A Blizzard dobja a Battle.net elnevezést

  • Írta: Shifty
  • 2016. szeptember 22.
  • Bejelentés
Link másolása
Nem kell megijedni, nem az egész szolgáltatástól szabadul meg a Blizzard. Csak a nevet engedi el a stúdió, az ugyanis állítólag sokszor összezavarta a játékosokat. Ezentúl simán Blizzard Technek fogják hívni.

A Blizzard a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő hónapokban szépen lassan kivezetik a több mint húszéves, még a Diablo első részével indított Battle.net nevet.

A stúdió egyrészt azért hozta meg ezt a döntést, mert az sokszor összezavarta a felhasználókat, ugyanis sokan azt hitték, hogy a Blizzard és a Battle.net két teljesen különálló dolog. A csapat újdonságai, mint például a Blizzard Streaming és a Blizzard Voice már rálépett erre az ösvényre. Másrészt a hivatalos közlemény szerint manapság már nincs rá szükség, hogy jól megjegyezhető, egyedi neve legyen egy online platformnak, így a jövőben csak simán "Blizzard Tech-ként" fognak rá hivatkozni.

A változás természetesen a szolgáltatás funkcióit nem érinti, minden marad a régiben. Sőt, a Blizzard ígéri, hamarosan több újdonságot is bemutatnak.

15.
15.
Necreon
Biztos elméleti fizikából doktorált aki képes megérteni hogy a Steam a Valve-é, az Origin az EA-é, a Uplay pedig a Ubisoft-é.

De hogy a Battle.net a Blizzard-é, amiből kizárólag a Blizzard játékok indulnak el, és hogy a Blizzard játékainak weboldala mind ilyen címeken érhető el mint us.battle.net/d3/ , az már túl nehéz lehet az átlag embernek. De rühellem ezt a streamline-osítást, te jó ég. Tiszta hülyének néznek mindenkit. Nyíltan kimondják hogy azért változik a név mert "összekeverhet egyeseket".

Aztán mi lesz a neve? Blizzard Launcher?
- Te, mi a Blizzard Launcher neved?
- A mim?
- Tudod amit a Blizzard játékainál használsz.
- Jaaa, bnet id! Akkor azt mond!
- Mi az a bnet id?

Ez picit sem lesz zavaró tényleg, annak aki újonc a Blizzard játékaiban, hogy egy 20 éve épített elnevezést fog MINDENKI, DE MINDENKI használni a köznyelvben.

De hát mindegy, a döntés megszületett, a kár megtörtént.

Most már csak azt lehet remélni hogy nem ilyen f@szsággal állnak elő mint a Blizzard Launcher név, hanem mondjuk lesz belőle Blizzard.NET, és akkor maradhat a bnet mint fogalom a köztudatban, a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad.
14.
14.
markoci555
amikor elsőnek láttam meg ilyenek, engem is összezavart, de már jó rég megszoktam, szerintem nem volt nagy szükség rá
13.
13.
Csoki80
#12: Soha! Aki valamit leír az maradjon is úgy. Nincs gumisakk...
12.
12.
#7: Most nézem, hogy én meg hülyeséget írtam. Edit gomb pls.
11.
11.
olymind1
#3: Jaja, jó kis név volt.

Akiket meg összezavarta a neve... hát szerintem azoknak semmi keresnivalójuk nincs számítógép előtt, inkább próbálkozzanak memória gyakorlatokkal.
10.
10.
anarchoid
Az a Baj a blizzardal, hogy ralepett az egyszeruseites utjara .. ezert lettoda a WoW is ... a vegtelensegig le lett egyszerusitve az atlag hulye ameriaki - es a casualok -szintjere , a tobbi jatekuk szinten ezt a belyeget viseli magan, most jon az elnevezesek egyszerusitese .. en mar lemondtam errol a cegrol...
9.
9.
Cellator
#7: Gondolom azokat zavarta meg, akik mostanság ismerkedtek meg a cég játékaival, fiatalok, akiknek nem igazán van még sem historikus tudások, sem megfelelő logikájuk, illetve még nem igazán tudják ezek szerint a google-t sem használni h utánanézzenek h épp merre is járnak.
8.
8.
user101
A Blizzard dobja a Battle.NET-et és ezentúl a Steamen jelenteti meg a játékait... muhahaha.... nem, de azért kár... :)
7.
7.
Má' nem azé', de mégis kinek nem volt egyértelmű, hogy nem a Blizzardhoz tartozik?
6.
6.
Fooxfire
#5: Mikor lesz végre javítható amit írtunk? :D
Becsapott*
5.
5.
Fooxfire
#2: Nem megsértésnek szántam, dupla zárójel. Csak engem pecsapott/megijesztett a cím :D
4.
4.
Terawatt
#3: Szerintem is. Jól hangzik, plusz tényleg szép múlt van a név mögött.
3.
3.
Grabowsky30+
Kár pedig ez egy kifejezetten jó név volt!
1.
1.
Fooxfire
(( kicsit hatásvadász a cikk címe :DD))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...