Magyarországról is elérhető lesz a Nintendo eShop

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 27.
  • Bejelentés
Link másolása
Habár most is tudjuk használni a Nintendo szolgáltatását, miután az hivatalosan nem érhető el Magyarországon, valamelyik nyugati ország lakosának kell hazudnunk magunkat a regisztráció során.

Ez annyira nem meglepő, mindegyik konzolgyártó késve indította el nálunk a saját szolgáltatásának támogatását, az Xbox és a PlayStation esetében is sokat váratott magára a hivatalos bevezetés. A Nintendo húzta el viszont a legjobban a dolgot, a cég december 10-én teszi elérhetővé az eShopot itthonról.

 

A hírt még nem jelentették be formálisan, egyelőre csak a kiadóknak küldött körlevél szivárgott ki, amiben a Nintendo arról tájékoztatja a partnereit, hogy Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária, Horvátország és Románia mellett nálunk is kinyit az eShop. A szolgáltatás ettől függetlenül továbbra is angol nyelvű lesz, és euróban fizethetünk majd.

Azt nem tudjuk egyelőre, hogy azok a játékosok, akik mondjuk Egyesült Királyságbeli fiókot regisztráltak, tudnak-e váltani magyarra.

25.
25.
DON GONDOCS
Ezzel sem fog betörni az itthoni piacra az N, már rég elérhetővé kellet volna tennie és euróban fizethetünk majd. Halva született ötlet, hamarabb fog megszűnni mint a wiiu.
24.
24.
zozo76hun
az MS legalabb eljutott odaig hogy a weboldal (xbox marketplace) magyar nyelvu, a SONY meg addig sem (ps store), azert a NINTENDO csak lemagyarithatta volna az ESHOP-ot. Igaz a konzolok menurendszeret kivetel nelkul egyik sem birta megcsinalni magyar nyelvure.
23.
23.
Csoki80
Az a baj, hogy félkész szarokat kapunk a dobozokban is. Bár nem tudom, hogy a Nintendo is félkész játékokat ad ki, mint a másik kettő, vagy "peccs" nélkül is játszhatóakat?

Régen ha olvastunk az 576Kbyte- ban egy játékról, vagy szájról szájra megtudtuk, hogy milyen jó az. Pénzszerzés (volt hogy, csak hetek hónapok múlva lett lé), azután (mobiltelefon és internet nélkül) "csak úgy vakra" elmentünk megvenni a játékot.
Persze itt nincs menjünk egy másik boltba, közben pizzáztunk-kóláztunk, hülyéskedtünk egész nap, esetleg beültünk még egy moziba, aztán hazafelé a buszon megnéztük a kis könyvet (nem bírtuk hazáiig). Persze jól megvitattuk előre, hogy kinél meddig lesz a játék (nem mintha egyedül játszottuk volna, úgyis egymásnál lógtunk) Aztán otthon kazi be a gépbe és egy Streets of Rage stílusú játékba is beletoltunk akár száz órákat, egy Shinning in The Darknesst meg ne is említsek.

Most inkább torrentezek kipróbálom, és amennyiben megtetszik, csak akkor veszem meg a játékot: online, vagy lemezen.

