Igazi 4K-s élmény várható az Xbox Scorpiótól

  • Írta: Shifty
  • 2016. november 14.
  • Hardver
Link másolása
Nem ez az első alkalom, hogy a Microsoft hangsúlyozza, a jövő évre időzített, jelenleg Scorpio kódnéven futó erősebb Xbox One bizony natív 4K megjelenítésére is képes lesz.

Szeptemberben már olvashattunk olyan nyilatkozatot, miszerint a belsős fejlesztésű Xbox One-exkluzív játékok egytől-egyig ki fogják aknázni a Scorpio kódnéven futó erősebb modellben rejlő lehetőségeket, így a natív 4K támogatása sem okoz majd gondot.

Ezt akkor a Microsoft Studios fejese nyilatkozta a USA Todaynek. Ugyanezen kijelentéssel cseng egybe Aaron Greenberg, az Xbox marketingjét vezető úriembernek a mexikói Xbox FanFesten elejtett információja is. Greenberg ugyanis ismét megerősítette, hogy az új Xbox One valódi 4K-s élményt ígér és olyan vizuális látványorgiát, amit eddig konzolokon sosem láthattunk.

Később azzal folytatta, hogy eddig hasonló élményben csak azoknak volt részük, akik több ezer dollárt költöttek high-end PC-re, de jövőre a konzolos tábor a nappaliban a kanapén ülve is megtapasztalhatja ugyanezen látványt. Greenberg ugyan nem tért ki rá, de Shannon Loftis szeptemberi nyilatkozata után egyelőre ez csak azokat a belsős játékokat érinti, amelyeket az Xbox Scorpio megjelenésének időszakában terveznek piacra dobni.

Az új konzolról egyelőre nem sokat tudni, így az árcédulája sem ismert, viszont az biztos, hogy bőven lesz benne kakaó, hiszen a rendszer 6 teraflops elméleti számítási teljesítménnyel büszkélkedhet, azaz a becslések szerint 40 százalékkal erősebb lesz, mint a már megjelent riválisa, a PlayStation 4 Pro.

183.
183.
delphijos
#181: Ezzel alapvetően egyetértek. Én mindíg azt mondom hogy nagyon kényes egyensúly van egy konzol tervezésénél hogy meddig lehet elmenni vele az árral a teljesítmény növelésével. Mert van egy pont, ahol már hiába jobb, kevesebben veszik meg. És most mindenki azt mondja miért nem Pro, meg Skorpió jött "rögtön". Mert ez , 2012-ben szerintem 700-800 dolláros árat jelentett volna, és még lehet alá is becsültem. És hiába a nagyobb teljesítmény, ha nem vették volna ennyien. Kiváncsi vagyok hogy ki az aki CSAK ezért nem vett konzolt, és ha erősebb vett volna....
182.
182.
delphijos
#179: Értem mit mit mondasz, de azért a játékosok nem valami afriaki faluból a civilizációba csöppenő valakik akik rácsodálkoznak a dolgokra. Annyi technikai ismeret azért van az emberekben hogy mindíg jobbat várnak ahogy fejlődik a világ. Vagy ahardverek is topognának egy helyben hogy a felhasználó nehogy megtudja hogy van jobb? Nekem ez egy kicsit nyakatekert logikának tűnik. Annak idején amikor állati jól elvoltunk a C64-el, és kijött az Amiga, mindenki jobb grafikát is várt, mert tudtuk hogy lehetséges. És nem azért mert valaki "sutyiban" kijött valami jobb grafikájú cuccal, és rácsodálkoztunk hogy jééé, ilyet is lehet??? És csak utána kellett a jobb....
181.
181.
Firsttime
#180: Szóval a lényeg az, hogy vegyük pl a sony-t. Össze kell rakniuk egy olyan gépet, amire a fejlesztők azt mondják, igen ja, hát erre már úgy tudunk újabb, jobb dolgokat csinálni, nagyjából úgy ahogy elképzeltük. Plusz akkor még feleljenek meg a felhasználók által támasztott igényeknek is. Jajj ne ám melegedjen, meg jajj zajos se legyen, meg 4k-ba akarok ám játszani, de azért óccsó is legyen. Kényelmes legyen szép legyen, soha ne menjen tönkre. Háááááát.
Én csodának tartom egyáltalán azt, hogy még van cég aki foglalkozik mondjuk konzol gyártással.
179.
179.
Firsttime
#171: quake-es hasonlatot akkor kicsit megfogalmazom másképp. Te azt írtabb lentebb, hogy az emberek igénye generálja azt , hogy a játék fejlesztők egyre látványosabb játékokat, a hardver fejlesztők pedig egyre erősebb hardvereket gyártsanak. Ha jól értettem.
De ha te mint felhasználó soha életedben nem láttál szebbet, akkor nincs igényed szebbre, mert nem tudod milyen a szebb. Nem is a nincs igényed, de nem várod el. Tudom kicsit kisarkított, de én így látom. Valakinek aki felnő a világ háta mögött, és csak szekeret látott egész életében, nincs igénye ferrarira. Jobban kisarkítva. De ha egyszer életében látja, hogy van ferrari is a világon (szebb grafika), akkor máris csettint egyet, hogy neki is kell egy ilyen.
172.
172.
Norbiii
#171: "Termeszetesen lehet azon vitatkozni hogy mi mit generál, de a hozzászólások alapján az csapódott le bennem, hogy az embereknek semmi sem elég szép"

