20 éves a Resident Evil - melyik a kedvenc részed?

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Napra pontosan húsz évvel ezelőtt mutatkozott be a Resident Evil-sorozat. A Capcom azóta is lankadatlanul bővítgeti a címet, csak idén két megjelenésnek örülhetünk majd. Neked melyik volt a kedvenc Resident Evil-játékod?

1996. március 22-én jelent meg az első Resident Evil-játék, amit még most sem késő pótolni, hála a tavaly megjelent felújított kiadásnak. A Capcom horrorsorozata azóta töretlenül növekedik, a cím jóformán minden platformon képviselteti magát valamilyen formában, és természetesen adaptációknak sem vagyunk híján, elég a filmekre gondolni.

Az már más kérdés, hogy a Resident Evilt is utolérte a felújítási láz: új játékot tavaly, számozott epizódot pedig 2012-ben kapott utoljára a széria. Idén már érkezett egy remaster a Resident Evil 0 HD képében, de azért az újdonságokról sem kell lemondanunk, májusban jelenik meg az egyelőre igencsak megosztó multiplayer mellékág, az Umbrella Corps. A valódi folytatásról még mindig nincs konkrét hír, de az biztos, hogy a Capcom már elkezdett dolgozni a második rész remake-jén.

A japán kiadó az idei évet ünnepléssel tölti majd, többek között egy interjúsorozatot is készít a sorozat mögött álló alkotókkal - elsőként Hiroyuki Kobayashi producer videóját nézhetitek meg.

39.
39.
rezy
#38: Na hajrá! :P Most jut eszembe, hogy mókolt 360-am van, emulátorral elmenne éppen, a 2-t is így pörgettem ki egy fél éve, lehet ezt is pótlom hamarosan a nosztalgia kedvéért! Xboxot már lassan többet kapcsolom be mint a Ps4-et, pedig szerintem már az előző sem volt olyan jó generáció játékok szempontjából mint a ps1-2-es mondjuk... Mindegy lényeg a lényeg, játékra fel!!!
38.
38.
x360player
#37: Nekem nagy mákom volt a harmadik résszel:annak idején,még az általános suliban kaptam kölcsön egy osztálytársamtól,amit aztán természetesen vissza is adtam neki. Pár éve jutott eszembe,hogy ha esetleg megvan még neki,akkor nem-e adja el nekem. Írtam neki,megvolt még a játék,oda is adta. Hogy mit kért érte? Semmit az ég világon,teljesen ingyen odaadta az eredeti PS1 játékot(ráadásul angol verzió,igaz a füzet nincs meg hozzá,de ki a fenét érdekel),mondván,hogy neki úgy sincs már rá szüksége.

Azóta is kiválóan működik,most meg is jött hozzá a kedvem,lehet,hogy újra belekezdek. :)
37.
37.
rezy
#34: Nekem is a 3. volt az első Resi amivel nyomultam, borzasztó hangulatos darab volt! Párszor én is menekülőre fogtam a dolgot, szó se róla! :D Mikor ps2-n először találkoztam utána a 4-el borzasztóan nem tetszett a stílusváltás, nem is pörgettem ki jó sokáig. Német kiadású lemezen volt meg a Nemesis, amit sajna "kölcsönadtam" vesztemre, nem került vissza hozzám, habár ps1-ből is már csak egy kibelezett példányom van... Mindenesetre remélem beleesik majd a Capcom nagy felújítási lázába ez a rész is! :)
36.
36.
FreeKatana
A harmadik! Városban játszódik. Azóta se szeretem, ha egy zombi témájú film/játék erdőbe, dzsungelbe vagy lepusztult környezetbe (4,5) van helyezve. Ennek a fura igénynek leghamarabb a 6. rész tett volna eleget (az ORC-t szándékosan nem említem), csak addigra már minden szempontból rossz játék lett.
Őszintén szólva a 4. részt se szerettem soha. Az már sajnos nem nekem készült. Elismerem az érdemeit, de egyszerűen a környezet, a gépfegyveres, csuhás-kaszás ellenfelek és úgy az egész mechanika elpusztította a Resi érzést. Nálam legalábbis tönkre vágott mindent, amit lehetett. DE! A gunplay iszonyú élvezetes volt. Az 5. részre is ugyanez mondható el, jó gunplay, döglődést előidéző játékmenet, sőt utóbbi rosszabb lett, mert kihegyezték a kétjátékos módra. Különbség még, hogy kaszás csuhások helyett lándzsás busmanokat, spanyol gépfegyveresek helyett busman gépfegyvereseket kaptunk.
Szóval a 6. rész: lett volna 1-2 eltaláltabb helyszín. Például Leon kampány első fejezete elég kellemes volt, csak hiányzott a megszokott gunplay. Az a csontig hatoló, amiért annyira élveztem az előző két részt annak ellenére, hogy egyik sem a szívem csücske. Helyette tudunk kolbászolni meg vetődni célzás közben, így már nem hasogatják a hátunkat baltával, ha lőni szeretnénk, viszont a lézert leváltotta a célkereszt, és az egész vízipisztoly vs rongybaba hatást kapott. Erre utaltam, amikor azt írtam, hogy minden szempontból rossz lett. Ha választhattam volna, inkább maradok a földbegyökerezős célzásnál. Soha nem zavart különösebben.
Írnék a többi számozottról, ill. mellékszálról is, de az már blogterjedelmű hozzászólás lenne. :D Húsz évet nem lehet 5 mondatba összezsúfolni.
A lényeg, hogy 3. a kedvencem. Azzal kezdődött és azt hiszem az Outbreak mellékággal fejeződött be a sorozat számomra.
34.
34.
x360player
#33: Egyetértek,nem is értem mi ez a nagy rajongás körülötte. Akciójátéknak biztos király,de akkor meg ne hívják Resident Evilnek.

