Square Enix - jöhetnek az újabb mobilos címek?

  • Írta: Shifty
  • 2016. március 29.
  • Hír
Link másolása
Nem csak remekül sikerültek, de anyagilag is jól termeltek a Square Enix legutóbbi mobilos címei, a Hitman Go és a Lara Croft Go, ugyanis a japán kiadó most további öt játéka kapcsán regisztrált be hasonló domaineket.

Minden jel arra utal, hogy a Square Enix is rááll a mobilos irányra, vagy legalábbis erőteljesebb jelenléttel képviselteti majd magát ebben a szegmensben. A döntés nem lenne meglepő, hiszen a japánok legutóbbi kitérői, a Lara Croft Go és a Hitman Go egyaránt remekül sikerültek, és nem csak szakmailag, de anyagilag is elismertek lettek.

A NeoGAF egyik felhasználójának fel is tűnt, hogy a Square Enix éppen ezért már jó korán elébe ment a dolgoknak, így már most levédetett öt olyan címet, amiben szerepel a Go szó. Mind az öt levédett domain a kiadó ismertebb játékainak a nevét tartalmazza, így nem kizárt, hogy a jövőben olyan körökre osztott, logikai feladványokkal színesített mobilos kitérőket kapunk, mint a Just Cause Go, a Life is Strange Go, a Deus Ex Go, a Thief Go vagy a Tomb Raider Go.

5.
5.
fearer
#2: Igen, épp írni akartam, hogy mégis hogyan ültetnék át a LiS-t GO stílusra? Valószínűleg csak a márkavédelem miatt csinálták ezt, de aztán ki tudja, lehet, hogy tényleg fejlesztenek is valamit. Mindenesetre érdekes...
4.
4.
huster14
nekem a hitman sniper tetszik a legjobban.
3.
3.
Gykrizsi
Szeretem mind két GO-t, vagyis tőlem jöhetnek. Hitman egy fokkal jobb volt szerintem. Deus Ex és Thief érdekes lehet, bár az új Thief pocsék egy játék volt (3-szor kezdtem neki, de 2 óránál tovább még nem jutottam). Just Cause és LiS elképzelni sem tudom milyen lenne, a TR-t meg nem értem minek, miért nem Lara2 lesz (talán az új irányvonalat kívánja követni)..
2.
2.
Hunork
Life is Strange Go?
SE kérlek ne bántsd a LiS-t ilyenekkel
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...