HWSW: Indul az androidos Early Access

  • Írta: fojesz
  • 2016. szeptember 4.
  • Korai verzió
Link másolása
Eddig csak néhány, kézzel válogatott fejlesztőnek nyitotta ki a Google a Play Store béta felületét, mostantól bárki jelentkezhet fejlesztés alatt álló alkalmazással. Adat- és visszajelzésgyűjtés, minél korábban - írja a HWSW.

Még a Google I/O kapcsán jelentette be a Google, hogy a Play Store új béta funkciókkal bővül, amely lehetővé teszi, hogy az appok kiadás előtt álló verzióit is kipróbálhassák a felhasználók, így értékes visszajelzéseket generálva a fejlesztők számára. Az akkor bejelentett Early Access program azonban eddig zártkörű volt, a cég képviselői manuálisan válogatták össze az abban szereplő alkalmazásokat és fejlesztőket.

A néhány hetes tesztfázis után most a Google kinyitja az Early Access kapuit az összes fejlesztő felé, akik egy dedikált felületen kérhetnek felvételt a programba. A Google által megosztott statisztika szerint egyébként az Early Access első egy hónapjában egymillió app-letöltést generált. Ez a teljes Play Store-hoz viszonyítva persze nagyon-nagyon kevés, de mutatja, hogy a felület azért működik, ha korai visszajelzésekre vágynak a fejlesztők, akkor érdemes lehet az Early Accessbe feltölteni a készülő alkalmazást.

Mi a jó ebben a fejlesztőknek? Olvasd el a HWSW teljes cikkét!

2.
2.
mestermagyar
#1: Mondjuk örüljünk is neki hogy egy early access címnek nehezebb No mans sky-á válnia. Mégha nem is tökéletes megoldás, de százszor jobban preferálom.
1.
1.
godach
Piszkosul örülünk neki....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...