IS Defense - itt a Hatred fejlesztőinek az új játéka

Link másolása
Bemutatta új játékát a botrányos Hatredről elhíresült Destructive Creations. Az IS Defense című produktumukban az Iszlám Államtól kell majd megvédenünk Európát valamikor a sötét jövőben.

Új címet mutatott be a Hatred című botrányjátékról elhíresült fejlesztőcsapat, a Destructive Creations. Az IS Defense egy railshooter lesz, melyben a jövőben, valamikor 2020-ban kell megvédenünk Európát az Iszlám Állam térhódításától. A játék sztorija szerint az ISIS a jövőben meghódítja Észak-Afrikát, majd a Földközi-tengeren átkelve Európát veszi célba. Mi egy NATO-katonát alakítva fogjuk védeni az öreg kontinenst. A játék steames oldalán a fejlesztők azt írják, hogy a játékuk egyfajta tiltakozás az ellen, ami éppen a Közel-Keleten zajlik.

A fejlesztőkkel készült egy hosszabb interjú a Gamepressure-ön, amiben elmondták, hogy nem az iszlám ellen szeretnének vallási háborút indítani. A játékban terroristák ellen harcolunk majd, nem pedig muszlimok ellen. Az újságíró kérdésére elárulták, hogy nem félnek semmiféle terrortámadástól, bár hozzátették, ha Franciaországban működnének, akkor kétszer is meggondolták volna, hogy hozzányúlnak-e a témához.

A megjelenés valamikor 2016 második felében várható.

8.
8.
Neo1989
7.
7.
Yanez
#6: Az utoloso a Blue Estate volt, es jobb a Rambo-nal.
6.
6.
Neo1989
Már a trailer alapján látni h ez katasztrófa lesz. Am a rail shooter-ek már rég kihaltak. Az utolsó a Rambo: The Video Game volt 14-ben de az is megbukott.
5.
5.
anarchoid
inkabb az lenne a polgarpukkaszto ha csinalnanak egy IS ongyilkos merenylo szimulatort ;) az emberek vevoek minden szarra ;)
4.
4.
Dreadlox
Really bro? 2016ban? Ezt? Really???!!! Laziness opver 9000... Bár amilyen mestermű volt a hatered ettől nem is várok technikai alaphangot. Legalább Birgirpall-nak lesz alapanyaga :D
3.
3.
crytek
Szeretjük az ilyet jöhet. Majd ezt is behúzzuk valami bundleba!
2.
2.
mestermagyar
A hatred fejlesztői polgárpukkasztó címet akarnak no de azért a szólásszabadságért küzdő liberálisok cenzúrájától már visszahőkölnek ám! Hát eddig sikerült jelenteniük valamit. xd
1.
1.
medson
A téma még jó is lenne csak kár hogy egy sín lövölde lessz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...