2016-ban új Assassin's Creed nélkül maradunk

Link másolása
A Need for Speed után újabb sorozatot küld a kiadója pihenőre. Az Assassin's Creed a második rész óta minden évben új, teljes értékű folytatással jelentkezett, idén azonban a kisebb epizódokkal kell beérnünk.

Januárban már megszellőztette a Kotaku, hogy idén teljes értékű Assassin's Creed-folytatás nélkül maradunk, most pedig a Ubisoft is megerősítette a hírt. A hivatalos blog szerint "újravizsgálják" a sorozatot, ehhez pedig időre van szükség. Az írás szerint a botrányosra sikerült Assassin's Creed: Unity óta sokat tanultak a fejlesztők a játékosok visszajelzéseiből. Ezt az évet az új játékmechanikák kitalálására és a meglévők fejlesztésével töltik majd, hogy jövőre egy sokkal jobb játékot kaphassunk. A pletykák szerint a Ubisoft ezen lépése nem jelenti azt, hogy ezentúl kétévente jönnének majd a játékok, tehát csak egyszeri pihenőről van szó.

Az Assassin's Creed-sorozat mélyrepülése a 2014-es, nextgennek szánt Unityvel kezdődött, mely nem csak optimalizálatlan és bugos volt, de a játék is unalmas volt. A tavaly megjelent Syndicate-tel szépített a kiadó, azonban még mindig érződött rajta, hogy nem tettek bele elég időt a fejlesztők. A pihenő jó döntés lehet, legutóbb az EA játszott el hasonlót a Need for Speeddel. A hírek szerint idén a Watch Dogs 2 fogja majd pótolni az Assassin's Creedet.

56.
56.
Arbor
#52: Szerintem hagyjad.... olyan mint egy kisiskolás aki azt hiszi érti a világot. Kár győzködni, nem képes befogadni amit át szeretnél neki adni.
48.
48.
dzsiádzsó
Mi van lefagyott a pályagenerátor? Vagy az éveken ár csúszó játékoknak lejár a licence be kell fejezni őket?
47.
47.
patka21991
Vicces, hogy egy két éves eseten "vitáztok" :)
Minden esetre, az ubi mellett szól, hogy kellemesen kárpótolta a játékosokat. A wb már nem annyira a batman esetében.
40.
40.
crytek
Nem gond. Jön a Watch Dogs 2 cserébe!
37.
37.
Seggeszkexkluzív
Az AC a 4 résszel véget ért az utána érkező folytatások már csak erőlködések voltak.
28.
28.
n_csacsi
A Unityben nekem a gombkiosztassal volt a legnagyobb gondom osszevetve a Syndicate-tel...mielott barki barmit mondana erre, az eddigi osszes AC-t konzolon vittem vegig, szoval nem az okozott nehezseget, hogy le kellett nyomnom az R2-t a futashoz, hanem pl a Unityben nyomva kellett tartani az R2-t meg az X-et plusz meg iranyitani Arno-t hogy merre menjen lopakodva. Ezzel szemben a Syndicate-ben megnyomod egyszer az X-et es addig marad lopakodva, amig te mashogy nem dontesz...
Persze azert a Syndicate-ben is megvannak a hibak, ennek kapcsan en orulok, hogy szunetel a franchise.
27.
27.
patka21991
#23: Ezt amúgy nem tudom megérteni. Egy francia cég, hogy képes így elrontani a francia forradalom és szabadságharcról (ugye arról szól? :D ) szóló játékát...
Sokan tudjuk, hogy a franciák mennyire büszkék a múltjukra és mennyire önelégültek (egoisták?), erre így kiadják. Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy ez hogyan történhetett meg. Ezzel inkább a saját történekmüket alázták, mert ettől még nem megy csődbe a cég.
26.
26.
patka21991
#13: Rajtam is kiakadsz, de nekem pont a 3. rész a kedvencem. :) A Black Flag, csak a 4. legjobb rész számomra. Engem ez a hajózás nem fogott meg. Néhány órát el lehetett vele szórakozni, de nem többet. A hangulat sem volt olyan jó.
AC 3-ban meg fogott minden. A történet, a karakterek, a tájak és a hajózás... Bár az utóbbiból pont kevés van a számomra. Szóval ez érdekes :)
Nekem Connor is szimpatikus. Nem egy Ezio, de Ő a második kedvenc főszereplőm.
24.
24.
Caleon
#20: Black Flag szuper, igazából azért álltam le vele, mert tudom, hogy ha komolyabban nekiállok, akkor egy darabig nem lesz semmi más. Még pár játékot szeretnék befejezni ezelőtt. Szóval nem unom, hanem ellenkezőleg, nagyon megérintett és szeretnék osztatlan figyelmet szentelni majd neki.
23.
23.
Giggsy
Érdekes ez a dolog a Unityvel. A technikai hibákkal nehéz vitába szállni, de azt leszámítva azért nem volt akkora tragédia, mint beállítják. Volt két érdekes főszereplő, gyönyörű, élettel teli, eszméletlenül hangulatos környezet, jó játékmechanikai újdonságok, újfajta mellékküldetések, szóval akadtak benne jó dolgok bőven. Ettől még persze igaz, hogy a történet gyenge volt, nagyon durva kihagyott helyzetekkel és a főszál küldetései egy idő után repetitívvé váltak, de ahhoz képest, hogy mennyire szidják, azért nem olyan rémes a helyzet. A technikai hibák kijavítása óta simán ért egy 7/10-et, mégis sokan úgy viselkednek, mintha minden idők legrosszabb játéka lenne.
20.
20.
Nos, fura is lenne, ha mind egyformák lennénk. Én a Black Flag-et le se tudtam tenni hetekig.

