E3 2016: Ingyenesek lesznek a Titanfall 2 pályái

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 14.
  • Hír
Link másolása
Beesett még egy apró, ám igen fontos részlet a Titanfall folytatásával kapcsolatban: az eredeti játékkal ellentétben ingyenesen kapjuk majd meg a megjelenés után érkező pályákat, illetve a játékmódokért sem kell fizetnünk.

A Titanfall volt annak idején az egyik első olyan FPS, ami a 60 dolláros árcédulája ellenére kizárólag a multiplayerre koncentrált, ráadásul a Respawn magával hozta a Call of Duty-éra pályacsomagos üzleti modelljét is - lényegében ez, illetve az általa okozott fragmentáció az, ami miatt rövid távon beleállt a földbe az ígéretes játék.

Jól tudják ezt a fejlesztők is, ugyanis már most megerősítették, hogy a Titanfall 2 nem kap majd fizetős pályacsomagokat, a megjelenés után érkező térképek és játékmódok egytől-egyig ingyenesek lesznek. A Respawn egyelőre nem mondott még részleteket a tervezett DLC-kről, illetve az sem derült ki, hogy miként szeretnék majd monetizálni a játékot a premier után; annyit szögeztek már most le a srácok, hogy semmilyen pay-to-win lehetőség nem jöhet szóba. Szép új világ?

A Titanfall 2 október 28-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A játékkal sokat foglalkoztunk már az E3 alatt: mutattunk nektek kampányos trailert, multisat, és még néhány helyszíni beszámolót is összegeztünk, hogy lássátok, miben változott a folytatás.

10.
10.
Lacek896
#7: Kinek pap.......
Nálam a Crysis 2 multija köröket ver bármelyik online lövöldére. Perkes-tül killstreak-estül valami elképesztően jól kiegyensúlyozott játék volt. Nem volt benne aimbotos pisztoly meg falon átlátás tudod ezek a "minél szélesebb rétegnek tegyük játszhatóvá" hülyeségek.

Btw a játék ordít a dedikált szerverekért, moddolhatóságért (Source engine!!!!), meg van benne némi Esport potenciál is szerintem.
Csak hát a fejlesztői hozzáállás meg a masszív játékosközösség hiánya valahogy nem indokolja nálam azt hogy az első rész az "utóbbi 10 év legfaszábban összerakott multis címe".
9.
9.
user101
#7: #7 Trialban igen, bár nekem a Battlefront az ami igazán tetszik ( tudom szégyen :), csak épp az ár / érték aránnyal nem tudok kibékülni !

Inkább arra szerettem volna célozni, hogy nem véletlenül történik ez a pártfordulás, hiába lenne hangos kisebbség, ha jön a pénz nem változtatnának. Ez az egész a pénzről szól, amire a többségnek igénye van ( vagy amit marketinggel le tudnak tolni a torkán ) arra megy az ipar... Az egy nem jött be kellően, hát most próbálkoznak mással... Kutyát nem fogja érdekelni a 2 millió dislike a youtubon az IW-re, ha eladnak belőle 20 milliót...
8.
8.
Batman
#3: Ja, de maga a cikk címe nem erről szólt :D
7.
7.
Ra1D3n
#6: Próbáltad a játékot? Utóbbi 10 év legfaszábban összerakott multis címe. Amiért kapta a hideget, az a botok voltak, de azt is inkább túllihegte 1-2 elvakult hater...
6.
6.
user101
Érdekes, hogy nem is olyan rég még attól volt hangos az összes kiadó és fejlesztő, hogy multi-only, letölthető tartalom meg mikrotranzakció kell a népnek, mert erre van igény. Most meg akkor mégse ? :)

Egyébként nem lehet, hogy csak maga a játék nem volt egyszerűen jó és teljesen mindegy milyen módon jelent meg és mit tartalmazott vagy sem. Azért lássuk be, online multi lövöldéből manapság Dunát lehet rekeszteni, minden hülye azt csinál...
5.
5.
respectpele10
#4: Majd 1-2 év múlva, attól függ, milyen sikeres lesz. :)
4.
4.
godach
Hát még ha ez is bekerülne az EA Accesbe. :D
3.
3.
#2: Te tetteted vagy tényleg ilyen hülye vagy? :D A később érkező pályákról van szó, amiket máshol általában DLC formájában árulnak...
2.
2.
Batman
De rendesek! Megveszem aztán pálya nélkül hogy játszok? Alap, hogy hozzá jár.
1.
1.
RoyalA
Nagyon helyes! Sajnos messze még az október.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...