Crysis - nincs kizárva, hogy felújított változatot kap

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 17.
  • Hír
Link másolása
Ugyan a Crytek jelenleg teljes erővel a játékpiacot meghódítani akaró VR-őrületnek behódolva fejleszt játékokat, a cég technikai igazgatója azért nem tartja kizártnak, hogy valamikor újrahangolt változatot kapjon a Crysis.

A Frankfurtban székelő Crytek saját fejlesztésű motorja, a CryEngine nem robbanhatott volna akkorát, ha évekkel ezelőtt nem mutatkozik be első saját fejlesztésű játékuk, a Crysis. Ugyan a shooter PC-s változatának optimalizálatlansága megkívánta a komoly erőforrást, az akkori CryEngine nyújtotta látvány bőven kárpótolta a rajongókat.

A stúdió viszont látszólag lezárta azt a korszakot, hiszen jelenleg a VR-őrület egyik legjelesebb képviselőiként két olyan játékon is dolgoznak, amelyek VR-sisakokra készülnek. A The Climb már meg is jelent, a dínóvadászós Robinson: The Journey-re viszont még várnunk kell. A csapat azonban nem feledkezett meg gyökereiről.

Így Rok Erjavec, a cég technikai részlegének vezetője egy interjúban elárulta, szerinte a Crysis első része a sorozat legjobbja és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer visszabújhatunk majd a nanoruciba. Erjavec ugyanis elmondta, nem zárkóznak el annak lehetőségétől, hogy felújított változatot kapjon az első rész, de a fókusz most a VR-on van.

67.
67.
godach
#66: Legalább kiderült, hogy a cikkeket el szoktad olvasni :P
66.
66.
crytek
#65: LOL azta én meg mit nézek u very dénzsör nagyon reggel van... Azt hittem friss hír.... jézus sorry ezt benéztem :(
65.
65.
crytek
"A The Climb már meg is jelent, a dínóvadászós Robinson: The Journey-re viszont még várnunk kell"

Hogy lehet úgy cikket írni ,hogy nem tájékozódsz? Végül is csak 9 hónapja jelent meg a Robinson VR szarság is....és a Crytek nem gőzerővel arra fejleszt mert ott a HUNT multis szarja amit most hegeszt.
62.
62.
Seggeszkexkluzív
Hát nem tudom hogy hol rontották el a sorozatot, mert ahol elvett ott hozzáadott a 2 rész. Jungel és nyílt tér kilőve a járműves részek is visszaszorultak, de legalább intenzív volt és 2 küldetés között nem volt olyan unalmas mint az első rész. Mondjuk ott meg tetszett hogy a játék utolsó negyede a fagyott jungelbe játszódott.
56.
56.
godach
Hát akkor én tényleg igénytelen vagyok, így olvasva a hszeket. Most tolom a mindenki által fikázott ACIII.-at és alig bírom letenni (bár engem nem zavar ha valami lassan indul be) és a Crysis 2.-őt is baszottul élveztem, igaz a harmadikba csak belekezdtem és azóta is ott áll.
Ettől független én sem értem az újra-kiadást mint a Batmannél sem.
49.
49.
FrankBlack
#46: Nekem nagyon tetszett az első rész, mai napig nagy kedvenceim között szerepel a játék főként pont azok miatt, amiket te is említettél. Különösen az első néhány pályát rengetegszer újrajátszottam. Még az alien-ek, és a fagyás előttiekre gondolok. Aztán meg jött hozzá rengeteg rajongói map. Szép számmal voltak SP map-ek is, köztük sok egészen jól kidolgozott volt, ellenséges npc-kel megszórva, és elég sok rendelkezett objective-ekkel is. A legjobbakból csináltam egy válogatást. Asszem közel 100 db map volt, amik a legjobbak voltak, úgyhogy én így ezekkel még évekig jól elvoltam a játékkal.
46.
46.
Stranger
#43: Hihetetlen képességed van ahhoz, hogy 20 mondatban se sikerüljön leírni, hogy végülis mi olyan rossz a szériában a "szar" és "techdemo" jelzésen kívül. Az írásod alapján max azt lehet leszűrni, hogy játszottál pár órát az egyik résszel és láttál pár videot youtube-on és nem tetszett. Emögé próbálsz magyarázni magadnak valamit, persze nem megy, hisz kb. nem is játszottál a játékkal.
Egyébként a Crysis-nak még mindig nem kell világmegváltónak lennie. De 2007-ben elég érdekes volt egy ilyen nyitott játék, ilyen AI-val és interaktivitással. Képzeld el, bedobtak egy szigetre ahol olyan stílusban játszhattál amiben akartál, ráadásul olyan új, interaktív elemekkel mint a növényzet kihasználása, tárgyak szétlövése, járművek használata, fegyver testreszabás. A sztori hozta a kötelezőt, de nekem senki ne mondja már hogy nem volt érdekes amikor lefagyott a fél sziget vagy az idegenek űrhajóján jártál.
Képzeld el valakinek ez tetszett. Húú mik vannak. O: Neked meg nem... Ennek ellenére az összes Crysis-os cikk alatt az összes híroldalon te beírod, hogy szar mert techdemo! (Ne menj kritikusnak plíz) Én sem írom be hogy X játék szar, mert egy interaktív mozi, színészdemo, stb, mert ebből szerencsére egy ideje kinőttem.
39.
39.
mdr88
#36: Az a baj, hogy amit Te csinálsz az nem vita.
Vitában szokás érveket felhozni az állaspontunk mellet, nem csak minden egyes kommentben leírni, hogy valami egyszerűen szar és aki nem ért egyet az hülye.
Komolyan legalább írnád le, hogy miért?
A három játék, amit lentebb említesz (Bioshock, Dishonored vagy a DeusEx) azon felül hogy FPS nem sokban hasonlítható a Crysis-hoz.
A háromból kettővel én is játszottam és tetszettek, de más okból, mint a Crysis.
Ezen felül szerintem itt senki nem állította, hogy a Crysis a világ legeslegjobb játéka, ami létezett, de tény, hogy amikor megjelent nem volt hozá hasonló - hozzáteszem, szerintem a mai napig nincs.
Minden játék más a maga nemében és IGEN, mindenkinek más tetszik, ezt el kell fogadni.
35.
35.
KőbányaKispest
Az első Crysisnak volt egy olyan hangulata és grafikája, amit a mai napig nagyon sok játék nem tud visszaadni. Megfelelően hosszú, nagyon jó hangok, az a badass érzés, hogy kis supersoldier vagy. Taktikusan menni, darálni, mindegy csak rád volt bizva.