#19: És bizony nekem a Rogue-ról is sokkal pozitívabb a véleményem. :) Tényleg rövid volt, de a sztori végre a régi részek szintjére tért vissza, és a misztikum is ismét nagyobb hangsúlyt kapott. Imádtam, ahogy összeértek a végére a szálak (Haytham, Achilles, Arno).

De a Unity nevezetű öngóllal már nem tudok vitatkozni. :D
19.
19.
Drazhar
"Az Assassin's Creed-sorozat mélyrepülése a 2014-es, nextgennek szánt Unity-vel kezdődött..."

Sokak szerint pedig a Revelations-sel, de azt még elnéztük, mert tudtuk, hogy csak időkitöltő szerepe van a 3-ig - de végül az is csalódás lett. A Black Flag kakukktojás, mert szerintem nem a régi rajongóknak készült, nem véletlenül van, hogy sokan vagy csak onnan ismerik a szériát, vagy csak azt a részt, mert totál casual hajós-kardos-pisztolyos "tengeri GTA" az egész.
A Rogue... legalább rövid volt :D A többihez azóta hálaég nem volt szerencsém.
15.
15.
Yanez
Nem baj, majd jövőre jön minimum kettő.
13.
13.
#9: Ez érdekes. A Unityt teljesen megértem, sőt, akár a harmadik rész, vagy a Syndicate esetében sem csodálkozom, de Black Flag? Azt még senkitől nem hallottam, hogy pont az unalmas lenne (legalábbis feltételezem, ezért nem jutottál a végére), a fröcsögő hatereket leszámítva persze. Szerintem baromira eltalálták, egyetértek azokkal, akik szerint a második résszel vetekszik hangulatban. A sztori is érdekes volt, a jól bevett assassin-templar témát inkább csak kerülgeti, de a jó karakterek miatt a lezárás igazán keserédes volt számomra. Ha nincs jobb dolgod, szerintem tégy vele ismét egy próbát, hátha mégis elkap! :)
11.
11.
Neo1989
Nem baj már úgy is kezdet codosodni.
9.
9.
Caleon
Én a Syndicate-t szeretem, de nem bánom, ha lesz egy kis szünet. Még az Unity-t és a Black Flag-et sem fejeztem be...
8.
8.
pucu9011
Hála Isten...
A syndicatet is félbe hagytam
6.
6.
logic5
na most egy perces néma csend... :D
3.
3.
zimonyini
Pedig a Syndicate-tel jó irányt vett a sorozat, én vártam. :/
1.
1.
Play93
Hát azért annyira nem lesz hiányérzetünk, mert a film attól még érkezni fog. Ha sikeres lesz, akkor be merik vállalni, hogy egyik évben jön egy játék, a rákövetkezőben meg egy film.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...