rezy: Én szintén taknyos voltam,mikor először játszottam vele,ráadásul talán azért is a Nemesis a kedvencem,mert azzal játszottam először. Az általad említett jelenetektől pedig ez is volt a legfélelmetesebb epizód szerintem...az egyetlen Resi,ahol minden egyes másodpercben azon izgultál(akár a zöld növény hiánya miatt),hogy Nemesis ne jelenjen meg előtted.
Emlékszem,a rendőrségen mászkáltam,mikor egy távoli üvegcsörömpölés hallatszott. Kimentem a szobából,és a folyosón ott közeledett felém a rohadék.Nagy ijedségemben azonnal visszamentem az előző helységbe. :D
Örök élmény. :)
33.
33.
Raam989
Resi1-2-3, REmake es a code vera a kedvencek. Valamint volt egy fps jatek ps1-re Resi Survivor neven, azt is szerettem. Sajnos szamomra a resi4-el meghalt a sorozat.
32.
32.
rezy
Nekem a 3. a nagy favorit, párszor kiugrott a szívem a helyéről mikor mentem előre és kameraváltásnál egy sikátorban jött velem szembe a Nemesis! Kis taknyosként fel is adta a leckét az első végigjátszás :P
31.
31.
gorgo
A 2.rész szerintem a legjobb .Anno az első rész miatt el adtam a dvd lejátszómat hogy meg tudjam venni. Szerintem ez a két rész viszi a pálmát.
30.
30.
KopyAti
1, 2 és az 5. De a második volt, ami nagyon felejthetetlen számomra.
29.
29.
KopyAti
#10: Leon a 2. részben debütál!
28.
28.
Seggeszkexkluzív
kedvenc rész 3,2,5,revelations,4 ebben a sorrendben
27.
27.
p3ti
Resi Remastered, Resi 2...aztán talán a 4 meg az outbrake sorozat. Az 5. már nem volt igazi resi, de zseniális volt a Coop része, ezért azt is imádtam.
26.
26.
Norbiii
Szerintem Chuck Norrisnak a Resident Evil 7 a kedvence!
25.
25.
PaprikaJancsi
Az 5. részt élveztem, meg a Revelations 2-t. De nem valami nagy szám, egyik rész sem.
24.
24.
GAMEROD
Outbreak 1-2, és az összes számozott rész. A legrosszabbak: Dead Aim, ORC, Revelations 1-2.
23.
23.
x360player
1,2,3 és az első rész Remastered verziója. Code Veronica,és a Zero már annyira nem jött be,előbbi talán a mozgó kamera-,utóbbi pedig a két karakteres megoldás miatt.
22.
22.
Én mindegyiket nagyon szeretem, és nagyon örülök, hogy jönnek PS4-re is :)
21.
21.
A Pulyka
2,3,4 . Onnét aztán lejtmenet. SZERINTEM!
19.
19.
crytek
Az 5.
Azt vagy 6 szor vittem végig.
18.
18.
DarkLord
Amúgy erről régebben írtam, de azt tudjátok, hogy a régi részekben végigjátszástól függően (ki mennyit bóklászott) csak az ajtók nyitásait is kb. 40 percig nézte az ember akaratlanul is? :D aki meg sokat futkozott annak 1 órát is ki tett a teljes végigjátszási idejéből.
17.
17.
DarkLord
Nálam a klasszikus 1-3-ig. Viszont az HD remaster 1-nek baromira örültem, hogy újra átélhetem a régi feeling-et.
16.
16.
Yanez
1, 3, 4.
15.
15.
drat576
14.
14.
Seggeszkexkluzív
Télleg van valakinek kedve az 5 vagy 6ot coopban játszani ps3on? írjon privát üzenetben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...