GC 2016: Már az EA is remasterelne

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 17.
  • Hír
Link másolása
Az Electronic Arts eddig távol tartotta magát a remaster-őrülettől, sőt kifejezetten ellenezte azt, mostanra mégis megváltozott a cég álláspontja. Szerintük van igény erre, és nem zárják ki, hogy ők is belevágnak a felújításba.

Az EA Studios fejesével, Patrick Söderlunddal beszélgetett a Game Informer, a lap arra kérdezett rá, változott-e a cég álláspontja a remasterekkel kapcsolatban. Söderlund pedig meglepően pozitív volt, elsősorban azt emelte ki, hogy mostanra még több egyértelmű bizonyíték áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy azt mondhassák, van erre igény a játékosok részéről.

Ahogy a Game Informer megjegyzi, annak idején az Activision is hasonlóan állt a témához, eleinte nem akart foglalkozni a remasterekkel, csak később vágott bele felújításokba. Söderlund azt mondta, hogy bár bejelenteni nem tud semmi konkrétat, őket is foglalkoztatja most már a remaster-őrület, és nagyon valószínű, hogy ők is követik a rivális kiadót. Hozzátette: a remasterek sikere a megfelelő anyagon, a megfelelő időzítésen és a megfelelő indítékon múlik, és mindenképpen azt szeretné, ha jól csinálnák ezt a műfajt.

A legtöbbször egyébként a Mass Effect-trilógia felújítását kérik az EA-től a rajongók - a Mass Effect: Andromeda előtt nem sokkal aktuális is lehetne egy ilyen csomag.

18.
18.
user101
Eleve utálom az ea+bw-t mert a ME 1-2 Steamen van meg, a harmadik origin-en és vegyek bioware pontokat ha akarom a teljes játékbók kinyirbált kamu dlc-ket. Mennyenek az anny...ba ! Ráadásul amikor szólni mertek a parasztok akikből élnek, hogy nem ezt igértétek és mi ez az összecsapott szar, akkor még ők voltak megsértődve...

Más: a Jade amúgy originen volt ingyen és szerintem a mai napig vállalható a játék. Persze, csak ha letiltja az ember, hogy multicore környezetben fusson, mert különben meghülyül... ;)
17.
17.
Caleon
Nagy álmom egy Mass Effect remaster, remélem végre valóra válik. Sokan megvennék PS4-re.
16.
16.
Ez konkrétan egy Mass Effect Trilogy Remastered bejelentés volt. Készül az már javában, és még az Andromeda előtt jönni fog.

A játékmechanikához nem fognak nyúlni, az tuti, csak a vizualitáshoz.

Most azonnal fizetnék 50 ezer forintot a felújított trilógiáért PS4-re, az összes DLC-vel együtt.
15.
15.
Annyi jó játékot kidobtak, csak sokat kéne foglalkozniuk egy-egy igazán régi címmel. Pl. a Clive Barker's Undying remaster verziótól rögtön magam alá csinálnák. Vagy Delta Force, Freedom Force, talán a Project I.G.I. is hozzájuk tartozott. NFS Porsche 2000 is megérdemelne egy korrekt felújítást, a sorozat egyik csúcspontja.
14.
14.
Yanez
#12: A Dante's Inferno egy szemtelen God of War koppintas (jatekmechanika, korites), megsem tudok ra haragudni, mert baromi jo jatek lett. :)
13.
13.
Drazhar
#12: A Dead Space a mai napig megállja a helyét, semmi szükség remasterre.
A Dantes Inferno pedig bukás volt a kiadónak, abból nem nagyon lesz folytatás.
12.
12.
aordog
Nekem bejönne a Dead Space Remaster, persze a 3 rész egy korongon+az extraction rész esetleg VR irányítással.
Vagy a Dantes Inferno aminek a folytatása sehol, pedig az a game is odaba..ott de rendesen!
7.
7.
Necreon
Inkább egy complete kiadást csináljanak már. Nevetséges, szomorú, és gyalázatos hogy a mai napig 15.000Ft körüli összeget elkérnek hogy nem is az összes, csak pár fontosabb DLC-t beszerezz a Mass Effect 2-3-hoz, és persze Bioware pont csomagokat kell venni hozzá nem ám csak úgy megveszed közvetlenül (tudom is én, ez lenne az értelme az egész Origin-nek például?!!!!). Ami persze annyit tesz hogy azok sosincsenek akción, de legalább mindig valami nagyobb csomagot kell vegyél hogy kijöjjön amit szeretnél, aminek megmarad egy nagyobb része ami már semmire nem jó... de persze mi lenne ha vennél még egyet. GOTY / Gold / Deluxe / anyámkínja full kiadás, az persze nincs egyikből se.
6.
6.
delphijos
#5: "akkor most mégis?"

Ezt nem az EA mondta, csak a legtöbben ezt szeretnék. Az EA semmi konkrét címet nem említett.
5.
5.
Chase
A Mass Effect felújításáról már volt szó nemrég, de elvileg elvetették... akkor most mégis? Szerintem akkor lenne értelme, ha még az Andromeda előtt kiadnák, de arra nem látok sanszot.
3.
3.
Yanez
Na ha jonne a ME trilogy remastered, akkor en is vegre kezelesbe vehetnem a szeriat!
2.
2.
DON GONDOCS
Az első részbe meg átkéne dolgozni a második rész gunplay és skill rendszerét, mert az borzalmas volt.
1.
1.
crytek
UE4-re tolják át őket hoho.. Bár kb 0 munka lesz ebben is :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...