Hát hallod delphijos, ezzel a mondattal úgy, de úgy egyetértek, én is így látom! :)
171.
171.
delphijos
#164: Termeszetesen lehet azon vitatkozni hogy mi mit generál, de a hozzászólások alapján az csapódott le bennem, hogy az embereknek semmi sem elég szép. És a Division-nél is persze az átverés kapta a hangsúlyt de RENGETEGEN szidták a grafikát. De nem vitázni akarok, csak látom a kommenteket mindenhol. Azt meg hogy az emberek megelégednének Q3 grafikaval és csak azért akarnak jobbat mert van jobb azt nem tudom hova tenni.
170.
170.
Norbiii
#165: Amíg nem jöttem fel a Gamekapocsra, jóformán azt sem tudtam, hogy mi az az fps! XDD
164.
164.
Firsttime
#161: Ezzel igy nem tudok én egyetérteni. Pl divison. Az emberek nagy része (értelmesebb fele), nem azon rugózott, hogy csúnya a játék. Játszottam vele. Nekem tetszett. A probléma az volt, hogy hazudtak évekig. Évekig promoztak sokkal jobb látvánnyal. Jött a béta és csalódni kellett. Megint. És a meginten a hangsúly. Call of Duty. Igenis elavult. Nem a látvány. Hanem a szarrá rommá toldott-foltozott engine amit hasznalnak. Az iw helyenként egészen pazarul fest. De be kell látnod hogy egy frostbite vagy cryengine-es vagy unreal-es játék klasszisokkal jobb. Azt meg hogy a játékosok egyre szebb játékot akarnak a jatekfejlesztok generálták. Csak gondold végig. Ha a quake3 megjelenése óta soha többet nem fejlődött volna a látvány, és ma is ugyanolyan szintű játékokkal játszanánk nem kellene jobb. Mert nem tudod, hogy van jobb. Anno a crysis-t sem kérte senki abban az időben, hogy úgy nézzen ki.
161.
161.
delphijos
Végigolvastam a "videójátékok helyzetével" kapcsolatos diskurzust. Az hogy a "sajnos szinte csak a látvány a lényeg" megállapítással egyet is tudok érteni. Azzal viszont nem hogy ezt a konzolgyártók "generálják", és az új gépek is ezt erősítik. Én pont fordítva látom. Az oké hogy itt páran ezt az álláspontot képviselik, de látom és olvasom hogy a többség igenis a látványt preferálja, sokszor még akkor is ha látványosan tiltakozik ellene. Ha kijön egy játék ami nem is rossz, de nem "tökéletes" a látvány, olyan hiszti van miatta hogy zeng a ház. És nem mondhatjátok hogy nem így van. Ott van példának a szerencsétlen Division, ami lehet hogy nem nézett ki úgy mint az eredeti bemutatóban, de szerintem teljesen vállalható grafikája van. Ezzel szemben