Hivatalos: készül a Pokémon-film

  • Írta: Shifty
  • 2016. július 21.
  • Bejelentés
Link másolása
A Variety beszámolója szerint sikeresen megegyezett egymással a Legendary Entertainment és a The Pokémon Company, így zöld utat kapott a Pokémon-film. A főhős Pikachu lesz.

Igaznak bizonyultak a korábbi szóbeszédek, és Az éhezők viadala-sorozatot és a Warcraft-filmet is finanszírozó Legendary Pictures szerezte meg a Pokémon-jogokat. A bejelentés szerint az első filmet már jövőre forgatni kezdik, és ha minden igaz, akkor a 3DS-re megjelent Great Detective Pikachu lesz a történet alapja, így nem meglepő módon a sztori főhőse is Pikachu lesz. A mozifilmet nyugaton a Universal Pictures fogja gondozni.

Hogy a most még éppen tomboló Pokémon Go-őrület ki fog-e tartani addig, hogy a mozifilmmel is nagyot kaszáljanak az illetékesek, egyelőre kérdéses. 

A Business Insider legújabb beszámolója szerint ugyanis a pillanatok alatt Japán egyik legértékesebb cégévé váló Nintendo részvényei tegnap már emelkedés helyett masszív csökkenést produkáltak. Kedden még 42 milliárd dollár volt a cég piaci értéke, tegnap viszont 13,9 százalékot estek a részvények, ami a Nintendo elmúlt 16 évének legnagyobb esése.

12.
12.
Harrison_Wells
Jézus Isten !!!! Pikachu... detektív !!! Valakinek nagyon súlyosan elgurult a gyógyszere !!!
És ahogy látom villámcsapása se lesz. Akkor meg minek?
11.
11.
Őrnagy
Hú, de várom! Ja, nem.
10.
10.
PaulBlake
A Tetris és az Emoji megfilmesítése után már nemlepődök meg semmin :D
9.
9.
Nothing
The Pokémon Company...eszem megáll! :D
Ott mindenki rikító citromsárgában flangál és kizárólag "Pika!"-val köszönhetnek egymásnak a dolgozók? :) Most komolyan, milyen zorallul nézhet ki egy önéletrajzban, hogy "X-től X-ig a Pokémon Company alkalmazottja voltam." XD XD

Kész.
Ez egyszerűen agyig kész van!!!
Az. hogy a "felkelő nap országa" már nem mond semmit. Japán valójában az az ország, ahogy a világ legszebb női, a legnagyobb zsenik, a legelvetemültebb perverzek és a galaxis legbuggyantabb figurái rejtőznek!
Egy országnyi firka-negyed!
8.
8.
hadzsime
#3: Most már tudod milyen érzés EB idején az olyan embereknek, akik leszarják a focit.
7.
7.
makkandis
#6: Nem fulladt vízbe, csak sétált a kikötőben és nem nézett maga elé, mert játszott aztán beleesett a vízbe. Biztos amúgy felnagyítják ezeket az eseteket valamennyire, meg jönnek a városi legendák. Viszont erről pont videót láttam.
6.
6.
#5: Szerintem az ilyen vízbe fulladt, meg hasonló sztoriknak a 90%-a kamu.
5.
5.
makkandis
#3: Szerintem azért nem olyan nehéz nem kattintani egy cikkre és nem elolvasni. Amúgy meg nyár van, uborkaszezon, szóval azt se lehet mondani hogy nagyon bármi elől elvenné a helyet. Én is láttam olyan videót, hogy valaki pokemonozás közben belesétált a tengerbe mert nem vette észre hogy véget ért a part, de szerintem ez nem a játék hibája, hanem azé aki nem tudja letenni egy percre se. Persze szíved joga hogy dühöngjél az egészen, csak nem sok értelme van. Mellesleg pár hülye miatt szerintem igazságtalan leszólni mindenkit, ez olyan mint amikor valaki GTA-val játszik majd bekattanva elkezd lövöldözni. Utána meg okosan kihozzák a sajtóban, hogy minden videójátékosban ott a potenciális gyilkológép.
4.
4.
#3: Életed legnagyobb problémája legyen :D
3.
3.
sanada
#2: Hogy ne foglalkozzak vele, mikor minden második tetves cikk a pokémonról szól, pokémon így, pokémon úgy, itt is megjelent, ott is megjelent, így lehetsz pokémon mester, a fogyatékosa belehajtott egy rendőrbe, mert pokémonozott...
2.
2.
makkandis
#1: Ez miért is fáj neked? Nem kötelező vele foglalkozni.
1.
1.
sanada
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...