Várakozáson felül teljesített a Ubisoft

  • Írta: zoenn
  • 2016. május 13.
  • Biznisz
Link másolása
A francia kiadó is közzétette a 2016-ös pénzügyi évre vonatkozó jelentését, és ugyan az eladásai némileg visszaestek, így is a vártnál jobb eredménnyel zárt a Ubisoft. A The Divisionnek 9,5 millió regisztrált felhasználója van.

Kezdjük a számokkal! A március 31-én véget ért üzleti évet 1,39 milliárd eurós árbevétellel zárta a Ubisoft, ami 4,8 százalékkel kevesebb, mint egy éve. Ami az utolsó negyedévet illeti, a 624,9 millió eurós forgalom 267,7 százalékkal múlta felül a 2015 hasonló időszakában produkált 169,9 milliót.

A digitális eladások 16,7 százalékkal, 446,7 millió euróra nőttek. Már a teljes bevétel 32 százaléka származik innen, szemben az előző pénzügyi év 26,1 százalékával. A korábbi sikercímek még mindig 354,6 millió eurót hoznak a konyhára, ami 45,5 százalékos ugrást jelent.

A The Division és a Far Cry Primal bizonyult a vizsgált időszak legkelendőbb játékának. A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot szerint mindkét cím "felülmúlta a várakozásokat" . A The Division már 9,5 millió regisztrált felhasználóval bír, de azt nem tudjuk, hogy az utóbbi hetek fiaskóinak hatására hány játékos hagyta ott a játékot. Az aktív userek napi három órát töltenek a shooterrel, és a vásárlók 20 százalékának szezonbérlete is van.

A Primal megjelenésével a Far Cry felhasználói bázisa megháromszorozódott, míg a Rainbow Sixé a Siege hatására megduplázódott.

A jelenlegi, 2017-es üzleti évben érkezik a Ghost Recon: Wildlands, a Watch Dogs 2 (innovatív hackelős játékmenettel!), a South Park: The Fractured But Whole, a For Honor és egy bejelentésre váró AAA-kategóriás cím is. Ez utóbbi egy multiplayer-centrikus, de erős egyjátékos résszel bíró anyag lesz. A cég 1,7 milliárd eurós árbevételre számít 2017 áprilisáig.

8.
8.
Fronter
Ha továbbra is gyártaj az uborka a szart, akkor az elkövetkező években semmit sem veszek tőlük, az biztos! Pedig a pénzügyi jelentés ezt igazolja, hogy megéri a szemetet gyártani.
7.
7.
CitromH
#4: Én leginkább a DZ miatt vettem meg. Rendszeresen cheaterekbe botlottam akik nyilvánvalóan csaltak: teleport, falon átlövés/menés, instant kill 1 golyóval. Kívételesen irigykedem a konzolosokra, mert ott sokkal sokkal nehezebb cheatelni.
6.
6.
maros1977
#4: Teljes mértékben igazad van -előbb utóbb csak orvosolják a hibákat!
5.
5.
Drazhar
#3: De a hír nem is az "átlag player" szemszögéből nézte a dolgokat, hanem, hogy mekkora sikernek van kikiáltva a cím :)
Nyilván mivel egy DZ 24 főt bír el, így ott mindig lesznek játékosok, ahogy a napikra is fogsz találni.
4.
4.
shatterhand
#2: Csalók a DZ-ben vannak. Ott meg csak mazochisták játszanak:))
Várj a patchig. Ha javitanak a jatekon akk erdemes megvenni. A tűzharc sztem nagyon élvezetes.
3.
3.
shatterhand
#1: Ez amugy hol érinti az atlag playert? Kuldeteshez mindig talál random tarsat, DZ-ben meg ugye alapbol nem rohangál annyi ember. Tobb npc van ott.
Szoval szerintem tökmindegy hogy 4millio vagy 40000 aktiv ember tolja.
Az hogy bugos, szutykos, meg nem reagálnak a fejlesztok az mas tészta. Hibaival egyutt is elvagyok vele. Varom a patchet meg a dlc-t.
2.
2.
maros1977
Sok negativumot olvasok az utóbbi időben a játékról!Érdemes beszerezni annak ellenére hogy rengeteg a csaló stb?
1.
1.
Drazhar
Hát igen, mindig csak az eladások számát nézik, és erre alapozzák, hogy siker-e, holott rengetegen otthagyták a Division-t. A Steamcharts adatai alapján a negyedére olvadt a játékkal játszók száma a megjelenés két hónapja óta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...