Ezért késik a PlayStation VR

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 31.
  • Hír
Link másolása
Míg az első Oculus Riftek már megérkeztek gazdáikhoz, a HTC Vive-ot pedig a jövő héttől kezdik el szállítani, a PlayStation VR csak októberben rajtol el. A Sony nem így tervezte eredetileg, de most elárulta, miért döntött a halasztás mellett.

A Sony az idei GDC-n jelentette be, hogy 400 (rosszabb esetben 500) eurót kóstál majd a PlayStation VR, egyúttal pedig megerősítette a korábbi híreket, és a VR-szemüveg valóban a tervezettnél később, csak októberben kerül majd boltokba. Hogy miért? A Sony Computer Entertainment alnöke, Masayasu Ito jóvoltából végre ezt is megtudtuk.

Ito a Nikkei-nek adott interjút: elmondása szerint időközben frissítették az előrejelzéseiket, és azt találták, hogy többen nevezhetnek majd be a PlayStation VR-ra, mint azt korábban számolták. Ennek megfelelően több headsetet kell gyártaniuk, amihez több idő is szükséges - részletkérdés, hogy sok helyen így is azonnal elkapkodták az első példányokat.

A Nikkei szerint a Sony 1-2 millió PlayStation VR-on szeretne túladni az év végéig, és a relatíve barátságos árcédulájával van is rá esélye, hogy ez a terve összejöjjön. Szintén kedvez a japán gyártónak, hogy mindössze egy PS4-re van szükség a VR-szemüveg használatához, amit ráadásul már a kezdetektől fogva nyereségesen árulnak majd.

10.
10.
kamgecam
#9: Nem nagyon olvasgatsz tech lapokat látom.Aki nem nagyon ért hozzá az is látja hogy ordas baromságokat állítottál.Nézz már körül a neten barátom. Ha egy pletyka miatt átvágva érzed magad,lehet üldözési mániád van.
9.
9.
Mekee85
Hát erre a vr vonatra nem ültem fel, de a ps;kra se, ha ez igaz, màrpedig sajna annak tünik, akkor én totál pcre váltok, én nem tömöm tovább a sony pénzesszekerét.
Mert akkor ez az egész a kezdetektől tudatos volt, én 5-6 évre vettem konzolt, es most átb*sznak.
Mindemellett megjegyezném, hogy igaz nem ez a kategoria, de probáltam s7el gear vr-t, es az a felbontàs, az a pixelhegy amjt láttam az ledöbbentett.
Ugytudom psvrbe fullhd körüli felbontàs lesz, ami tekintve h közel van a szemedhez a kijelző, és még egy lencse is nagyitja borzaszto illuziorombolo
8.
8.
kamgecam
#1: Ps4-el is tuti futtni fog ez hivatalos.
7.
7.
McDuff
Értem én hogy headset lesz "szarásig" de tartalom is lesz bőven addigra? PS4-en ugyanis az ember a sonyra van utalva,PC-n más a helyzet visszamenőleg is rengeteg demo és játék van amivel el lehet lenni a nagyobb címekig.erről tudunk már vmit?
4.
4.
Jhonyy
Amig nem probalom ki en magam addig nem is izgat,amugy en nem varok nagy csodakra szerintem hamar unalmas lesz ez a vr-es cucc majd egy kis ido utan..de ne legyen igazam.Jha igen es meg ha egy ujj ps4.5-ot kell vennem vagy 4k tv-et akkor mar tulzott a dolog....nem fogja megerni.Persze ez csak az en velemenyem.Ezeket a dolgokat eloben mikor valaki kiprobalja akkor majd tud igazan beszamolni,..
3.
3.
dcba
2.
2.
dcba
#1: Pedig ez az egyetlen esszeru magyarazat arra, h miert kell hirtelen egy uj PS. Az alacsony felbontas es a 30 fps eddig is megfelelt a konzolos nepnek, igy az nem indokolja, h hirtelen miert is kell ez az uj gep.

Mondjuk en inkabb arra leszek kivancsi miket fognak hozza csinalni. Anno a Move-nal is ment a parasztvakitas, h 1-2 fps tamogatta a Move-t es elkezdtek arulni a meregdraga puskat a Killzone-hoz, erre tessek mekkora sullyeszto lett az egesz. Nehogy itt is csak annyi legyen, h ulsz a hullamvasuton es nyujtozkodni kelljen ermeket.
1.
1.
Chullent
Csak nehogy a végén a PS4K kell makd hozzá......
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...