Bejelentésáradat a Nintendótól

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 4.
  • Bejelentés
Link másolása
Tegnap éjjel Nintendo Directet tartottak a kiotóiak, amely annak rendje és módja szerint egy sor bejelentést hozott magával. Ebben a cikkben foglaltuk össze nektek az említésre méltó tudnivalókat.

A Nintendo Direct legutóbbi adása nem ígért meglepetéseket a cég jövőjét illetően, a Nintendo már jó előre leszögezte, hogy egyelőre nem fog beszélni az NX-ről és a mobilos játékairól. Ehelyett a közeljövő Wii U-s, illetve 3DS-es kínálata kapta a főszerepet; a fontosabb bejelentéseket alább gyűjtöttük össze, de ha visszanéznéd a teljes műsort, arra is van mód:

 

Mégsem késik az új Star Fox

Jó hír, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem késik majd a Star Fox Zero, a játék április 22-én veszi be az európai boltok polcait. Shigeru Miyamoto egy másik meglepetéssel is szolgált a dátum bejelentése mellett: a Star Fox Zeróval együtt érkezik majd egy Star Fox Guard nevű játék is, amely a 2014-es E3-on bemutatott Project Guard prototípusból nőtte ki magát.

A Star Fox Guard főszereplője Slippy Toad nagybácsija, Grippy lesz, a feladatunk pedig az, hogy egy tower defense játék keretei között megvédjünk egy épületet az azt körülvevő labirintusba özönlő robotoktól. A játék érdekessége, hogy az eseményeket a labirintus biztonsági kameráin keresztül követhetjük, ezeket is használhatjuk védekezésre, de mindig csak egyet irányíthatunk, folyamatosan kell váltogatnunk közöttük.

Ha dobozosan veszed meg a Star Fox Zerót, 60 dollárt kell kifizetned a játékért, viszont megkapod a Guardot is. Egyébként pedig külön is megvásárolható lesz a két cím: a digitális változatok 50, illetve 15 dollárt kóstálnak majd.

Jön a Wii U-exkluzív Paper Mario

Az új Paper Marióról szóló pletykák viszont beigazolódtak, a Paper Mario: Color Splash még idén megjelenik Wii U-ra. A játékmenet központi eleme a színezés lesz:

Nyáron költözik hozzánk a Monster Hunter X

Az nem volt kérdés, hogy nálunk is megjelenik az új Monster Hunter, csak épp azt nem tudtuk, hogy mikor: mint kiderült, a játék nyáron érkezik meg hozzánk, és a Monster Hunter Generations címet viseli majd a nyugati piacon. Érdemes lesz megtartani a Monster Hunter 4 Ultimate-mentéseket, ezeket az új rész jutalmazza majd.

Samus sem marad ki az új Metroid Prime-ból

Tavasszal veszi be a 3DS-eket a Metroid Prime: Federation Force. A Galaktikus Föderáció és az Űrkalózok közötti háborút egy multiplayer módra kihegyezett játékban dolgozza fel a Nintendo és a Next Level Games, és bár a rajongók elég sokat panaszkodtak a cím miatt, a készítők szerint ízig-vérig Metroid-játék lesz az új rész - még Samus Aran is cameózik benne.

Készül az új Kirby

Június 10-én érkezik a következő Kirby-játék, méghozzá kizárólag 3DS-re. A Kirby: Planet Robobotban gömböc hősünkre új veszély leselkedik, de ő kihozza a legjobbat a helyzetből, és nemcsak felveszi a kesztyűt az ellenséges robotokkal, de fel is használja őket: a különböző mecháknak hála új képességekre tehet szert.

A játéknak egy Kirby Clash nevű mód is a része lesz, itt négyen foghatunk össze, hogy legyűrjünk egy-egy főellenfelet. Emellett pedig az Amiibo-rajongók is készülődhetnek, a premierrel egy időben ugyanis négy új figura érkezik majd a sorozatba, és mindegyikük a Kirby-univerzumot erősíti.

Áprilisban érkezik meg hozzánk a Project Treasure

Csak éppen Lost Reavers néven. A free-to-play játék nyílt bétatesztje április 14-én indul, míg a végleges változat április 28-án élesedik.

Mario és Sonic olimpiázik - íme, az intro!

3DS-re április 8-án, Wii U-n pedig június 24-én válik elérhetővé a Mario & Sonic at the Rio 2016 Olympic Games. Mutatjuk a Wii U-s játék intróját:

7.
7.
Seggeszkexkluzív
http://www.ign.com/articles/2016/03/09/new-emulator-turns-2d-nes-games-fully-3d-before-your-eyes
6.
6.
aordog
A Paper Mario nagyon tetszik...a Star Fox így egyenlôre nekem nem jön be. A Gamecube-os rész...na az igen...az ott volt! Ezt is úgy kellett volna.
5.
5.
Norbiii
Az Olimpia érdekel, remélem lesznek benne újítások, a Paper Mario gondolkodóba ejtett....Kár, hogy a Wii U Metroid nélkül marad(t)....

NX nyitócim legyen:

Oldalnézetes Donkey Kong, Mario, Yoshi, és akkor valószínűleg megyek NX-et venni! A Wii U-s Donkey Kong azért nem hozott annyira lázba, mert mintha a Wii-s rész koppintása lenne, én már mióta várok egy olyan Donkey Kong-ra, mint ami SNES-en volt, de jó lenne, örülnék neki, és nagyon reménykedem benne, hogy ilyen lesz és nem pedig 3d-s..
4.
4.
myrte
Monster Hunter X
Fire Emblem
Tokyo Mirage Session
Bravely Second, Etrian Odyssey 2: Untold, Twilight Princess (kakukktojások, már megjelentek) tuti vétel lesz.
3.
3.
Seggeszkexkluzív
A Failtendo is belátta hogy nem sok szusz van már a WiiUban így a Star foxból is csináltak egy Tower defense játékot és Mario Galaxy is elmarad ezen a gépen és ehelyett inkább próbálták a Paper Mario és Splatton ötletét kombózni ami nem sülhet el rosszul. A Sonic és Mario nem lehet elrontani, láttunk már ilyet. Viszont Lost Raverst nem tudom hova tenni mert az bitang jól nézki egy coopra kihegyezet hack and slash jrpg, csak ugye free to play.
2.
2.
PaprikaJancsi
A Star Fox engem nem győzött meg, leginkább a kinézete, a játékmenet és az irányításnak a megoldása taszít a játéktól. A Paper Mario, az Olimpiai játék is bejövős, azokat szeretettel várom.
1.
1.
Seggeszkexkluzív
vérszegény felhozatal, de a Metroid kifejezetten jó a Monster hunter, Kirby talán jó lesz. A Wu 2.0 tartják a jó címeket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...