TGA 2015: Készül a Psychonauts folytatása

  • Írta: fojesz
  • 2015. december 4.
  • Bejelentés
Link másolása
Meglepetésre Tim Schafer és Double Fine bejelentette, hogy készül a Psychonauts második része. A fejlesztéshez szükséges tőkét részben a közösség dobhatja össze, a lelkesebbek befektetőként is beszállhatnak.

A Psychonauts a 2005-ös megjelenésekor óriásit bukott a kasszáknál, viszont az, hogy az elmúlt évek során kultjáték vált belőle, megtette a hatását: mikor a Double Fine újra kiadta a címet a Steamen és digitális platformokon, több mint kétszer annyi példányt adtak el belőle, mint annak idején.

Aligha meglepő, hogy Schaferék felbátorodtak egy kicsit, és úgy döntöttek, megpróbálják tető alá hozni a folytatást, a projekt 13 millió dolláros büdzséjének összehozása pedig igazi össznépi megmozdulás lesz: nemcsak a Double Fine és egy nagyobb külső partner, de a közösség is tehet bele a pénzt, akár úgy is, hogy valódi befektetőként lép fel. Ehhez a Double Fine crowdfunding-oldalán, a Figen várják a befizetéseket, és ha valaki legalább 1000 dollárral támogatja a projektet, a majdani haszonból is kap részesedést. (Eddig egyébként jól állunk, a közösségtől remélt 3,3 millió dollárból meg is van több mint 500 ezer.)


Schafer szerint ennyi pénzből készült az első rész is, és amellett, hogy ők is rengeteg tapasztalatot szereztek az elmúlt tíz évben, ezúttal nem fejlesztenek saját motort, így biztosan beleférnek ugyanabba a keretbe. A Psychonauts 2-t az Unreal Engine 4 hajtja majd.


És bár még sok részletet nem ismerünk vele kapcsolatban, ejtsünk néhány szót a játékról is! A történet szerint Raz immár tapasztalt pszichonautaként tengeti a mindennapjait, Sashával, Millával és Lilivel a pszichonauták bázisán tevékenykedik, és onnan indul a küldetéseire, miközben szépen-lassan a szervezet sötét titkaira is fényt derít. Schafer szerint a folytatás ugyanazt a változatos játékmenetet hozza majd magával, amit korábban megismerhettünk, de ezúttal csiszoltabb formában kapjuk meg mindezt.


A Psychonauts 2 fejlesztőcsapata jóval nagyobb lesz, mint a Broken Age-é, és az első rész stábjának több veteránja is visszatér majd. PC-re és konzolokra készítik a játékot, várhatóan 2018 őszére készülnek el vele.

3.
3.
aRkye
Basszus!!! El sem hiszem... A legnagyobb hír számomra az átadóról!
Nálam abszolút az örök top 10-ben van az első része, amit többször is végig toltam.
Csak ajánlani lehet mindazoknak, akiknek eddig kimaradt!
2.
2.
dante92
Én nem játszottam ah elsővel se, úgy látom ideje pótolnom :)
1.
1.
zsocc-nrg
O. M. G. ezt el se hiszem!! Ez számomra olyan mintha a Ubisoft bejelentette volna hogy szépen halad a Beyond Good & Evil 2 vagy a Valve lerántotta volna a leplet a Half-Life 3-ról. Ez a játék hatalmas kedvenc és egyébként ordított egy folytatásért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...