amit kapott... De akár a COD:IW-t is mondhatnám, ott is folyton azt olvasom hogy "elavult" , "szar", stb... Aztán az állandó téma hogy PC-n szebb, színesebb, szagosabb a játék, a konzol visszafogja a fejlődést, stb,,, Szóval én egyáltalán nem úgy látom hogy a felhasználók elégedettek lennének a látvánnyal, és "csak" jobb JÁTÉKOKAT szeretnének. Mint mondtam, sokan mondják ezt, aztán máshol meg ők az elsők akik a grafikát kritizálják. Én úgy látom, hogy se az MS, se a Sony nem generálja a "hypeot" , hanem hanem próbálnak menni az árral. A játékfejlesztők meg szintén ezt csinálják, rágyúrnak a grafikára, és az szinte az összes fejlesztési pénzt elviszi.... és utána már persze hogy a grafikával reklámozzák a cuccokat. Én sem vagyok grafikamániás, de szerintem ez az "erőltetés" nem a cégek felől jön.
158.
158.
Mekee85
#151: És ezzel itt vége is a nativ 4k játékok listájának. A többi meg majd mint a lastofus megymajd rosszabbul mint a sima ps4-en. Ezám az igazi fejlődés.
Meg ugy alapbol a 4k.
Ahelyett hogy rámentek volna hogy 1080ban tudjanak egy nyamvadt 60frémet kipréselni, neem kell a kamu4khdr bullshit. A sok marha meg béget hogy this is for the players.
Nagyon elment már ez a konzolosdi abba az irányba ami nekem nem pálya.
Még jo hogy időbe kiszálltam belőle.
Uc4 jelenleg az egyetlen cim ami az elmult és elkövwtkezendő években kimarad és érdekel, majd egy kölcsöngépen letolom max.
Minden másra ott a pc, amin nem is kérdés a fix60 frém, aminek iparági sztenderdnek kéne lenni.
157.
157.
KopyAti
#42: Jelen! Samsung KS7500! ;)
155.
155.
Yanez
#154: Es ugye az sem artana, ha csomagolnanak hozza csirkeszarnyat egy kis adag sultkrumplival, mert egymagaban a konzol nem sokat er.
151.
151.
Yanez
#150: Ha a PS4 Pro egy gyengebb konzol, de mar az is kepes nativ 4K/60-ra (pl Fifa17), akkor a Scorpio ezt konnyen fogja tudni, hisz joval erosebb masinarol van szo. Ilyen egyszeru a keplet.
150.
150.
KRAT0S
Majd szóljatok ha lesz rá olyan játék ami fullra ki is használja ezt a beígért teljesítményt!
122.
122.
user101
Ugyan már, a kiadók sem hülyék, szeretnének sok pénzből még többet csinálni. Ha ezt úgy tudják elérni, hogy remaster és redesign játékokat adnak ki, minimális ráfordítással akkor ezt fogják tenni a végtelenségig. Csak rajtatok és múlik, ezt ugyanis azért csinálják, mert megveszitek ezeket a szarokat is.

