Frissítve: Így néz ki a Nintendo NX kontrollere?

  • Írta: zoenn
  • 2016. március 25.
  • Pletyka
Link másolása
Három képet tett közzé a Redditen egy fejlesztő, amiken a Nintendo NX kontrollere látható. A szivárogtatónak állítólag már megvan a Nintendo NX fejlesztői verziója, és a vezérlő roppant érdekes kialakítást kapott.

Az utóbbi időben egyre több feltételezés látott napvilágot a kiotói vállalat legújabb konzoljával kapcsolatban. Ezúttal is a Nintendo NX kódnéven futó masina állítólagos kontrollerét csodálhatjuk meg, miután egy perkele37 nevű felhasználó posztolt néhány képet róla a Redditre.

A fejlesztő megjegyzi, hogy a vezérlő a devkithez tartozik, azaz korántsem a végleges verzióról van szó. A kontroller ovális kialakítást kapott, az elején egyetlen gombot sem találunk, csak két kisebb analóg kart (a handheldek Circle padjához hasonlóakat) - közöttük egy érintőképernyő foglal helyet. A hardver alján egy 3,5 mm-es jack-csatlakozó van, a tetején pedig két görgő, melyek érzésre a PC-s egerek görgőire hajaznak.

A vezérlő rezeg is, de nem a hagyományos módon, sokkal inkább haptikus visszajelzést ad.

Természetesen ez csak egy masszív pletyka, nem tudni, hogy valósak-e a képek. Ha minket kérdeztek nem, hiszen ergonómiailag elég pocséknak tűnik a kontroller. Persze lehet, hogy a Nintendo mérnökei tudnak valamit, amit mi még nem.

Update! A hír hoaxnak bizonyult. Maga az eredeti "szivárogtató" leplezte le a csalást egy videóban:


25.
25.
Norbiii
#23: Van egy kritikus gamer réteg, akiknek úgymond magasak az elvárásaik, ők általbán mindig keveslik az adott hardver teljesítményét, számokban gondolkodnak, úgy mérnek, és félő, hogy ha a Nintendo nem rak össze egy ütős vasat, akkor hiába lehet egy jó kis ötletes, szórakoztató konzol, el sem fog jutni sok emberhez, meg sem fogják ismerni, ha nem lesz kellően erős, és ha nem lesznek rajta, ps és box stílusú játékok, lásd: (Wii U, ami mindkettőre igaz).
24.
24.
Fake es a Nintendonak megtetszene es ilyen lenne, hogy meglepodnenk :-)
23.
23.
Yanez
Persze, hogy nem igaz, mivel az eredeti NX kontroller még gagyibb lesz. Persze csak hülyülök, mert remélem olyan masinát pattintanak, hogy magam is gondolkodóba esek!
22.
22.
tardisen98
Valahol sejtettem, hogy hamis. Arra számítottam, hogy házilag egy barkácsolt "kütyü".
21.
21.
myrte
FAKE http://www.nintendolife.com/news/2016/03/nintendo_nx_controller_image_confirmed_fake_by_its_creator
20.
20.
kamgecam
#16: +1
Ha esztétikailag nézem rohadjak meg nekem bejön ez a kontroller, de nem hinném hogy túl kényelmes lenne.
19.
19.
godach
#13: Ott én voltam a hunyó. Bocsánat.
18.
18.
mestermagyar
#17: Belegondolva igazából elég csak rácsattintani a 2 oldalára 1-1 lapkát amin rajta vannak a funkciógombok.

A teljesítmény végét várd ki mert az ARM platform rettenetesen megizmosodott a ps vita óta. Oh, emlékszem, azthiszem egy battlefield 4-et is képes futtatni a dice kísérletei szerint. Ez a hír is 1 éve volt, 1 év meg ARM architektúránál már a mobilban meghajtott 2k-t választja el a meghajtott 4k-tól. Ez a példa most kizárólag a fejlődést mutatja.

Én kizárólag a fogyasztása miatt aggódom.
17.
17.
Seggeszkexkluzív
#15: Jó elhiszem, meg ugye ez nem a végleges verzió, meg valószínű hogy joytól kifelé már funkciógombok lesznek a képernyőn. Meg gondolom én a hordozhatóság érdekében lett ilyen kicsi. Ez már fog önnűlóan futtatni legalább ilyen mobile játékokat.
16.
16.
p3ti
Ugyan az a gond ezzel is mint a PSV -vel, nincsen rajta grip - és ez így rohadtul kényelmetlen. Remélem ez nem a végleges verzió
15.
15.
mestermagyar
#14: Most az a jobb ha csak középen van egy kis képernyő vagy ha az egész felületet fel tudod használni valamire? Szerintem pl. FPS-eknél (bár nem hinném hogy sok lesz) jó kis oldalra tekintési elemnek is megfelel. Vagy éppen statisztikák kijelzésének.

Meg kell értened: Nem a kontroller van rossz helyen hanem a képernyőt akarták nagyobbra szerkeszteni.
14.
14.
Seggeszkexkluzív
Ez ki***szot esztétikus, és az a 2 joy az érintőképernyőben nagy hülyeség. Failtendo
13.
13.
Heldengeist
Déjà vu
Kíváncsi vagyok, itt is kialakul-e hasonló zsurnalisztikai vita.
12.
12.
kopic
Ez még mindig ocsmány, ahogyan kinéz...
11.
11.
Naridar
Az érintőképernyős gomb, mint koncepció, akciódúsabb játékoknál használhatatlan. Aki játszott már telefonon emulátorral, tudja, hogy pl. egy Mario játék szinte játszhatatlan ha az ember nem érzi pontosan, mikor van a gombon az ujja.
10.
10.
aordog
Ahogy elöttem írták...
ez tuti kap valami burkolatot!
A két kar nagyon a szélén van és ez így nem lehet kényelmes.
9.
9.
ezt az okorseget hoft pcsba lehetne jatszani egy szenvics alaku bakelitdarabbal? jo sokaig fenyezhettek mire igy csillog
8.
8.
Rakottkrumpli
Amilyen bonyolultak a mai játékok, ez elmenne box, vagy ps kontrollernek is, bár akkor sokallom a két gombot...
7.
7.
PS4jacksony
#6: A macbook nem magyar bocsesz ...De a kontroller gagyarin
6.
6.
PS4jacksony
Érdekes a magyar billentyűs MacBook a képen
Továbbra is kamunak tartom ennyire nem lehetnek ízléstelenek a gyártók.
5.
5.
Vigohouse
Ez még mindig elég gagyinak tűnik. Bocsi Nintendosok ha valakit ezzel megbántanék. Pedig Nintendo-s vagyok. Enné ők többet tudnak. :(
4.
4.
Caleon
"A fejlesztő megjegyzi, hogy a vezérlő devkithez tartozik, azaz korántsem a végleges verzióról van szó."

Ha jól veszem ki, ergonómiailag ez még rengeteget változhat, az is lehet, hogy kap egy diszkrét külső burkot.
3.
3.
Yanez
Jé, ez egy Psvita, amelyen áthajtott az úthenger!
2.
2.
zozo76hun
igy ranezesre nekem nem tunik egy kenyelmes kontrollernek, amit orakon keresztul nyustolnek szivesen.
1.
1.
McDuff
érdekes,kíváncsian várom hogy lesz ennek "nyele".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...