Lara és a Windows Store esete

Link másolása
A Steam mellett a Windows Store-ban is megvásárolható a Rise of the Tomb Raider, és a bár a Store-változat ára ugyanaz, technikailag mégis kicsit más, mint a steames verzió - sajnos nem pozitív értelemben.

A Microsoft mostanában érezhetően ráfeküdt a PC-s játékpiacra, és próbál minél többet kihozni belőle, ha már övék a legnépszerűbb operációs rendszer. A Windows Store-ban eddig főleg csak mobilra készült vagy kisebb játékok voltak elérhetőek, azonban a vállalat szeretne konkurenciát állítani a Steamnek. Többek között emiatt nem lesz elérhető az eredetileg Xbox One-exkluzív Quantum Break a Valve platformján.

A Rise of the Tomb Raider az első nagyobb cím, ami a Windows Store-ban is megjelent, a How-to Geek pedig összehasonlította a Store-változatot a steames verzióval. Az árak nem különböznek, azaz mindkét kiadás 60 dollárért szerezhető be. Technikailag azonban vannak különbségek: a Windows Store-os verzió nem a régóta megszokott .exe vagy .msi kiterjesztéseket használja, hanem a Windows 8-ban bevezetett Universal Windows Platformot.

Emiatt több korlátozásba is beütköztek a játékosok. A vertikális szinkronizációt például nem lehet kikapcsolni, valamint a játék kizárólag keret nélküli, teljes képernyős ablakos módban tud csak futni. Az UWP-nek "köszönhetően" a moddolásról is le kell mondaniuk a Windows Store-os vásárlóknak, valamint ebben a verzióban a Steam Controllert sem tudjuk használni. Az már csak hab a tortán, hogy az olyan, egyesek számára nélkülözhetetlen szoftverek sem működnek, mint a Fraps.

Szerencsére a Microsoft emberei tudnak a problémákról; Phil Spencer Xbox-főnök és Mike Ybarra is jelezték, hogy a várhatóak fejlesztések a Windows Store-hoz és a hibákat is javítani fogják. Konkrétumokat nem közöltek, de jó lesz, ha haladnak, mivel a Quantum Break megjelenése már nincs messze.

48.
48.
ADMlN
#47: Példaprogramok. Ezzel mutatják be a fejlesztőknek, hogy mire is képes a kütyü, hogy aztán ezekből ihletet meríthessenek. Ebben ugyan nem vagyok biztos, de valószínűnek tartom, hogy ezek kódjai (vagy legalábbis részletek belőle) hozzáférhetőek lesznek a fejlesztők számára tutorial gyanánt.
47.
47.
delphijos
#35: "A HoloLens pedig nem egy kész termék. Nincs sorozat gyártásban és nem rakják ki a hypermarketek polcaira. Az amit te most meg tudsz venni az MS-től 3000USD-ért az egy korai hozzáférés a fejlesztő cégeknek."

Igazából ebben nekem csak az nem tiszta, hogy ha fejlesztői készletek ezek ( mondjuk 3000 dodóért én sem gondolnám hogy a publikumnak szánják ), akkor minek adnak hozzá játékokat??? Minek erőlködnek ezzel? Ez egy kicsit fura.....
46.
46.
ADMlN
#44: PC-je szinte mindenkinek van, de komolyabb játékra alkalmas csak keveseknek. És játékra alkalmas alatt nem az értem, hogy low-grafikán 20 fps-sel eldöcög minden.
44.
44.
Caleon
#43: Szerintem PC-je gyakorlatilag mindenkinek van... Én is tartok egy laptopot a konzol mellett, amin elfutnak a már meglévő játékaim. Nem tudom, én nem látom olyan tisztán ezt az irányt. Amúgy igen, sok játékos van PC-n, viszont rengeteg játékot olcsó storekból vesznek (g2a) vagy bundle-kből, és ott nincs igazi pénz.

