Legalább év végéig támogatják még a Dying Lightot

Link másolása
Nemrég jelent meg a Dying Light óriás DLC-je, a The Following, mely rengeteg újdonságot hozott a játékba. A fejlesztők most megígérték, hogy legalább 2016 végéig támogatják még a játékot.

A Techland CEO-ja, Paweł Marchewka egy nyílt levélben köszönte meg a rajongóknak, hogy ennyire kitartanak a tavaly megjelent Dying Light mellett. A játékhoz nemrég érkezett meg a The Following DLC, mely jelentős újításokat, járműveket pakolt a játékba.

Az úriember elmondta, hogy nagyon jó látni, hogy a kritikusoknak és a játékosoknak is elnyerte a tetszését a munkájuk. A vállalat szerint továbbra is sokan játszanak a játékkal, ezért úgy döntöttek, hogy egészen 2016 végéig támogatni fogják a Dying Lightot (illik is, ha már megemelték a Season Pass árát - a szerk.).

A jó hírek örömére egy új trailert is összedobtak, melyben az elismeréseket gyűjtik egy csokorba, íme:

16.
16.
giga321
#15: Vagy pl hangtompító fegyverekre. Mert néha úgy darálnám õket lõfegyverrel, de nem lehet mert 1-et lövök és máris megjelennek azok a futó bolond zombik. Azok a legidegesítôbbek esküszöm.
De hát gondolom valamit valamiért. Van benne fegyver csak nem mindig célszerû azt használni.
15.
15.
gegory
Most már csak egy dolog hiányzik a játékból egy jó kis sniper :D
14.
14.
Wazzzovski
#13: Igazábol, kimondottan ezt a képet kerestem, de itt-ott felkukkantok rá! Pacsi! ;)
13.
13.
Perseus84
#11: Heh. Te is olvasod a sectort? :) Hazai ember :)
12.
12.
Blazkowicz
#11: Na zsír! Ezek szerint az Enhanced tartalmazza a season pass-t is, köszi :)
11.
11.
Wazzzovski
Lehetetlen mennyire nem jártatok utána a dolgoknak és csak fröcsögtök a fejlesztõkre.
Aki megvette az új enhanced editiont az megkapta az osszes idáig megjelent DLCt, kiegészítot stb. EGYBEN az a season passal, tehát nem kell újra majd megvenni a season passt. Itt egy kép arról hogyan is van a dolog:
http://www.sector.sk/files/novinky/2015-12-6-10-55-43/dying-light-enhanced-edition-a-image-649.jpg
10.
10.
Perseus84
Vegyetek csak. Atvagnak ezek mindenkit. Ha fullos gemet akarsz mar majdhogynem 100 eronkaba faj. De csak vegyetek. Ebbol eljenek
9.
9.
koviprog
Jó reggelt

Season Pass-t vesz az ember akkor megkapja a following-ot is egyből? és abból is a sima vagy Enached Editiont? egyáltalán mi a fene a különbség a két verzió között? Thx
8.
8.
godach
#6: Nem úgy működik a season pass, hogy szezonálisan használhatod? Tehát mint a Driveclub esetében is, tavaly érvényes volt, idén viszont már nem.?
7.
7.
giga321
Múlthét péntek óta nyomom nagyon tetszik. Az éjszaka hihetetlenül parás. Szoktak becsatlakozni, hozzám, de mindig kilépek onnan. A fõ sztorit egyedül akarom végig vinni. A többinél mehet a co-op. Be the Zombie is parás ha Crane-el vagyok. Ha viszont a Night Hunterrel akkor az elég komoly.
6.
6.
Blazkowicz
#4: "te majdnem annyiért vetted meg az alapjátékot az összes megjelent dlc-vel, mint amennyibe a season pass kerül" Ez csak PC-re igaz ahol már 30€ áron meg lehet venni újonnan az Enhanced Edition-t. De mi van azzal aki pl. konzolra vette 60€-ért a játékot? Az még vegyen megint 30ért season pass-t is az újabb DLC-k miatt? Engem az enhanced-el győztek meg, hogy megvegyem, de ha season passt kéne vennem hátba szúrva érezném magam egy kicsit. Remélem úgy lesz, hogy ha jön is DLC akkor külön lesz elérhető mindenkinek mondjuk 10-10€ értékben. Mert akkor ezek szerint jobban jársz ha úgy veszed meg a játékot, hogy pls 20€ használtan majd veszel hozzá pass-t és 50€-nál tartasz úgy, hogy mindened megvan hozzá. Kerestem neten, de konkrét infot nem találtam arra, hogy a season pass meddig érvényes, viszont szerintem csak a mostanáig megjelent DLC-ket tartalmazza, hiába van pass-ed akkor sem fogod az ez után megjelenő DLC-ket megkapni ingyen. Lásd pl.: Driveclub. Ott már nem érvényes a seoson pass a most februárban megjelenő DLC-kre sem. A másik meg, hogy biztosan nem fognak kivételezni az enhanced és pass-esek közt, hogy csak az egyik tábor kap dolgokat majd. Ezt egyszerűen nem tehetik meg és logikus, hogy nem is fogják, akkor sem, ha meg is tehetik.
5.
5.
Fronter
#4: Elég nagy marketing baki ez az elmélet.
4.
4.
zsmester
#3: Vagy lehet, hogy csak a season pass-esek kapnak meg egy-két dolgot, az enchantedesek meg nem. Nincs ebben semmi, te majdnem annyiért vetted meg az alapjátékot az összes megjelent dlc-vel, mint amennyibe a season pass kerül :) Szóval van itt ráció, csak végig kell gondolni.
1.
1.
Raam989
Akkor ez azt jelenti, hogy hiaba vettem meg az enchanted editiont, az sem teljes erteku kiadas? Hat akkor szopjanak le...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...