Bemutatkozott a PlayStation 4 Pro

  • Írta: zoenn
  • 2016. szeptember 7.
  • Bejelentés
Link másolása
Ahogy azt vártuk, a Sony lerántotta a leplet korábban PS4 Neónak vagy PS4K-nak nevezett, nagyobb teljesítményű konzoljáról. A 4K-t és a HDR-t is támogató PlayStation 4 Próval elsősorban a nagyobb igényű játékosokat célozzák meg.

Ma este a Sony bemutatta a legújabb konzolját, a korábban PlayStation 4 Neóként ismert nagyobb teljesítményű masinát. A PlayStation 4 Pro lényegében egy frissített modell, amely támogatja a 4K-felbontást és a HDR-t is.

A cég fejese szerint ez a két funkció lényegében a látvány fejlődésének "természetes" útja. A PS4 grafikus feldolgozóegységének teljesítménye megduplázódik, illetve a technológia immáron az AMD Polaris architektúrájára épül. Ezen kívül a processzor órajele is növekedett, és a konzol háttértára 1 TB-os lesz. 

A konzol vezető tervezője, Mark Cerny szerint nem kell egyből 4K- vagy HDR-tévét venni, hiszen az extra teljesítmény és a javított látvány előnyét egy sima HD-felbontású tévén is megtapasztalhatjuk. Ez elsősorban a fejlesztőkön múlik, akik a PlayStation VR-játékoknál is kihasználhatják a plusz teljesítményt.

Jelenleg több mint fél tucat belsős cím készül, amely kihasználja a PS4 Pro képességeit, illetve jó pár több third-party fejlesztőt is sikerült meggyőzniük. Számos korábbi cím kap egy kis grafikai upgrade-et is. A PS4 Prót támogató játékok listája a következő:

Grafikai frissítést kapnak:

  • Deus Ex: Mankind Divided
  • Uncharted 4
  • inFamous: First Light
  • Paragon
  • Shadow of Mordor
  • Call of Duty: Black Ops III


Alapjáraton támogatják majd a PS4 Prót:

  • For Honor
  • Spider-Man (Insomniac)
  • Rise of the Tomb Raider
  • Watch Dogs 2
  • Killing Floor 2
  • Days Gone
  • Far Point (VR)
  • Horizon Zero Dawn
  • Call of Duty: Infinite Warfare és Modern Warfare Remastered
  • FIFA 17
  • Battlefield 1
  • Mass Effect: Andromeda


A bemutató során 4K-s felvételeket láthattunk az új Spider-Manről és a Deus Ex: Mankind Dividedről. A Ubisoft-féle Watch Dogs 2 és a For Honor is biztosan támogatja ez a felbontást.

A PlayStation 4 Pro november 10-én kerül a boltokba 399 eurós áron.

38.
38.
dzsiádzsó
Most jó lenne ha a sok ki tudós sorba állna egy oboára, mert anno amikor megmondták, hogy 4 GTX titan lesz benne, meg paksról kötik be a procit ugye pár értelmesebb ember megomdta (khm khm) hogy kizárt csúcshardverekkel pakolják teli, mert egyszerűen annyira drága lenne, mintha egy ps5-öt hoznának ki, inkább a meglévő architektúrával babrálnak majd. A játékok valóban nem fognak nagyon különbözni, nem éri nagy hátrány a sima 4-eseket, mert ez épphogy elég egy 4K-ra húzásra, de 4k-ban semmi nem fog a supi marion kivül 60 fps-be futni, a VR is kizárt 4k-ba.
Azt mondják a Xbox egyértelműen erősebb pro-val jön, vagy mivel, de igazából aíg ennyire hulla szar játékok vannak tőlem akár 8k-ba is futhatnak, nem adok ki értük ennyi pénzt, főleg, nem 5 DLC-be darabolva 10x annyit mint régen egy x360-as és korában ezerszer jobb játékéért.
37.
37.
kamgecam
#34: +1 Ja szerintem is randa lett a külsõ dehát ez van.
35.
35.
semike
Peeeersze negyka meg Hatvanefpees.....hahha ennyi penzbol...akkor kerdezem akinek eromuve van otthon(pc) a tovabbiakban ki fog venni video kartyat barmit....?!?hogyne peeersze....max a full hd vegre full hd lesz.:)
34.
34.
zozo76hun
Hat nem sokat tokoreszett a sony a kulson. ratett meg egy emeletet azt' joccakat! :)
33.
33.
simon 555
#30: Visszamenőleg rejtély még mi lesz, de a megjelenő játékoknak elvileg 3 opciója lesz. 4K, 1080/60 és 1080/30 minden lehetséges beállíttással és effektel maxon.
32.
32.
DarkLord
#9: Kb. hogy minden megjelenő játék megkapja ezt az új feature-t és kb. a szememben ez azt jelenti, hogy ami játékok jönnek már az erősebb gépre lesznek inkább csinálva, és ez esetleg okozhat, majd gondot a sima ps4-en. Tudom én, hogy mondták a blabla-t, hogy nem szenvedünk mi emiatt, de ezt ki hiszi el? Pl. nagyon látszott ezen a robotdinós játékon a bemutatáskor, hogy ezt már nem igen csapja a sima ps4 (bár elméletileg azon futott). Nem baj marad az indie azok elfutnak még a ps4-en :D
31.
31.
Buggy
A Sony most TV-t próbál eladni :D This is for the TV factory :D Na majd, ha Fallout 4 simán fut a Pro-n elgondolkozom rajta :)
30.
30.
dcba
#7: Ennyi, sztem is ezt kene nyomni es nem a kamu 4Kt. Ha ez a gep minden jatekot 1080@60fpssel vinne, visszamenoleg is, meg ma eladnam a pst es varnam ezt a gepet, de nekem egy kis grafikai javulas nem eri meg.
29.
29.
hege
#27: Köszönöm a választ. Szerintem én is beruházok egyre.
28.
28.
PS4jacksony
Nem felbontást kéne árulniuk,hanem JÁTÉKOKAT már a legelső ps4 nek is minimum ilyen erősnek kellett volna lennie.