Most vagy felértékeli az XO-t ez az együttműködés, vagy háttérbe szorítja, én nem tudnám megjósolni, merre mozdul ez el. MS-nek nem szurkolok amúgy, hogy több felhasználója legyen, így is aggályos számomra a monopolhelyzetük több téren, de ezzel együtt tudok élni.
43.
43.
ADMlN
#42: Nagyobb piacra tudják kidobni a játékot, így nőnek a játék eladások. Erre gondoltam.

Többen játszanak mobákat mint amennyi Xbox és PS felhasználó van összesen. Ezért uralják a piacot, de ez nem jelenti azt, hogy mással nem játszanak.

Az meg, hogy az emberek mit gondolnak a XO létjogosultságáról lényegtelen. Ha PC-t vesznek mert az XO már "irreleváns" az +1 felhasználó az MS-nek. Ha meg Xo-t vesznek mert "a PC drága" akkor is +1 felhasználó az MS-nek.
Ha meg PS4-et vesznek, akkor meg ugyanúgy kimaradnak az MS exclusiveokból mint eddig.
42.
42.
Caleon
#40: Legyen igazad, én nem vagyok semmi jónak az elrontója!

"Az MS élből új vevőket kap" - ezt mondjuk nem teljesen értem. Ezalatt azt érted, hogy az operációs rendszer eladásai nőnek? Vagy az olyan exkluzívóké, amiket az MS ad ki, immár egy egységesített platformra?

Meglátjuk, hová vezet ez, eddig úgy nézett ki, hogy a PC, mint játékplatform inkább a sikeres moba-k és mikrotranzakciós játékok miatt jelent akkora szeletet a tortából, állítólag a piac 75 %-át PC-n ilyen játékok teszik ki. Kérdés, hogy hozzád hasonlóan mások is egységesnek tekintik-e a XO/PC-t, vagy inkább azt könyvelik el, hogy a XO megbukott és felesleges lett? (Nem vágyom ilyen fejleményre).
41.
41.
MrLentoFan
Éljen! Tipikus Microsoft! Gányoljuk szét aztán mossuk a kezeinket, hogy ÚGY IS MEGVESZED A SEARVICE PACK-et TE F@#&PÓ, ha meg nem .... akkor kösz a 60 eurót!
40.
40.
ADMlN
#37: Épp ez a király az egységes platformban: az Ms-nek nem kell új XO vevőket bevonzania. Lássuk be, az MS igazából nem hardware gyártó, és nem is abban van az igazi pénz. Én emlékszem az előző generációra ahol deficittel adták a konzolokat, merthogy nem azon volt a nyereség, hanem a játék eladásokon. A konzolt csak el kellet adni, hogy legyen egy platfrom amire el tudják adni a játékokat.
Szóval mi lenne ha azt mondanám neked, hogy az Xbox már nem csak egy konzol. Az Xbox egy szolgáltatás, amit most kiterjesztenek a PC-re is. Az MS élből új vevőket kap, anélkül, hogy egy hardware-t kellene tolni.
Gondolj csak bele: a Sony már lassan több mint 2x-es előnyben van. Ez nem kevés. De nézzük meg újra a számokat, ha az Xboxot nem XO-ként hanem szolgáltatásként értelmezzük. Jelenleg több mint 67 millió PC-re van Windows 10 telepítve. Ha ennek csak a negyede játszik, már behozták a lemaradást a Sony-val szemben.
És ez mindenkinek jó. A Sony-nak van konkurencia, az MS-nek van bevétel, a játékos meg eldöntheti, hogy PC-t fejlesztget, vagy vesz egy konzolt amihez nem kell ~8 évig hozzányúlnia.
39.
39.
crytek
Közben csendben megjelent a MS Store of War (Gears of War) Ultimate Edition
Idiai régió = 3k
38.
38.
Caleon
#26: "egy olyan funkciót készül bevezetni a Sony, amit a Microsoft már régóta használ"

Amúgy már a XO-PC stream előtt volt PS3 - PS Vita stream, sőt, PS4 - Sony Xperia stream is van, szóval azt ne hidd azért, hogy az MS feltalálta a spanyolviaszt. Van olyan fanatikus ismerősöm, aki mobilon Bloodborne-ozott munkába menet.
37.
37.
Caleon
#35: Hát, én kizárólag a Heavy Rain miatt vettem anno a PS3-at és mellékesen talonban a The Last of Us-ra vágytam. Szóval igen, én maradtam volna PC-n, ha a PS-exkluzívok nem vonzanak.

