Amerikai toplista: gyengén sikerült a július

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 23.
  • Toplista
Link másolása
Habár az NPD Group már lelőtte a poént, és idő előtt kihirdette a konzolverseny részeredményét, a teljes összefoglalót csak most tette közzé az amerikai játékpiac júliusi teljesítményéről.

Rendben, a július hagyományosan gyenge, csakhogy az USA-nak még így is sikerült alulmúlnia a tavalyi eredményeit: a teljes játékpiac forgalma 14 százalékkal, 559,1 millió dollárról 480,1 millió dollárra esett vissza.

A legkomolyabb esést a hardverpiac szenvedte el, itt 30 százalékos volt a csökkenés éves szinten, ami azt jelenti, hogy 141,3 millió dollár bevételt könyvelhettek el a piaci szereplők. A konzolos játékok eladásai 5 százalékkal csökkentek (210,3 millió dollárra), a PC-seké 12 százalékkal (11,4 millió dollár), és nem ment jól a kiegészítőknek sem, itt 5 százalékos volt a csökkenés (117,1 millió dollár).

Ahogy azt már megírtuk, a nappaliba szánt konzolok között ezúttal az Xbox One győzedelmeskedett, amire régen nem volt példa. A leginkább azonban a Nintendo örülhetett: a Monster Hunter: Generationsnek és a 2DS árcsökkentésének hála 44 százalékkal több pénzt költöttek az amerikaiak 2DS-re vagy 3DS-re, ezzel a Nintendo kézikonzoljai lettek a hardverpiac királyai a hónapban.

A csökkenés viszont nem véletlen: habár a kézikonzolok szegmense 23 százalékkal erősödött, a nagytestvéreké 37 százalékkal esett vissza, ami egyszerre magyarázható az eladások és az átlagos eladási ár csökkenésével. A játékosok nagy része látszólag kivárt, illetve kivár, augusztus elején került boltokba az Xbox One S, hamarosan pedig jön a vékonyabb PlayStation 4 is - a felturbózott gépekről nem is beszélve.

A játékeladási toplistát alább láthatjátok. A júliusi játéktermés (hiába szerepel a felsorolásban a digitális kínálat egy része) gyenge volt, az új címek közül a már említett Monster Hunter szerepelt a legjobban - de az is 52 százalékkal múlta alul a tavalyi július legjobb újoncát, a Rory Mcllory PGA Tourt. A toplistás címek együtt is 21 százalékos mínuszban vannak a tavaly júliusi számokhoz képest, itt persze nem árt figyelembe venni, hogy akkor még mindig tartott a Batman: Arkham Knight húzása.

  1. Grand Theft Auto V
  2. Overwatch
  3. LEGO Star Wars: The Force Awakens
  4. Monster Hunter: Generations
  5. Call of Duty: Black Ops III
  6. Minecraft
  7. NBA 2K16
  8. DOOM
  9. Destiny: The Taken King
  10. Rainbow Six: Siege


(A lista a digitális eladásokat is méri, kivéve az Overwatch PC-s változata, a Monster Hunter, a Minecraft és a DOOM esetében.)

6.
6.
kastorhun
#4: Mióta van rajta?
Ha (szó szerint) semmit se változna a következő rész, még akkor is imádnák.
5.
5.
Heldengeist
#2: Ennyire látványosan a Batmant sem utálták. Annak legalább csak a PC portja sikerült rosszul.
4.
4.
Heldengeist
#3: Nem lehet, hogy azért van ott a GTA V, mert jó játék? :D
3.
3.
kastorhun
#1: Nem lehet hogy azért van ott a lego sw mert jó játék?
GTA néven pedig bármit el lehet adni.
2.
2.
user101
Én inkább arra leszek kíváncsi, hogy az NMS rajta lesz-e az Augusztusin és meddig tartja magát, mert kap ám a képébe nem is keveset. Ilyen közutálatnak örvendő játékot a Aliens-Colonial Marines óta nem láttunk - talán csak az új Batman-t ... Illetve, hogy lesz-e következménye a botránynak, mert ígérgetésből volt sok, meg hype-ból, de egyenlőre ez nem az a játék amit eddig promóztak!
1.
1.
DON GONDOCS
Azért az sokat elárul a játékipar jelenlegi helyzetéről hogy egy 3 éves játék vezeti a toplistát. Az Overwatch megérdemli a sikert nem tudom meddig fogja tartani helyét. A Star Wars meg Strar Wars nincs mese mindent ellehet adni amire SW van írva.
Rainbow, Destiy BO3 azért jó tartják magukat szerencsére nagy rajongói bázisuk van, tartom magam hogy jó játékok a R6ot énis beszerzem hamarosan. A Doom számomra az idei év legjobb sci-fi FPS játéka, ez már így marad megérdemli a sikert és a folytatást. Akkor ott az örök minecraft, kimeríthetetlen játék végtelen lehetőségekkel oké.
De hol vannak az igazi nagy durranások, UC4, TR Unravel, SF5, Division, Quantum Break, Ratchet and Clank? Téleg csak az overhyped játékokra van igény? és ez nem nyafogás nekem is is megvan a Doom Gta5, Destiny és BO R/ is meglesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...