Egyébként a pro és scorpio torzszülötteket is az idióta fanboyok keltették életre, azzal, hogy nem bírták elviselni, hogy jobb PC-t lehet összerakni ( tök mindegy, hogy mennyiből, ki nem szarja le ) és folyamatosan ment a flame. Ha leszartátok volna, akkor ez most nem létezne. Én PC Masterrace fanboyként 6 évig HD5770-el játszottam és leszartam, hogy közepesben ment a játék vagy high-on, az élmény a fontos! Tegyetek Ti is így !

Az pedig baromság, hogy nincsenek jó játékok, csak épp mindenkinek szelektív az emlékezete... A technikai gondot leszámítva ezek vitán felül kiváló játékok: Dark Souls3, Doom, Dishonored, XCom2, Uncharted4, Titanfall2, Forza H3, Witcher3, Fallout4, RiseOfTheTombRaider, Batman-ArkhamKnight, Battlefront(ultimate:), Project Cars, PillarsOfEternity, MadMax, Order1886, DivinityOriginalSin ... és sokáig lehetne még sorolni...

Tessék meglátni a jót és tenni magasról ( és főleg nem megvenni ) azt ami nem tetszik, a gyomorfekély nem jó buli !!!
103.
103.
Downpour
#102: Ott az igazság +++
52.
52.
p3ti
Az MS legfőbb problémája továbbra is az,hogy nincsen mögöttük stúdió aki gyártaná az új IPket. Mert oké,hogy van X halo,gears,forza - de ezek is kezdenek unalmassá válni. Hozzák a jól megszokott minőséget - mondjuk a horizon 3 kimagaslóan jó volt - de cserébe az új címek mennek a kukába (recore). A Sonynak pedig folyamatosan gyártják az újdonságokat...így a gamerek hiába fognak erősebb gépet vásárolni ha nincsen rá tartalom. Remélem nem csak a gép fejlesztésébe ölnek ennyi energiát,hanem a játékok tartalmába is. Ilyen TR exclusivitás megvásárlásával pedig csak unszimpátiát fognak elnyerni.
48.
48.
Codehook1337
#42: Miert ne lenne? mar azert nem olyan draga 200 es 300 kozott igen komoly 4k tvt lehet venni es eleg nagyot :)
43.
43.
crashpipi
#42: FullHD megjelenítővel is szebb a magasabb felbontásról visszaskálázott kép, de szerintem egyre több lesz.
Tisztában vagyok vele, hogy évekig nem lesz még 4k és hogy más forrás méginkább nincs még ilyen tv-kre, de én pl. kíváncsi vagyok rá és karácsonyra beújítok egyet. Szerintem, aki beújított egy Pro-t és jövőre cseréli az XO-t is, butaság volna kihagyni.
Én speciel nagyon reménykedem a Black Fridayban. Jó volna megcsípni egy 8000-es Samut.
42.
42.
Dercsi
Kíváncsi vagyok, hány embernek van itt 2k-4k monitora, vagy tévéje, amin van értelme egy pronak, vagy egy skorpiónak.....
41.
41.
crashpipi
Ha valakit érdekel a matek vagy nem, terraflop ide vagy oda, az már látatlanban kijelenthető, hogy csak a Forza 8 és a Horizon 4 miatt is megéri majd megvenni és minden plusz játék csak ajándék. :)
Én így voltam annak idején a Forza 2-vel és a 360-al, valamint az 5-el és az XO-val. :)
Mjuk mindegyik részhez vennék egy konzolt, ha muszàj volna...
39.
39.
#38: Hihi!Ez nagyon talált!Már bocsánat!
34.
34.
PaprikaJancsi
#25: Mivel késett volna el ? Még egy 4K-s konzol sincs a piacon, vagyis még bőven van idejük.
27.
27.
DON GONDOCS
#19: https://www.youtube.com/watch?v=WR7szKxMSfc

Kb ennyi a különbség Ps4 és PS4 Pro között valamint Xbox One És Xbox One S között, Most ha Scorpionak vagy sikerül egy erősebb hardware-t összehozni attól nem biztos hogy sokkal szebb lesz a látvány, az Programozókon, dizájnereken és motortól is függ.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...