Ugyanígy majdnem vettem X360-at a Forza Horizon-ért, de a két konzol együtt már helytelen lett volna otthon, mert a luxusnak azt a látszatát keltette volna, amit már én is túlzásnak tartanék.

A PS3 játékfelhozatala mellett aztán már nem maradt időm a PC-re sem. Szóval ha a magam álláspontját nézem, akkor azt mondanám, hogy a különböző konzolokat természetesen nagymértékben meghatározza a felhozataluk. Persze nem tisztem eldönteni, ki miért vesz konzolt, de nekem az exkluzívjai voltak a döntő ok.

Való igaz viszont, hogy PS4-re már azért váltottam, mert meg voltam elégedve a PS3-mal, így a multiplatformokkal is szívesen elvagyok ezen és nemvágyom vissza a PC-re. De nem tudom, hogany tud a XO új vevőket bevonzani, ha a húzócímeit, a system sellereit átviszi PC-re. Nekem ez nem logikus.

Amit a többi topikról írsz, azt elfogadom, és tudom, hogy sokf*ságot írtam, de a windows server 2012 kezelőfelülete akkor is trágya. És az a baj, hogy ha az ügyfél ragaszkodik a windowshoz, akkor hiába akarok Linux/AIX környezetet tolni alá, nem mindig sikerül meggyőzni. :-)
36.
36.
Codehook1337
#25: Tudsz rola, hogy a hololens ELSO fejlesztoi valtozata kerul ennyibe ami kb 3 4 ev mulva fog megjelenni kb. Ugyhogy mire megjelenik optimalis esetbe 100-200 e ft kozott lesz (persze ez is sok szvsz). Szoval nem ertem mi nem tetszik azon, hogy egy fejlesztoi valtozat annyiba kerul... netalan jomagad is az lennel? De hidd el egy valalkozasnak nem olyan nagy penz a 840e ft a jovobeli profit erdekeben.
35.
35.
ADMlN
#25: Ennyi f*szságot is rég olvastam egyetlen kommentben...

Egyrész az MS nem vérezteti ki az XO-t, csak leszoknak arról a gusztustalan üzleti húzásról, hogy exkluzivitással láncolják a konzoljukhoz a játékosokat. Vagy esetleg azt mondod, hogy a konzolok azok egy olyan másodrendű platform amit csak ilyen mesterséges módon lehet életben tartani?

A HoloLens pedig nem egy kész termék. Nincs sorozat gyártásban és nem rakják ki a hypermarketek polcaira. Az amit te most meg tudsz venni az MS-től 3000USD-ért az egy korai hozzáférés a fejlesztő cégeknek. Ez azért kell, hogy mikorra elstartol az egész, addigra legyenek kiforrott alkalmazások rá. Az ár két okból ilyen magas: egyrészt ezek kis darabszámban készülnek, másrészt pedig ezzel biztosítják, hogy csak olyanok vegyenek akik tényleg elkötelezettek a platform fejlesztése iránt.

A Windows Server meg hozzáértő kezekben teljesen jól működik, persze csak akkor ha MS ökoszisztémát akarsz kiszolgálni (Exchange, Sharepoint...). Minden másra ott a Linux.

