Amerikai toplista: az Xbox One vitte az októbert

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 13.
  • Toplista
Link másolása
Alaposan elcsavarta az amerikaiak fejét a Halo 5: hiába csökkentett árat a Sony októberben, ez azon ritka hónapok egyike volt, mikor az Xbox One eladásai megelőzték a PlayStation 4-ét.

Közzétette az NPD Group az amerikai játékpiac októberét összegző jelentését, eszerint a teljes piac 2 százalékot növekedett éves szinten, 805,9 millió dolláros forgalmat tudhatott maga mögött. Most is a kiegészítők pörögtek a legjobban, ez a szegmens 18 százalékot hízott (197,9 millió dollár), míg a hardvereladások stagnáltak (270,3 millió dollár), a játékeladások pedig 3 százalékkal csökkentek (337,7 millió dollár).

A konzoleladások stagnálása azzal magyarázható, a kézikonzolok eladásából származó forgalom elég meredeken, 27 százalékkal csökkent, ezt pedig nem tudta ellensúlyozni az asztali gépek alig 3 százalékos növekedése - ugye hiába fogy egyre több újgenerációs gép, ezzel együtt kevesebb PS3 és Xbox 360 fogy, és ez visszafogja a lendületet. A hónap legfontosabb híre hardverfronton, hogy az Xbox One meg tudta előzni a PS4-et a havi eladásokban, jóllehet a Sony épp októberben csökkentette a konzolja árát.

Ez jó eséllyel a Halo 5: Guardians megjelenésével magyarázható, ahogy az alábbi toplista mutatja, ez volt a legnépszerűbb játék a múlt hónapban. Az új megjelenések közül az Assassin's Creed: Syndicate, a WWE 2K16, a Yoshi's Woolly World, az Uncharted-kollekció és a Rock Band 4 csípte még meg az élbolyt:

  1. Halo 5: Guardians
  2. NBA 2K16
  3. Assassin's Creed: Syndicate
  4. Madden NFL 16
  5. WWE 2K16
  6. FIFA 16
  7. Destiny: The Taken King
  8. Yoshi's Woolly World
  9. Uncharted: The Nathan Drake Collection
  10. Rock Band 4


A kiegészítők között nagyon jól fogytak a különböző előfizetések és pontfeltöltő kártyák (itt 38 százalékos volt a növekedés), míg a kontrollerek 29 százalékot erősödtek éves szinten - természetesen főleg az Xbox One Elite kontrollerének hála.

17.
17.
ARTURUS_G
#8: Nagyon nem értünk egyet a ps3 exclusiv játékokért vettem meg az alözö gent.
Infamouson sirtam unchartedél zseniális God of warnál nekem nics akciodusabb és még sorolhatnál a lairtol a HS ig.
Xboxon érdekel a fable.
Komolyan nem tudok azon kivül még egy exclusiv játékot mondani sajnos amivel tolnám, nyilván aki szereti a halot annak nagyon vagi, de én a resistancet meg e killzonet se bírom szal nem vagyok fpses
16.
16.
Neo1989
#9: De még mennyire nem :)
13.
13.
hoaw
#8: Nyugi, csillapodj le.:)
Én is jobban szeretem az Xbox360-omat, mint a Ps3-omat, még se kezdem el szidni.
12.
12.
Dark_Temptation
Csak a halonak köszönhető ez de az is szar lett sajnos :/ 4 órás kampány meg mikro tranzakcio és csak utolag kerul be a forge? És a kamu reklamozas.... Szégyen... :-)
10.
10.
dcba
Nincs kizarva, h egyre jobban fel fognak futni a box eladasai, mivel sokan akik megvettek mar a ps-t, most boxot vesznek.
9.
9.
Norbiii
#8: "de a ps3 egy szartartály a boxhoz képest"

Hát ebben nagyon nem értünk egyet! :)
8.
8.
Kinek mi a szimpibb. Én még előző gennél vagyok de van x360-am és ps3-am is -- de hát azt kell mondjam, és bocsi srácok, de a ps3 egy szartartály a boxhoz képest. Közel nincs egymáshoz a kettő. Next genben lehet más a helyzet, de hogy én One-t fogok venni, az tutker-móker. Ja sony fanok ne üssetek le hátulról bézból rúddal lécci mert lelkileg érzékeny vagyok. Köszi.
7.
7.
negyven2
#1: A Microsoft már csökkentet árat idén. Az 500 gigás árát levitték $349-ra végleg, és 1 terrás lett $399. Azt hogy itthon ezt jó pár cég úgy csinálta, hogy az 500 GB-os ára marad változatlan, és 140-150-t árulják/árulták a 1 TB-os játék nélküli változatot. Nos, ez nem az MS hibája (igen tudom, hogy hivatalosan nem csökkentett Magyarországon az ára, de szürkeimportos ár is marad annyi).
6.
6.
kopic
Azt kihagytatok, hogy 300e XO fogyott. Nem tudom, én azt gondoltam, hogy elmegy vagy fel milla, köszönhetően az új Halo-nak.:S Vagy lehet mindenki a Fekete Péntekre tartogatja pénzét.
5.
5.
Norbiii
Grat XO! Yoshi ott van, nagyszerű! :)

Egyébként én mind a három játékkonzolnak szorítok, de értelemszerűen legjobban a Nintendonak, utána a Playstationnak, és csak ezután az Xbox-nak! A Playstation mindig is szimpatikusabb volt, de azért hajrá az Xbox-nak is! :)
4.
4.
#2: Hagyjad már, nincs neki konzolja, egyszer látott egyet a köki terminál játszóházában, de a nagyon ( 15 évesek ) nem engedték oda ... :DDD
3.
3.
Yanez
Gratula XO! Remélem jövőre felváltva fogják megosztani egymás közt a hónapokat!
2.
2.
ARTURUS_G
#1: Te szivsz vmit?
Senki nem moindott semmi roszat a kis dobozdrol.

A gesztus vezérlésröl meg annyit, hogy az uj dashboard frisités ki vette a gesztus vezérlést, azzal az indoklással, hogy ezt senki nem hasznlta.
Szóval jó naprakész vagy látszik, hogy ott pihen a gép a nappalidban a tv alatt :)
ÉS olyan kemény indokokat hozol fel, hogy mért jó amiröl az ms is azt mondja, hogy senki nem használja.

Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna.
1.
1.
strike19
Jó is az Xbox One.
De le fogadom ,hogy pár órán belül ide érnek a Haterek.
Egy valamit nem értek miért nem csökkent árat a microsoft?
Startkor már kukázni kellet volna a kinectet.
Jó a kinect több haszna van mint a PS camere(eyetoy vagy mi? ).
Legalább lehet vele vezérelni gesztusokkal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...