Ehelyett manapság Pityukáék "kólát és csipszet majszolva" letöltik a kibertérből a játékot. Közben a soha nem látott barátaival fent van TS-en és még xp-is szereznek, hogy fejlődhessenek, amikor pedig hasonló hozzászólás fut át a drótok és hálózatok börtönében élő "mesterséges" értelmükön csak egy dologra tudnak gondolni: pff. tudatlanok....
20.
20.
aordog
Mint többen írtátok a digitális jó dolog, de nem éri meg! Ennyi. 3-4 ezret spórolok? Kevés. Ahogy Vath írta, ha digitális, akkor a legjobb és legújabb szoftver is csak 5ezret ér (kb). Aki máskèppen gondolja, annak szíve joga, hogy ez legyen neki elôtérbe...amíg van választás,addig nálam a lemezes. Anyagilag ez èri meg nekem ès nem a doboz miatt.
17.
17.
Yanez
#15: De akkor a gémer számára még így is olcsóbb digitálisan, és pl nekem a játék a lényeg, nem a tok.
16.
16.
delphijos
#12: Én értem mire gondolsz, de ha pusztán jogilag nézzük, akkor igazából a lemezes szoftvert sem "birtoklod", csak a használati jogáért fizettél. És akkor még ott vannak az olyan "trükkös" dologok, amikor megveszed a lemezt, és maga a játék nincs is rajta. ( Ráadásul ezt nem is említik a tokon ) Nincs mese, a lemezes terjesztés napjai meg vannak számlálva.
15.
15.
Thor Vath
A dobozos játék egy érzelmi kötődés, nem lehet kimatekozni. Főleg a díszdobozos. Kis könyvecske, füzetke, minden. Nekem rituálé, ha veszek dobozost (a legjobbakat csakis úgy), hazaviszem, kávét főz, cigi elő és a kerti széken szépen óvatosan kinyit, füzetet fellapoz, mindent elolvas. És csak utána a játék.
Ezzel szemben a legtöbb letöltés lehúzás, hiába olcsóbb 5 Euroval. És miért? Mert Mi a digitális eladás lényege? Hogy a kiadó megspóroljon egy rakás felesleges költséget. Mi kerül a dobozos játékon 15E-be? Az adat? A fejlesztők jogdíja? Nem. Az adat felvitele, a lemez anyagának költsége, a doboz anyagának költsége, ezek legyártatása. Dizájner a borítóhoz. Borító és füzet nyomtatása. Ezek összeállítása, csomagolás, raktározás, anyagmozgatás, fuvarozás. Egy dobozzal vagy százan dolgoznak legalább. Ezeknek az embereknek a munkabére. A viszonteladó haszna. Plusz a saját hasznuk. Na most a digitális eladással mindezt lenullázzák, kivéve a saját hasznot, meg némi szerver-bérletet. Tehát ha az eredeti hasznukat megtartják, mennyinek kéne lenni egy 15E forintos játék letöltésének? Kb 5E-nek felső határon, de inkább 2E-nek. Ezért lehúzás.
14.
14.
Yanez
#13: Pont most értem haza a Gamestop-ból. Minden dobozos játék drágább, mint a digitális változata. Egyedüli kívétel az Arkham Knight volt, 5 dolcsival kóstált kevesebbet. Azért a tavalyi fekete pénteken még fordítva volt.
13.
13.
aordog
A digitális szerintem jó dolog, abban az esetben, ha méltányosabb áron lehet beszerezni.
De sajnos ez ritka kivétel. Akinek nem kell celofánosan az különböző oldalakon példa: játékaim.hu megszerezheti a lemezes kiadást. Ha már fizetek, akkor legyen meg a polcomon. Ami tetszik megtartom...és ami nem azt eladom. A digitálisat nem lehet eladni, de nem is lenne baj....ha olcsóbb lenne. Mi az olcsó? Számomra ha a lemezes ár fele lenne, akkor gondolkodás nélkül a digitális piacot támogatnám. Talán az is megoldható lenne, hogy amikor meguntam, akkor letörölöm, de cserébe a következő játék még kedvetőbb lenne.
Lényegtelen. Amíg az Eshop-ban az árak ilyen magasak, addig kevés játék éri meg.
Például a Metroid Prime Trilogy szerintem megéri. És biztos van még 1-2 alkotás, amire Ti fogjátok mondani, hogy megéri!
12.
12.
mestermagyar
#11: Mindent feltörtek eddig, és mindent le is kalózkodtak. torrenten a játékok zöme elérhető és steam mentes, de sokuk úgy van megcsinálva hogy steammel megy és közben feltört is, általában választási lehetőség is van. :P Nem panaszkodom, elvagyunk kalózországban.

Az lenne a megoldás erre a digitális birtoklásra ha a kormánynak szerveznénk tüntetést hogy igenis verje le ezt a cégek torkán hogy ezeket mi birtokoljuk, és csőd esetén védje meg a szerzett tulajdonunk, ergo nem fog eltűnni hiphop a szerver hanem az állam megoldja. De tényleg! Tüntetésig kell elmenni mert a petíció csak kompromisszumra elég mint amit te is javasolsz (egy céggel ami a lelked is eladja és kibúvókat keres), az állam pedig mint tudjuk kicsit diktátori jellegű, nem írna ki népszavazást mégha sokan támogatnák az ötletet sem (mégis ki gondolja hogy minket képviselnek?!). Tudod anno létezett a hipotézis hogy olvasd el az EULA-t mert lehetnek benne pontok amikkel nem értesz egyet. Hát kiderült hogy ez kurvára igaz csakhát már belénk épült a nemtörődömség, hogy a jó út felé haladás látszatát éreztessük megunkkal még ma is. :) Lófasz sem fog ezért könyörögni, ha meg terjeszted akkor elküldenek sokszor a francba mert aki ilyet gondol az csak "paranoiás" lehet.
11.
11.
Yanez
#10: Hmm... Az lenne a legferebb megoldás erre a digitális birtoklásra, ha adnának esélyt elmenteni a játékod egy külön adathordozón. Persze ebből már kalózkodást lehetne mékelni, de könyörgöm, nem hiszem, hogy ne lenne rá mód megoldani, hogy az elmentett játék, csak egy bizonyos accal működhessen. Ugye lehetne?
10.
10.
mestermagyar
#7: Ő a tipikus konzoljátékos. Az a fajta aki még mindig fizikai játékokat vesz és nem gondolja hogy az online játék előnyösebb, aki szeret kereskedni velük.