Futhat 8k ban egy játék ha egy fillért sem ér
27.
27.
Hunszi
#26: * bár ahogy elnézem a régieket is fogják patchelni, legalábbis párat közülük
26.
26.
Hunszi
#25: Ugyanazon játékok fognak futni rajta, mint a régi PS4en, nem lesz két részre osztva, minden fog menni mindegyiken. A grafikai javulás visszafele szerintem csak azoknál lesz érzékelhető, amire utólag kiadnak egy javító patchet, ez a játékok nagy többségénél nem fog megtörténni max azoknál, amiket az elmúlt hónapban adtak ki. Teljesítmény javulás viszont biztos lesz a régi játékoknál is pl, amelyikek nem voltak képesek tartani a 30fpst azoknál a játszhatóság javulni fog. Méretben szerintem azért egyértelműen nagyobb lesz mint a slim, ahogy elnézem maga a konzol magasabb, még a réginél is. A mostantól piacra kerülő játékok mind támogatni fogják a Pro-t (ahogy az alap kiadást is). Megéri-e 4k TV-t venni ezért? őszintén...sztem egyelőre még nem. 4K gamingnek reklámozzák, de azért mindenki számára egyértelmű, hogy a natív 4K-ra azért nem lesz képes röccenés mentesen max az ilyen kis indi cimeknél. Ha nem nézel filmeket 4K-ban meg ilyesmik csak a gamingért vennéd, akkor semmi értelme úgy gondolom egyelőre.
25.
25.
hege
Nekem lenne pár kérdésem. A régi ps4 játékok is fognak rajta futni? És ha igen akkor azoknál is érzékelhető lesz a grafikai javulás? Méretben ez mekkora lesz? Inkább akkora mint az eredeti gép vagy akkora mknt a slim? 4k-s TV érdemes venni hozzá? Jötek már ki játékok rá? Köszönöm a válaszokat!
24.
24.
Codehook1337
Azthiszem egy ilyet beszerzek a xbox melle. Kiveve ha ennek hatasara lemegy a sima ara nagyon mert akkor eleg a regi is :Ddd
23.
23.
Saby
#14: Megírták már, ne reménykedjen senki újra 8 éves konzolciklusban 3-5 év és szevasz! Most itt a Pro, hidd el 2020 körül megint lesz valami más.
22.
22.
h.jozsa
Első nap jön velem haza!
21.
21.
lacinho01
Az "alap" ps4 is megkapja a hdr támogatást.
Psvr-nál nagyon kiváncsi leszek a teljesitményre a 2 gépnél. Illetve multi lövölde-játéknál lesz e fps különbség.
20.
20.
Arsenal4ever
#16: nem gondoltam volna de egyet kell ertsek egy chelsea fannal....:D Nekem is ilyen tvm van csak samu meg sima Ps4em. Vesz a faszom ujat egy darabig...vegyek csak a gazdag vallalkozok meg az anyuci penztarcajan eloskodok elosszor. Majd ha lecsitul a szitu meglatjuk....mondjuk egy ev mulva....addigra az xbox skorpio is kijon...annak megjobb hardvert josolnak. nekem szep a graf minden meglevo jatekomnal...most is. raadasul szemuveges vagyok...lofasz es estifeny lenne lehet a kulonbseg...ezert nem adok szazezreket!!
18.
18.
MikelGun82
Fifa 17, BF1 ohhhhh KELL!!!!
17.
17.
Stranger
#11: Hát igen, végülis ez a fejlesztőkön múlik. Nem tom mennyire lehetne megcsinálni, hogy a Sony odaszól, hogy ne a túl magas felbontással törődjenek, hanem egy stabil minőséggel. Persze most megy a 4k marketing...
16.
16.
Chelseafan1989
#2: én is megtehetném, de valahogy nem hoz lázba a pro.
a 3 éves 102cm-es full hd lg tv-men meg úgysem veszem észre a különbséget.
De ha még nem lenne ps4-em akkor valószínű, hogy a pro-t választanám.
14.
14.
Neo1989
Remélem az élettartamot is hosszabbítják mert kb most vagyunk a gen egyharmadánál. 5 évre kiadni egy gépet pedig szemét húzás lenne.
11.
11.
simon 555
#7: A fejlesztők döntik el mire használják az extra erőt. Ha 1080/60-at akarnak azt csinálnak.
9.
9.
TeddySnow
#5: Ezt miből szűrted le?
7.
7.
Stranger
Ahogy elértünk olyan hardvereket amik képesek többnyire 4k gémingre ezek meglépték. Mi lesz ebből? Megint frame-rate problémák, ilyen olyan minőségben futtatott játékok, upscaling 2813x1189 de az nnééégykáá, stb.
Egy betonstabil 1080p/60FPS-t kellett volna belőni. Úgy vége lenne a felbontást, fps láznak és nem lenne ez a szerencsétlenkedés sem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...