Jelentett a Microsoft, visszaestek az Xbox-eladások

  • Írta: fojesz
  • 2016. július 20.
  • Biznisz
Link másolása
Habár a Microsoft egyre kevesebb pontos számadatot ad meg az Xbox-részleg teljesítménye kapcsán, az kiderül a legutóbbi pénzügyi jelentéséből, hogy kevesebb Xboxon adott túl, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A Microsoft éves szinten 9 százalékkal, 152 millió dollárral kevesebb bevételre tett szert videojátékokból az elmúlt negyedévben, a csökkenést jórészt a konzoleladásoknak tulajdonítja a cég. A redmondiak terveit ismerve talán nem meglepő annyira, de a "hardveres" bevételek 33 százalékkal estek vissza, egyrészt mert kevesebb Xbox fogyott, másrészt mert azokat olcsóbban adták, mint tavaly ugyanilyenkor.

Ezt kompenzálták valamelyest az Xbox Live-os bevételek, ez az ág a 4 százalékos növekedést annak köszönheti, hogy több és átlagosan nagyobb értékű vásárlást tudhatott maga mögött a negyedévben. A cég elsődleges számadatként kezeli az aktív Xbox Live-felhasználók (MAU) számát, ami most 49 millió fő volt - 33 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

Az Xbox-részleget is magába foglaló More Personal Computing divízió egyébként 8,9 milliárd dolláros árbevétellel és 960 millió dolláros üzemi eredménnyel zárta a negyedévet, míg a teljes vállalat 20,6 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el, ami mellé 3,1 milliárd dollár nettó profit társult. Nagytestvérünk, a HWSW részletesebben is elemezte a cég jelentését, érdemes elolvasni!

46.
46.
Csoki80
Orbitális nyereség, szerintem. Csak az xbox majd 1 milliárd dollárt hoz :-)
45.
45.
Yanez
#44: "mindig valamiről le fogsz maradni"

Igy van, ez elkerulhetetlen. Senki sem idomilliomos. Stresszelni? Ugyan mar, orulok, hogy legalabb annyival jatszom, amennyivel tudok. :)
44.
44.
makkandis
#43: Ha soha nem akarsz kihagyni egy jó játékot, akkor minden platformon ki kell próbálnod mindent, ami lehetetlen még ha anyagilag bírod is. Szóval mint mondtam mindig valamiről le fogsz maradni, ez ilyen. Viszont ez csak egy hobbi szerintem nem éri meg túl stresszelni.
43.
43.
Yanez
#41: Néha olyanról maradsz le, amiről nem is gondolnád, hogy érdekel, pedig ejha! Pl ha nincs psplus, sok olyan klassz játékot magam mögött hagytam volna, amelyek amúgy alapból nem érdekeltek.
41.
41.
makkandis
#39: Minden platformon vannak exkluzívok, így valamiről mindig le fogsz maradni, a kérdés az hogy érdekel-e az amiről lemaradsz. Ha igen, akkor lehet rossz platformon vagy, ha nem, akkor meg nem is maradtál le.
40.
40.
CoreyT
Várni kell egy kicsit és most kell boxot venni :-D
39.
39.
#33: Vannak azért exkluzívok, azokról lemaradsz...
38.
38.
CitromH
#37: Uram Isten .... /facepalm
36.
36.
zozo76hun
#24: de mar az sem biztos hogy jo otlet, hisz par honap es itt a psneo! :)
35.
35.
kopic
Csodálkoznak ? Csomo dolgot (Skorpió csak 4k tv tulajoknak lesz, aztán megsem, nem lesz tobb exkl. jatek, de mégis lesz) nem tudnak rendesen lekommunikalni, (en el is kuldenek Mindenkit, aki azon a reszlegen dolgozik). Nincs normalis belsős studiojuk es az idei Pc/xo jatekfelhozataljuk sem tul combos. Egyszóval nem tudjak meggyőzni a játékosokat, hogy miert lenne erdemes az o gepuket választani.
34.
34.
delphijos
Egyébként esküszöm nem értem az MS-t. A pénzével, az erőforrásaival, egyszerűen lemoshatták volna a konkurenciát. Tényleg csak egy kis odafigyelés kellene. És ebbe beletartozik a mommunikáció is. Egy ilyen cég nem engedhetne meg magának ilyen bakikat. Ráadásul sorozatosan előfordul, és nem csak konzol fronton. Tényleg nem értem....
32.
32.
rayden02
#30: Inkább XxXxboxXxX xD
31.
31.
DON GONDOCS
#30: OMG XD kapsz érte egy félig megrágott xbox kontrollert.
28.
28.
Norbiii
Sokkal jobban szeretem a Nintendot és a Playstationt, (itthon: Wii, Wii U, Ps3) de azért drukkolok az MS-nek is, örülök, hogy 3 nagy alternatíva van!
26.
26.
MikelGun82
25.
25.
Thor Vath
24.
24.
Heldengeist
Az lett volna a csoda, ha tartják az eladásokat. Össze-vissza magyaráznak, be van jelentve két új konzol, az egyik (ha jól emlékszem) rögtön augusztusra, az exkluzívokat pedig PC-re viszik. Ha most akarnék konzolt venni, én is inkább PS4-et vennék.
23.
23.
DON GONDOCS
#22: Erősen gondolkodom a beszerzésén az alább leírt játékok miatt, csak ugye ott God of war meg Spider man.
22.
22.
#17: meg is eri, pl gears melle jar az osszes korabbi resz
17.
17.
DON GONDOCS
Ahogy kijön a Gears 4 Forza 3 Scalebound, Halo Wars2 State of Deacay2 majd megugornak az eladások a Slimel együtt
1.
1.
Gykrizsi
Ez várható volt, de szerintem ezek az olcsóbb slim esetén , és a most hirtelen jött negatív hullám után kompenzálódni fognak. Ha meg nem, akkor úgy is minden visszaáll, és jönnek újra a exc. címek, ezt már a MS is pedzegette. Meg hát lógnak a levegőben az erősebb új gépek, melynek hatására most szerintem mind két gép eladásai kicsit befagytak (új ps októberben, amiről eddig semmit nem tudni, hát érdekes lesz a konzolpiac, ha ez lesz az álandó)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...