PlayStation 4-re is jön a System Shock

  • Írta: Shifty
  • 2016. július 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Jason Fader, a System Shock projektvezetője a Kickstarteren erősítette meg, hogy az eredeti tervekkel szemben nem csak PC-re és Xbox One-ra, hanem PlayStation 4-re is elkészül az újrázás.

Napokkal ezelőtt jelentettük, hogy remekül áll a System Shock rebootjának Kickstarter-kampánya. Ezt a készítők is látják, ezért úgy döntöttek, hogy a korábban beharangozott PC-s és Xbox One-os premier mellett bevállalják a játék PlayStation 4-es változatát is. Ezt maga a projekt irányítója, Jason Fader erősítette meg a PlayStation Blogon és a Kickstarteren.

Mint elmondta, a PS4-es támogatás mindig is lógott a levegőben, de a Kickstarter-kampány kezdetéig nem kezdtek el egyezkedni a Sonyval. Azonban miután látták, hogy micsoda érdeklődés övezi a játékot, úgy döntöttek, újragondolják korábbi terveiket és mégiscsak elkészítik a Sony gépére a rebootot. Fader egyébként úgy nyilatkozott, hogy valamikor 2018 első negyedévében debütálhat a PS4-es átirat.

Ha egyébként már most szeretnéd látni, mit is várhatsz a projekttől, érdemes futnod egy kört a játék PC-s demójával.

8.
8.
KopyAti
Zsííír, jól van! :)
7.
7.
Extol
#2: Nem bánnám ha már az kerülne terítékre.
6.
6.
crytek
A 2. ból is ilyen remake-et!!
5.
5.
zozo76hun
2018? akkor meg nyugodtan lehet aludni parat...
4.
4.
NECROSMOKE
3.
3.
Raam989
Örömteli hír. Csak ne menjen egyik verzió kárára se a plusz munka.
2.
2.
dcba
#1: En orulok ennek, mert anno nem jatszottam veluk, mert ugy voltam vele, h sok az angol szoveg, mostmeg mar az nemmvolna gomd, de a grafikaja a jateknak olyan szinten ocsmany, h mosmtmar nem tudnek vele jatszani, igy en orulok ennek a remakenek, foleg, h az ennyire regi klasszikusoknal ez nem is baj. Aztan majd jon a harom is.
1.
1.
Extol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...