A Ubisoft és az Activision számokban

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 14.
  • Biznisz
Link másolása
Habár a legfontosabb kapcsolódó bejelentéseket már ismertettük veletek, még adósak vagyunk a Ubisoft és az Activision Blizzard legutóbbi pénzügyi jelentéseivel. Nézzük, hogyan muzsikált a két cég az elmúlt hónapokban!

Ubisoft: várakozásokon alul teljesített az új Assassin's Creed

A vártnál gyengébben alakul a Ubisoft üzleti éve, a kiadó már frissítette is az éves előrejelzéseit. Március végéig 1,36 milliárd eurós árbevételre és körülbelül 150 millió eurós üzemi nyereségre számít a vállalat, szemben a tavalyi 1,464 milliárd eurós forgalommal és 171 millió eurós eredménnyel.

Az üzleti év harmadik negyede (ez októberben kezdődött, és december végéig tartott) ugyan látványosabban gyengébb lett a tavalyi év hasonló időszakához képest (most 561,8 millió euró bevételt sikerült elérni 808,7 millió helyett), a helyzeten a most zajló negyedév biztosan javítani fog, hiszen ekkor érkezik a The Division és az új Far Cry is.

Az Assassin's Creed: Syndicate a vártnál rosszabb eladásokat produkált, a kiadó ezt az erős őszi mezőny számlájára írta. Kiemelte ugyanakkor, hogy a rajongók "dicsérték a játék minőségét", és nagyobb aktivitást is mutattak, mint a korábbi rész esetében. Aktivitás szempontjából egyébként a Rainbow Six: Siege is jól vizsgázott, de eladási számokat nem (pontosabban itt sem) közölt a cég.

Az áprilisban kezdődő üzleti év egyébként már erősebb lehet, ide 1,7 milliárd euró bevételt és 230 millió euró üzemi nyereséget vár a Ubisoft. A kiadó line-upja tényleg izmosnak tűnik: ahogy azt már megírtuk, Assassin's Creed ugyan nem lesz, viszont 2017 március végéig boltokba kerül a For Honor, az új South Park-szerepjáték, a Ghost Recon: Wildlands, a Watch Dogs folytatása és egy vadonatúj AAA-cím is,  amely "erős digitális szolgáltatásokat" tudhat majd maga mögött.

A South Park: The Stick of Truth egyébként már több mint 5 millió eladott példánynál jár, ami szép szám ugyan, de mindenképpen furcsa: tavaly májusban még 1,6 millió kópiáról beszélt a Ubisoft.

Az Activision pedig a Guitar Heróban csalódott

Az Activision Blizzard számai is gyengébbek voltak valamivel a tavalyi évhez képest - a kiadó már a naptári év szerint közli a pénzügyi adatait.

A negyedik negyedévben 2,12 milliárd dolláros forgalommal és részvényenként 83 centes nyereséggel zárt, míg a teljes évre 4,62 milliárd dollár bevétel és 1,32 dolláros papíronkénti eredmény jött össze. Érdemes megjegyezni, hogy a kiadó történetében most fordult elő először, hogy a digitális eladásai felülmúlták a boltiakat: az utolsó negyedév forgalmának 57 százalékáért feleltek az internetes csatornák.

A cég sikercímeit valószínűleg nem kell felsorolni, mi is csak a fontosabb részleteket emelnénk ki a random számrengetegből.

A legérdekesebb talán, hogy mind a Skylanders-sorozat, mind a Guitar Hero Live a várakozásokon alul teljesített. A Skylanders kapcsán idén is visszaesésre számít az Activision, ami a toys-to-life zsáner sűrűsödése miatt nem meglepő, illetve a Guitar Hero Live-val kapcsolatban is megerősítette a vállalat, hogy a konzolgeneráció során már nem szeretne újabb Guitar Herót, ehelyett a Live-ot fogja bővíteni.

A Call of Duty jól ment, a Black Ops III az aktív játékosok havi szinten mért számát, illetve a digitális bevételeket tekintve is rekordot döntött. Ahogy azt megírtuk már, a sorozat idén is folytatódik, itt a kiadó arra számít, hogy az eladások ugyan csökkenni fognak, a játékból származó bevételek viszont növekednek majd.

Szintén idevágó hír: ahogy azt jeleztük, a Destiny 2 végül nem jelenik meg idén, a Bungie kiegészítővel kárpótolja majd a rajongókat.

Az Activision Blizzard az idei évben 6,25 milliárd dolláros forgalomra és részvényenként 1,75 dolláros nyereségre számít. Az árbevétel látványos megugrása annak köszönhető elsősorban, hogy itt jelennek meg először a cégnél a Candy Crush mögött álló King Digital Entertainment számai. Ezzel az Activision méretre alaposan elhúz majd riválisától, az Electronic Artstól.

10.
10.
#8: Na ezt a baromsagot, hogy sikerult osszehozni?
Szerintem fuss neki megegyszer.
8.
8.
Arbor
Ha nem menne a warez a minőség kárára senki sem rinyálna.
7.
7.
Na ezert sik hulye aki a warezeles miatt ezeket vedi.
Uristen mindjart tonkremennek.
Hogy dogolnenek meg....
6.
6.
Grabowsky30+
Mindenki szidja az EA-t a gusztustalan pénzlehúzós üzletpolitikája miatt, hát szerintem a Activision már simán lekörözte és az Ubi is jól halad!
4.
4.
KeXxX
Szerintem a Syndicate jó lett. Várom már az új South Park játékot. (arról van már valami infó?) BO3-mal órákig el tudok lenni és szinte csak multizok vele.
1.
1.
strike19
Jött a papír forma szerintem.
A guitar hero jó játék lenne csak kiszúrtak a userekkel pl:új guitar,rengeteg szám csak a fizetős dlc-vel érheted el vagy lockolhatod ki.
Skylander sorozat vesztett a varázsából.A sok Disney Infinity széria miatt meg lehet a NIntedo Amibo üzlet politikájai is hozzá jön.
AC-ből azért fogyott kevesebb mert a tavalyi rész nem volt valami sikeres emberek kezdik elveszteni a hitüket a sorozatba.
COD meg tarol.Mondjuk én is gondolkodtam a beszerzésén.COD BO 2 mai napig favorit.BO3 meg egyesített minden tulajdonságod ami az elmúlt évekbe a COD szériába történt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...