GC 2016: Dátumot kaptak a Ubisoft VR-címei

Link másolása
A Ubisoft három új VR-játékkal készül az őszre, melyek most mind pontos megjelenési dátumot kaptak. Emellett a Trackmania VR-támogatásáról is megtudtuk, hogy mikor várható.

A Ubisoft mindig is az elsők között támogatta a technikai újdonságokat, nincs ez másképp a VR-szemüvegek esetében sem. A francia vállalat három teljesen új címmel készül, melyek most mind pontos megjelenési dátumot kaptak.

Tavaly decemberben mutatkozott be az Eagle Flight, melyben egy sast irányítva turistáskodhatunk Párizsban. A játékban ráadásul nem csak relaxáló single player mód lesz, hanem egy harciasabb multiplayer is helyet kapott benne. Október 18-án jelenik meg a cím Oculus Riftre, míg PS VR-ra november 8-án, HTC Vive-ra pedig december 20-án lesz elérhető.

A Star Trek-rajongóknak is kedveskedik valamivel a Ubisoft: az E3-on mutatkozott be a többjátékos módra kihegyezett Star Trek: Bridge Crew, melyben minden játékos a csillaghajó legénységének egy-egy tagját alakítja. A cél az univerzum felfedezése, rengeteg bolygót találunk az anyagban, és a kampány mellett mellékküldetéseket is. Mindhárom VR-készülékre november 29-én jelenik meg a cím.

Pár hónappal ezelőtt mutatkozott be a Werewolves Within, melyben egy falu lakóit alakítják a játékosok és azt kell kitalálniuk, hogy ki közülük a vérfarkas. Az összetett, szintén multiplayer-orientált címről itt olvashattok bővebben. A megjelenés december 6-án várható mindhárom VR-eszközre.

A három új cím mellett a tavasszal megjelent Trackmania Turbo is VR-támogatást kap - az ingyenes javítás november 8-án érkezik, ez azonban csak PS VR-ra lesz elérhető.

12.
12.
delphijos
#9: Oké, de az normális hogy egy konferencián nem csak belsős címeket mutatnak, nem értem továbbra sem hogy a Division, a Final Fantasy, a Watch Dogs vagy akár ez miért a "Sony hamis durrantása"....
11.
11.
simon 555
#9: Division meg biztos nem volt Sony konferencián, Ubisofton mutatkozott be, majd az MS-nél promózták.
10.
10.
simon 555
#9: A Dark Sorcerer csak egy tech demó volt, Order olyan lett mint mutatták, ahogy az inFamous és az UC4 is.
A többihez meg nem sok közük van, attól, hogy náluk mutatták be semmi közük a fejlesztéshez...
9.
9.
Stranger
#7: Azok után mondom amit az E3 és hasonló rendezvényeken leművelnek. Pl. 2013-as Sony E3. Final Fantasy, Watch Dogs, Dark sorcerer, The Order, Infamous, minden bereklámozva iszonyat látvánnyal olyan szövegekkel hogy csak a PS4-en, realtime, meg hú de erős a hardver. Ezek közül végülis semmi sem jelent meg azzal a látvánnyal amit ott bemutattak. Aztán folytatták egy UC4 teaserrel, jött egy kis Division és egy már tényleg szánalmas Deep Down hazugsággal még később mondjuk egy kis látványos No man's sky "exkluzív" teaserrel stb. Tudták jól, hogy ezek kihegyezett demok, tudták hogy háttérben ott fut a PC, stb. De akkor jó volt ezekkel a látványvideokkal eladni a nextgen konzolt, pörögtek az eladások mint az állat. Csak ez az egész generáció egy nagy átverés lett ezek miatt.
Most elkezdték ugyan ezt VR-el. Ha az eagle flight nem elég nézd meg a crytek féle Robinsont (2015 teaser). Akkoriban kezdtek el a VR-ről beszélni, ment a Sony logózás megint, nagyon örült mindenki a látványnak. Most így néz ki:
https://www.youtube.com/watch?v=d9nTpbDoYVU
Persze minden showt megnyernek és pörögnek az eladások.
8.
8.
delphijos
Az hogy a Sony VR megoldása technikailag a leggyengébb, ez vitán felül áll. Másrészről érthető, hogy konzolhoz akartak valamit, és a jelenlegi konzoloknak még ez is sok.( Arról nem beszélve, hogy ha még bírná is, milyen lenne egy 700 euros árcédula egy konzol kiegészítőn ) Annak meg tényleg nem sok értelme lett volna hogy kihoznak egy harmadik kvázi ugyanolyan megoldást pc-re.
7.
7.
delphijos
#4: Most tényleg nem kötözködésből, de ez miért is a "Sony újabb hamis durrantása" ? Vive-re, és Rift-re is jön ( Rift-re még elöbb is mint PS-re ) , most őszintén, ehhez mi köze van a Sony-nak?
5.
5.
elgeri
#4: Huuu,. ez durva visszalépés!
Mintha valami alpha developer verzió lenne :O
4.
4.
Stranger
Eagle Flight-ból miért azt a régi videot mutatjátok? Azóta kiderül, hogy a Sony újabb hamis durrantása. Legutóbb már így nézett ki.
https://www.youtube.com/watch?v=IYy2APgCeW4
3.
3.
Yanez
#2: Plusz a PSVR a legolcsobb megoldas, ami a komolyabb frontot illeti.
2.
2.
strike19
#1: Szerintem PS VR-ból fog a legtöbb fogyni az elkövetkező 3 évbe.
A riválisoknak nincs ekkora tartalom ha meg van akkor megoszlanak.
Pl:HTC VIVE exclusiv, Oculus exclusiv stb.
PC VR csak akkor lesz átütő ha ezek a programok és alkalmazások átjárhatóak lesznek.
1.
1.
sajttaller
Kíváncsi lennék, hogy Magyarországon, vagy akár a gamekapocs olvasói között hány embernek van valamilyen VR eszköze... (mobilos változat nem ér)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...