Bréking: bezárt a Driveclub fejlesztője

  • Írta: zoenn
  • 2016. március 22.
  • Gyászhír
Link másolása
Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, miszerint a Driveclub és a Motorstorm fejlesztője lehúzza a rolót. A Sony szerint a bezárásra az európai stúdiók átszervezése miatt volt szükség.

Barátkozzunk meg a gondolattal: a Driveclub és a Motorstorm-sorozat fejlesztője, a Evolution Studios nincs többé - a hírt már a Sony is megerősítette a GameSpotnak. Az anyavállalat komoly átszervezésekbe kezd az európai stúdiók körében, ezért felülvizsgálja az összes folyamatban lévő projektet, valamint a rövid és középtávú terveket.

A Sony azt ígéri, hogy megpróbál áthelyezni annyi fejlesztőt az Evolutiontól más csapatokba, amennyit csak tud, de azt megjegyezte, elbocsátásokra azért sor kerül.

A stúdió fejese, Paul Rustchynsky a Twitteren köszönte meg a rajongók támogatását, és a Sonyét is, hiszen a stúdió az egyik legnagyobb versenyjáték-fejlesztővé avanzsált a cég szárnyai alatt.

Eddig hónapról hónapra érkeztek új tartalmak a Driveclubhoz, még nem tudni, hogy a Sony továbbra is támogatja-e a játékot.

40.
40.
Tokodboy
#38: Nintendo nwm akart playstationt foleg nem akart a sonyval közösen egyet fejleszteni. Annyi a történet hogy a Nintendo akart egy konzolt magának ami mar cdvel működött volna. Magyarul a Sony fejlesztette ki a lemezmwghajtot majd a Nintendo meggondolta magát es maradt a kazettás megoldásnál. Erre a Sony nem dobta kukába a meghajtot hanem köre épített egy konzolt.
37.
37.
Caleon
#34: Azt nyilatkozták, hogy egy másik team folytatja a DC támogatását.
34.
34.
KeXxX
Nheeee!! Ez nagyon szomorú.. :'( A kedvenc autós játékom lett a GT6 után.. pedig még ígértek további tartalmakat, az utolsó DLC-vel mi lesz? A Bikes-ot és a maradék két DLC (szezon bérleten kívüliek) tuti megveszem még. A szerverek azért maradjanak még fent... kérlek.
31.
31.
Raam989
#30: Ezt en is kerdezhetnem toled a #5 kapcsan.
30.
30.
PaprikaJancsi
#28: Oszt mit számít, hogy régen melyik volt előbb?
27.
27.
Caleon
Ez nagyon szomorú hír.
Szerintem üzleti döntés áll mögötte, mert a DC-t és a season pass-t szinte a kezdetektől fillérekért lehet kapni, így a stúdió valószínűleg nem termelte ki a fenntartási költségeit.
Sajnos nem véletlen, hogy lassan 100 dollár minden játék+SP.
25.
25.
Raam989
#5: Az megvolt, hogy a sonynak hamarabb volt konzolja, mint az ms-nek?
24.
24.
aordog
Remélem az emberek eltudnak helyezkedni...mi nem tudjuk megitélni ezt a lépést, de ha elküldés / átszervezés van egy adott cégnél...és ez lehet, hogy éppen ott, ahol most Te dolgozol...annak mindig oka van. Általában a bevétel, illetve egy nagyobb elkûldést megelôzve úgy döntenek, hogy csak egy " részleget " küldenek el.
Te, aki ezt olvasod: Neked biztos a munkád a nyugdíjas évekig????
Akkor örûlj neki! Több ember viszont nem saját válalkozást vezet...csak " bedolgozik ". És ha valaki viszonylag jól keres, akkor nem nagyon örûl a munkahelye elvesztésének. Mindenkinek van egy életszínvonala, amit szeretne megôrizni. Így kell gondolni/kezelni ezt a hírt. (szerintem) De Ti csak a "játékkal foglalkoztok"!
23.
23.
Angelwing
Na Sony akkor jöhet az új GRAN TURISMO! Lássuk milyen lesz!
22.
22.
p3ti
#6: Minden olyan csapatért kár aki nem folytatást tud csak majmolni hanem mert valami újjal előrukkolni. De maradjunk csak a jól megszokott rosszindulatú magyar mentalitásnál..grat.
21.
21.
Chelseafan1989
Pdig bíztam egy DC2-ben mert az 1-et is imádtam előrendeltem annó és már az első percektől elszórakoztam vele de hála az égnek hónapról hónapra jobb lett és még megkapta a motorokat is.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult.
18.
18.
Seggeszkexkluzív
Hamár a sony és ms is szeret bezárni nagy stúdiókat mit szóltok a nintendo lépéséhez?

http://www.giantbomb.com/articles/report-nintendo-to-stop-production-of-wii-u-consol/1100-5421/
13.
13.
Seggeszkexkluzív
#9: Abban egyetértek hogy sokat bővítettek rajta és baráti áron. (Ez télleg elismerésre méltó) De ez csak egy autós játék, nem egy összetettebb rpg vagy fps, Annak a bővítésnek a fele elfért volna kezdéskor is.
12.
12.
kamgecam
#11: Ha ez lett volna az elsõ kommented egy kurva szót nem szóltam volna. Nem tudjuk lehet igazad lesz de aki ismeri a csapat múltját annak egy ilyen hír igazi arculcsapás.
11.
11.
PaprikaJancsi
#10: Nem értem, miért lenne szomorú. Egy ilyen rajt után nem biztos, hogy rá bizott volna a csapatra, még egy nagyobb projektet a Sony, viszont a cég tagjait beolvaszthetje másba, hogy ott kiválót alkossanak. Hosszútávon ez lehet, hogy még pozitívum a játékosoknak.
10.
10.
kamgecam
#5: Tudod lehet trollkodni néha poén, de igazi rosszindulatra vall egy ilyen szomorú hírnél ez a fajta primitív viselkedés.Gratulálok!
9.
9.
exonic
#6: Ezt mire érted? A Driveclub rossz startjától eltekintve a csapat teljes erővel azon volt hogy támogassa a játékot. Nem csak bugokat és játékélményt javítottak, tömérdek tartalmat is hozzácsaptak méghozzá fillérekért, nem sok ilyen csapatot tudsz mondani. Mára az egyik legjobb "casual" autós játékká nőtte ki magát és ez dicsérendő.
Egyébként nem hiszem hogy teljes mértékben megszűnne a csapat, szerintem egybeolvasszák őket egy másik társasággal
8.
8.
PaprikaJancsi
#7: Például mi mindent ?
7.
7.
Raizen25
#5: A neved mindent elárul
5.
5.
PaprikaJancsi
Ez a Sony állandóan kopointja az MS-t.
MS(lehet hogy lesz fejleszthető hardver) erre a Sony ugyancsak
MS(bezárja az egyik cégét) erre a Sony ugyancsak

Várom a Sony részéről, hogy fogják megoldani a digitális játék visszavásárlását :D
4.
4.
Yanez
Wow! Wow! Wow! Kár.
3.
3.
crashpipi
Tök mindegy, hogy épp mi a neve az adott stúdiónak. Az évtizedek alatt jönnek, mennek.
A keménymag ugyanúgy házon belül marad és jó játékokon fog dolgozni.
1.
1.
Raizen25
WTF???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...