A platform egységesítés meg a legjobb dolog amit az elmúlt 10 évben a Microsoft kitalált. Nem tudom mi a problémád vele, de én áprilisban megveszem a Quantum Break-et XO-ra és ingyen tolhatom PC-n is. Mi ez, ha nem király?
27.
27.
Caleon
#26: Nekem ezzel sose volt gondom. Én nem bánom, ha valamiben az MS jobb, mint a Sony, mert nem vagyok egyiknek sem az alkalmazottja.
Azt se bánnám, ha ma kiderülne, hogy valójában több eladott XO van, mint PS. Nem érdekelt az előző generációban se. Azokra a platformokra koncentrálok, amikre van erőforrásom beruházni.
Csak a te kommentedet kicsit támadónak éreztem, erre reagáltam. Persze, fut a szekér után a Sony, de ha így vesszük, akkor minden cég fut a szekér után, a szekér pedig jó esetben mi vagyunk. :-)
26.
26.
TheCube
#22: Nem teljesen értem hogyan jönnek ide az eladási adatok. Arra világítottam rá, hogy egy olyan funkciót készül bevezetni a Sony, amit a Microsoft már régóta használ és ezek szerinte van akkora igény rá, hogy ők is elhozzák ezt a felhasználóiknak, ilyen szempontból a Sony most ténylegesen követi a Microsoftot. Ezek tények, függetlenül a konzolok eladásaitól.
25.
25.
Caleon
#24: Nincs mihez mérni azt a farkat! :-)

Nekem nem tetszik, amit a MS csinál. Nem tetszik, hogy kivérezteti az XO-t. Nem tetszik, hogy PC-re viszi az exkluzívjait, mert hosszú távon szerintem ez árt a boxnak, márpedig ha nincs verseny, az senkinek nem jó.

Az sem tetszik, hogy 860 eFt.- a HoloLens, ez egy beteg agyrém... Mit művel az MS, de komolyan?
És közben a Windows Server 2012 ami akkora ..., hogy sírógörcsöt kapok, ha felmegyek rá. De a Win10-től sem vagyok elragadtatva. Rossz az irány, a Win7 óta valami nem stimmel. Persze, tudom, későn kapcsoltak és a hordozható eszközök piacán lemaradtak, de ez a platform-egységesítés nem a megfelelő válasz.
24.
24.
ADMlN
#18, #22: Na már megint kezdődik a farokméregetés, pedig konzolról szó sem volt...
22.
22.
Caleon
#18: Mégis minden eladott XO-ra jut két eladott PS4...
21.
21.
mestermagyar
#19: Moddolás határ DLC áradat és az esetleges DLC helyetti sokszoros community tartalom között.
20.
20.
ribizly
Azért az MS már üzemeltet egy működő megoldást (XBOX360/One-on futnak), csak ezt sokan elfelejtik... Azért ez nem olyan nagyon egyértelmű, mint egy "Hello World". Hiába vannak már jól működő megoldások (Steam, Origin, Uplay, GoG Galaxy, Epic Launcher) a piacon, azért nem olyan egyértelmű ennek a kivitelezése. Nekem már mindegy, hogy egy újabb platform lesz e vagy sem, csak működjön rendesen és ha lehet, akkor legyen normális a support-ja. Ha ez megvan (és az említett hibákat/limitációkat kiküszöbölik), akkor ez is jó lesz. Egyel több vagy kevesebb már mindegy. :)
19.
19.
TheCube
A modolás hiányán kívül ezek a hibák egy átlag játékost nem nagyon érintenek szerintem, szóval azért nem dől össze a világ, ha Storeban veszed meg a játékot. Tény hogy ezeket a korlátozásokat fel kell oldani, mert nem lehet úgy alternatívát nyújtani a steam és társai mellé, hogy ilyen kézzelfogható hátrányokkal jár az ottani vásárlás, még ha csak egy szűkebb vásárlói réteget is érintenek a problémák.
18.
18.
TheCube
#15: Ugye tudsz róla, hogy erre kb megjelenése óta képes a Win10/XboxOne kombó beépítetten? A Sony csak fut a szekér után.
16.
16.
ADMlN
Azt azért megjegyezném, hogy a Stem Controller a Valve hülyesége miatt nem működik.
15.
15.
Seggeszkexkluzív
http://www.eurogamer.net/articles/2016-03-01-playstation-4-to-pc-remote-play-coming-in-next-update.
Igen tudom hogy kell egy ps4is hogy működjön, de legalább nem lesznek korlátok.
14.
14.
Caleon
#13: Szép, új MS-világ.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...