Jót tett a free-to-play modell az Evolve-nak

Link másolása
Az első statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy jót tett az Evolve-nak a free-to-play modellre való átállás, ugyanis a Steam statisztikái szerint rengeteg játékos csatlakozott a vadászathoz.

A hét közepén a Turtle Rock ingyenessé tette az Evolve-ot, miután a játék a rossz DLC-politikának köszönhetően hónapok óta tetszhalott állapotban leledzett. Az első statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy a döntés helyesnek bizonyult.

Az átállás előtt a játékkal Steam adatai szerint rendkívül kevesen, mindössze 157-en játszottak csúcsidőben. A friss statisztikák szerint több mint 25 ezren tolják az ingyenes Evolve-ot, ezzel pedig jelenleg a 13. a Valve listáján. A játékkal közel annyian játszanak, mint a megjelenésekor, amikor is csúcsidőben 27 ezren vadásztak, vagy éppen menekültek a vadászok elől.

28.
28.
xICEMANx
Én odavagyok ezért a gémért. Jó a látványa, szórakoztató, kellő módon nehéz, mert sosem tudhatod a Monster vagy a Hunter oldalon mennyire jól nyomják és akár az utolsó pillanatban is megnyerheti az az oldal amelyik már esélytelen lett volna rá :D. Szóval elég kihivást tartalmaz és mondom imádom a látványát.

Aki érti a játék menetét, lényegét és azért elég jól taktikázik, nem csak hentel mint a hülye, az jelöljön be Steam-en: MrXstyler

Jómagam Monster szerepben érzem jól magam.
27.
27.
#26: Talán a köztes rész hiánya miatt unalmas. Lehetett volna úgy, mint az l4d-nél, végigmenni hentelve és közben feladatok, nagyobb szörnyek, ez-az.
26.
26.
hadzsime
#25: Én is kipróbáltam, nekem sem tetszett. Egy unalmas fogócska az egész. Semmi taktikai elem nincs a játékban, csak kövesd a szörnyet meg lődd 10 percen át. A csapdák szart nem érnek, mert úgy is csak szaladgál mindenki körbe körbe, hogy a szörny nehogy fejlődjön. A harc pedig valami iszonyúan szar. Azt sem látni mit ütsz / lősz mert mindenki pattog össze vissza.
25.
25.
Már töröltem is. Próbáltam megszeretni a játékot, de nem megy, dögunalmas az egész. A grafikai része viszont attól még zseniális marad, már régebben is néztem dA-n a concept artokat és valami lenyűgöző.
23.
23.
TheNick
Jelenleg csak kipróbálják, ez a statisztika azért nem sokat ér. :) Meglátjuk 2-3 hónap múlva mekkora a játékosbázis, persze várhatóan nagyobb lesz, mint a f2p behozása előtt.
22.
22.
RayErizo
#21: Szívemből szóltál.
21.
21.
markoci555
Nem is tudtam, hogy ingyenes lett, de így sem érdekel :D
18.
18.
KeXxX
#16: Ha vége a PC-s stage 2 bétának akkor jön konzolokra is!
17.
17.
#16: Elméletileg ingyenes lesz ott is, csak egy kicsit később.
16.
16.
dante92
Konzolokra nem lesz ingyenes? Mert akkor gyorsan becserélem valamire ^.^
15.
15.
_Tappancs_
Még ingyen se vonz ez a játék valamiért...
14.
14.
LtK
#13: Persze, hogy nem lesz mindegyik teljesen különböző, de mégis valami kis új színt visz a játékba, ha már teszem azt egyik kedvenc fegyvereddel lehúztál X órát. Valahogy felüdülés utána egy új fegyvert kipróbálni, rájönni , hogyan működik, illetve , hogy duruzsol :D
13.
13.
delphijos
#12: Pályák, járművek még OK, de azt sosem értettem hogy mitől jobb egy lövölde attól hogy 1000 féle fegyver van benne ( és lássuk be, már csak a számuk miatt az azonos tipusúak sokszor szinte alig különböznek ). Nekem ez nem szempont. De persze ezen nem veszünk össze....
12.
12.
LtK
#6: Igen, csak amíg itt elég limitált, mind a szörnyek és vadászok képessége ,fegyverei, példának véve a BF-be van 100+ fegyver 30+ jármű és még a több pálya is. Több a tartalom benne.
11.
11.
shatterhand
#8: Mindig előfordul ilyen. Vettem mar én is jatekot 14ezerert premierkor. Azt mivel sokan lehuztak kritakaval meg speedrunnal 1het utan felaraztak.
10.
10.
DON GONDOCS
#8: Másfél hónapja vettem meg, pc-re és én örülök hogy f2p lett, hisz így egyből több játékos van.
9.
9.
mestermagyar
#6: Aztán ott van a fejlesztők korábbi játéka (l4d2) ami bebizonyítja, hogy a moddolás a kiegeknél is értékesebb.
8.
8.
Raam989
Mi a helyzet konzolon? Mi lesz azokkal akik nem kevés pénzt adtak a játékért?
Engem nem érint ugyan, de haver teljesen ki van kelve magából, mert nem régen vette meg ps4-re...
7.
7.
mestermagyar
#4: A fejlesztőknek meg sem fordult a fejében, hogy az evolve-nak súlyosabb problémái vannak, ha már egyszer volt majdnem ugyanilyen magasan a játékosok létszáma.
6.
6.
delphijos
#3: Persze nem azt mondom hogy az Evolve feltétlen jó, de amit írsz az végül is igaz minden játékra. Föleg a multi lövöldékre. Kiismered, és utána már nem nyújt "újat". Aztán ha jönnek a kiegészítők akkor meg megint....
5.
5.
anarchoid
Rettenetes a jatek matchmaking -je , tudom mert probaltam, 2-3 meccs utan fel is adtuk a haverokkal
4.
4.
crytek
Ja ez kb 1 hétig fog tartani azt rájönnek semmi nem változott és elunja mindenki.
3.
3.
LtK
Az az igazság , hogy maga a concept érdekes, de annyira nem , hogy hosszú órákat tudjon beleölni az ember.. Kipróbálod a vadászokat meg a szörnyeket, aztán ha kiismerted fegyvereiket, illetve képességeiket már nem fog újat mutatni. Legalábbis szerintem.
2.
2.
Nagyon helyes, ha már csak pár ezer ember leragad mellette, nem is lesz gond a továbbiakban.
1.
1.
DON GONDOCS
Legalább végre sok játékos van és átalakult a kezelőfelület.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...