És nagyon sok ember a mai napig előveszi. A Warhead-el együtt. A 24-es meg lirt mindent ami lényeg +1
27.
27.
CJgabor
Érdekes, épp tegnapelőtt kezdtem el újra a Crysis 1-et, ezúttal Delta nehézségen. Minél többet játszok vele és a Warhead-del, annál inkább megkedvelem - bár ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az alienes részek közel sincsenek annyira jók, mint a KPA-elleni pályák. Van valami varázsa annak, hogy "emberi" ellenfeleket szivat a játekos a nanoruhával :D
22.
22.
Crysis 2 multiba szerintem kb. +100 órát beleraktam, nagyon jó volt, csak mintha a fejlesztők hamar magára hagyták volna. Régi szép idők :3
20.
20.
Ra1D3n
#15: Nem volt éppenséggel jobb elfoglaltságom. A Warheadnél különösen sok jó kritika jelent meg a játékról, de még az első résznél is(bár az objektívebb tesztekben olvasni lehetett, hogy bizony elég monoton és unalmas tud lenni). Meg azért jött az átlagnál jobb kritika ilyen 8-as körüli értékelések, ami azért jó játékot kellene, hogy takarjon. Ha már ilyen speckó képességes FPS-re gerjed valaki, akkor szerintem ezerszer inkább a Bioshock, Dishonored vagy a Deus Ex a követendő példa, semmint ez, mert narratívában kurva gyenge a Crysis széria.A 3. részt meg nem tagadom, kalózverzióban volt meg, végig is játszottam, ami csak annak volt köszönhető, hogy mikor azzal játszottam, pont észveszejtő uborkaszezon volt játék téren, bár lehet jobb lett volna, ha a Crysis 3 helyett inkább önmagamban malmozok.

