amit írtam az is nagy erénye a játéknak! Alkottam már néhány pályát, jó, hogy a fantáziámra van bízva. :) Szóval szerintem a Maker egy piszok jó játék!
4.
4.
myrte
#3: Mikor már fáradt vagyok este, leülök 1-2 random pályára. Aztán megvan a napi kikapcsolódás adag.
3.
3.
RangerFox
#1: Nem ez a nagy erénye, hanem hogy rengeteg tartalom van benne, mivel a mások által kreált pályákkal is játszhatsz, nagyon hosszú ideig le tud kötni, igaz, inkább töltelékjátéknak illik be, két nagyobb cím között.
2.
2.
myrte
Már 21 millió amiibo figurát adtak el. - nem csak azok veszik, akiknek van Nintendo konzolja
1.
1.
Norbiii
A Super Mario Maker egy iszonyatosan jó játék, egyszerűen zseniális! Hihetetlen, hogy magam alkotom a pályákat, a fantáziámra van bízva, és ezek után nem meglepő, hogy viszik, mint a cukrot. A Yoshi's woolly world és most ez a kedvencem! Nálam a Maker az év címe!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...