De ha már itt tartunk, nekem lassan változik ennek szükségességével kapcsolatban a véleményem. Miért is jó online venni? Azt mondjátok hogy akkor mindenetek meglesz az interneten és később is letölthetitek, hogy a fizikai játék kárára jön egy kicsit költségesebb de sokszor maradandóbb egy könyvtárnyi játék.

Csakhogy egy itt van a kutya elásva. Kényelem az igazságosság felett, így mindig is könnyebb volt valamit terjeszteni. A digitális játékot nem birtoklod. A steames játékok nem a tieid, mind a valve tulajdonában vannak (a legnagyobb veszélyforrás mint internetorientált PC-s társadalom boltja). Te neked megengedik hogy hozzáférj a licenszhez a letöltés erejéig, de nem mehetsz bíróságra követelni őket. Eltűnik valami a könyvtárból? A valve tudja hogy jogilag bebiztosított, pár robot-válaszadó elég oda akik kb a kérdésedet küldik vissza csak pontokkal. Majd a jóságos Géjben biztos megmenti a játékaink csőd esetén!

A baráti másolást ily módon akár jogi úton brutálisan is megtorolhatják. A játékok különböző szociális csatornái mind a valve szoftverein fognak végbemenni, mindegyikre ráhúzzák a pénzkérő automatát idővel. A régi skinek helyett vásárolható "itemek" kapnak helyet akár fizetős akár f2p a játék, a modok egyszer már fizetőssé válhattak (hát hogyhogynem adományozógomb, abból nem járna profit!!), várjuk a következő sunyi pénzzsákolásuk. A valve megteremtette a saját országát melyből nem lehet értéket exportálni, a kereskedelmi digitális útvonalak (CSGO és TF2) tanúskodnak róla. Valószínűleg tranzakciónként (van személyi itemeladás, bezzeg a saját rendszerükkel szabad használtan eladni) húznak le pénzt és ezeknek nem csökken az értékük, bármikor rekonstruálhatóak ha mégis. Sok változatos és ritka régiséggel teli boltból meg mindenki akar venni.

Mennyi ékes példáját soroljam fel még a nyilvánvaló nem birtoklásnak? És ha meg igazságot akarunk, majd vonulhatunk ki utcára mint egy parasztlázadás. A nemesek is bármit megtehetnek csak a köznép jóindulata tartja vissza. Néha ők is lefejeznek pár embert ha indulatosak vagy csak úgy tartja kedvük.
9.
9.
PaprikaJancsi
8.
8.
maktub
Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy a feltöltőkártyák hivatalos árusítása is elkezdődik.
7.
7.
Yanez
#6: Mivel hangulatosabb, ha a végeredmény valódi kiélvezése úgyis a képernyő előtt történik? Olyan ez, mint egy üveg pálesz: bármennyire szépen van becsomagolva, és bármennyire csínos az üveg, úgyis a belső tartalma a lényeg, mert a többi önmagában egy fingásra sem lenne méltó.
6.
6.
Gykrizsi
#5: Ez nem igaz, azért az hangulatosabb, ha van dobozod.
5.
5.
Yanez
#4: De ha ugyanúgy játszol vele, és ugyanúgy a tiéd... na mindegy. Mi a másik ok? :D
4.
4.
Norbiii
#3: Két oka van, egyik, hogy ha már pénzt adok ki egy játékért, akkor ebben az esetben(számomra) jobb aminek van látszatja: ott áll, fogható, ez amolyan feeling. :D
3.
3.
Yanez
#2: És mi az oka, hogy online soha nem vásárolsz?
2.
2.
Norbiii
Demókat néha letöltök, de eShopból, és ahogyan online sem, sosem vásárolok játékokat! Mindenesetre jobb későn, mint soha, bár ez így engem nem érint, de az jó lenne, ha a meglévőt átlehetne váltani magyarra.
1.
1.
DON GONDOCS
Gondolom csillagászati áron árulják majd a játékokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...