Stranger: Hebegj meg habogj még itt a sztori beindulásáról, ami kb pont olyan látszatból van mint egy Doomnál, csak, hogy tudd használni a nanosuitos képességeket. Vicc az egész. A Doom legalább nem veszi komolyan magát. Persze a lelked rajta, ha szereted ezt a játékot, de semmi emlékezetes momentuma nem volt. Rémlik valami, hogy nagy növényzetben bujkáltak az idegenek, meg felugráltak az autóbusz roncsokra és egyfajta bujkálós dirr-durr rész volt, meg a játék vége felé valami rohadt nagy terület amit talán járművel is be lehetett járni, és valami bázis féleségre kellett bejutni. A végén meg talán valami barlangos rész volt ahol volt végülis maga az alfa, de amúgy meg nem tudnám mondani, hogy miről szólt a játék, annyira nem volt emlékezetes számomra egyetlen egy momentuma sem.
19.
19.
crytek
#18: Crysis-t TETRIS-re is megveszem best of fps számomra az összes rész.
18.
18.
kopic
#17: Remelem hogy WS-s lesz es ne tudd megvenni.
17.
17.
crytek
#16: Legkevesebb munkával új bevételek a már ezer éves cuccból. Erről szól a remastered éra.
16.
16.
kopic
Lol minek ?!
15.
15.
mdr88
#13: Komolyan... lehet hogy én vagyok a korlátolt, de egyszerűen nem áll össze bennem a kép...
Az első részt kukáztad 3-4 óra után - oké.
A Warhead-et csak a spanodnál láttad és megállapítottad, hogy mekkora "szenny" - már ebből sem értem, hogy miért ültél le a másik két rész elé, de oké, nem volt mivel elütnöd az időt... Csak azt tudom elképzelni, hogy ültél ott a gép előtt, csapattad a Crysis-t ezerrel és közben köpködtél magad elé, hogy ez mekkora szar?
No offense, csak nyugtass meg hogy így történt :D

Ne haragudj, de magamból kiindulva, ha egyszer azt mondom egy játékra, hogy szar akkor nem ülök neki a további részeinek, hanem keresek egy másik scifi FPS-t amivel elütöm az időmet...
Tényleg lekattanok a kommentjeidről... csak egyszerűen nem... nem értem hogy mi zajlott le benned :D :D :D
14.
14.
Stranger
#11: Szokásos hazudgálás majd magyarázkodás. Múltkor ugyan úgy rákérdeztem a dolgokra valakinél és aztán csak bevallotta hogy ő fél óra után kukázta az első részt... (Most megkaptuk az 1-2 órát és a lááttam havernél szöveget)
Aki játszott vele tudja, hogy az első fél órában mik történnek, biztos pont ott kukázta amikor megkezdődött a játék. :D A Crysis 3-ban még csak az élienekig sem jutsz el pár óra alatt. De a kötelező fika kell. :D
Nem mintha nekem annyira tetszenének a játékok, de azért az első részt leszarozni eléggé fura.
13.
13.
Ra1D3n
#11: Első rész, 3-4 óra után kuka, nem értettem miért rajongják körbe a grafikán kívül, pedig berendeltem a fémtokos kiadást belőle előre. Warhead: Ezt már csak ismerősnél sasoltam meg 1-2 órára, ugyanaz a szenny. Crysis 2, Hans Zimmer nótái nem voltak rosszak, de amúgy nulla, és a 3. rész is bitang unalmas valami volt. Éppenséggel nem volt mivel elbasznom az időt, de ezeknél jobb elfoglaltságot is találhattam volna, ez tény :)
12.
12.
crytek
#10: Ez mind egyéni izlés kérdése. Nekem etalon fps a fear és a far cry mellett. Ha nem volna az nem játszottal volna végig őket 6-7x + minden évbe kapnak egy végigjátszást
11.
11.
mdr88
#10: szóval végigjátszottál 4 játékot azért, hogy ha lesz folytatása akkor azzal már ne játsz??? o.O
Ha annyira rossz volt, miért nem kukáztad az első rész után???
Vagy ezen csak én akadok fenn?
10.
10.
Ra1D3n
#9: Az eddig megjelent 4 Crysis játék számomra csak arra volt bizonyíték, hogy a Crytekes arcok hangulatos és élvezetes játékot képtelenek összerakni. Ez a 4 rész arra volt jó, hogy teljesen ignoráljam a megjelenő részeket ami ezzel a címmel jelenik meg a jövőben.
9.
9.
crytek
#8: Szerencsére pár millió embernek tetszik. Remélem megvalósul és az eladasok láttán rájön a Crytek ,hogy kellenek új részek.
8.
8.
Ra1D3n
Ha nem kapna felújított változatot, akkor sem mennék falnak. Unalmas szar az összes Crysis...
7.
7.
Stranger
#5: Kivéve ha moddolod. :D
https://www.youtube.com/watch?v=RJMjl1DY06Y

#6
A Crysis 3-ban is csak katonákat ölsz legalább a játék harmadáig.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...