Már tudjuk, ki rendezi a Mortal Kombat-filmet

  • Írta: zoenn
  • 2016. november 20.
  • Cooltúra
Link másolása
Végre következő fokozatba kapcsoltak a Mortal Kombat-reboot munkálatai, a New Line Cinema már megtalálta hozzá a rendezőt is. Az úriember ismerős lehet a számodra, legalábbis ha szeretsz trailereket nézni.

A Warner és a New Line Cinema jó ideje fel akarja támasztani a Mortal Kombatot, már ami a filmes adaptációt illeti. A Variety értesülései szerint most komoly fejlemények történtek a mozi háza táján, a gyártó megtalálta az új rendezőt, miután a Legacy websorozat direktora, Kevin Tancharoen három éve szakított a projekttel.

Ő Simon McQuoid, aki eddig ütős reklámfilmek készítésében jeleskedett. Készített TV-szpotot a Duracellnek, a Logitechnek, a Samsungnak és a Netflixnek, de videojátékos fronton sem ismeretlen. Számos élőszereplős trailert rakott össze a Sonynak a PlayStation 3 kapcsán, és ő jegyzi a Halo 3 Enemy Weapon reklámját is.

Kétségtelenül a Mortal Kombat-reboot lesz az eddigi legnagyobb munkája. Ez nem lehet véletlen: Hollywood mostanság sorra bízza meg a tehetséges fiatalokat.

Az új Mortal Kombat-film producere a horrorfilmes James Wan, a forgatókönyvet Greg Russo veti papírra, aki szintén újoncnak számít.

29.
29.
godach
#28: Ne beszélj a játékról, csak a filmről, mert jön szejkó papa és dádá :D
28.
28.
DevilTakeU
Nagyon várom a filmet.A rendező mozifilmek terén valóban tapasztalatlan még,ám sok videoklipet és játékvideot csinált (pld. Halo),a producer James Wan pedig nagyon nem hülye - mellesleg ő most Hollywood ügyeletes zsenije,pénzcsinálója,az egész projektet ő erőlteti már vagy másfél éve,mint MK fan!Én rohadtul bízom a dologban,az alapanyag bőven megvan,és az MK XL valóban kib... jó game lett.

(Lehet szidni a 95-ös első részt,mai szemmel tényleg vérgagyi már,de az volt anno az első játékadatptáció ami a költségeit bőőőven visszahozta...)

@DarkLord: igenigen,azok a ruhák bizony rohadt jól mutatnak a lyányokon! :-D
26.
26.
ilovenancythompson
Mortül Kámbeeeeeet tüt tü tü tütüüütütütütüü áj em the csózen van ólrájt , ekszellent tütütütttüüütütü
10.
10.
godach
#9: XL-t vettem meg, de azért csak hiányoznak a régi arcok. Valószínű kicsit akkor konzervatív vagyok :D
Azt hittem, hogy továbbviszik a következő trilógiát, a 4.-el kiegészítve.
Legalábbis, ahogyan a 9-ben összehozták az első három részt az valami fergeteges volt :D
9.
9.
DarkLord
#8: Hidd el én nagy MK fan vagyok és én is azt mondtam a 9 az atyaúristen, aztán az X és az XL köröket ver rá! Nagyon rendben van a játék a karakterek között a régi arcok szintén megtalálják a kedvenceiket és emelett pár használható új karakter is akad. Érdekes a csajokkal nem szoktam játszani (Cassie meg a Briggs lány, de amióta megkapták a Scorpion / Sub Zero ruhát beöltöztetem őket és még velük is szívesen nyomom :D) Szóval jó a 9, de ez bizony még jobb lett!
8.
8.
godach
Én most nyomom az X-et és nem technikailag vagy játékmenetileg, de mint Mortal Kombat nekem nem nagyon adja. A 9 olyan tutin meglett csinálva, hogy majd eldobtam az agyam. Erre most (mintha mindent felrúgtak volna)!
Viszont a Legacy átköltöztetése napjainkba is nagyon tetszett. Remélem, hasonló stílust fog örökölni a movie is.
7.
7.
Chrysh
#6: Nem rendez az már semmit hálistennek :D
6.
6.
Raam989
Legalább nem uwe boll rendezi...
5.
5.
Heldengeist
#1: Van pénzük, csak szarnak rá. A játékadaptációkat általában rábízzák valami tapasztalatlan nevenincs rendezőre, mert a játékok milliós rajongótábora úgyis biztosítja a bevételt (na vajon miért nem filmesítenek meg rétegjátékokat?). Legalább annyi előnye van a dolognak, hogy ez kitörési lehetőség egy elsőfilmes rendezőnek, viszont nagyon látszik a hozzáálláson, mennyire is értékelik a stúdiók a játékipart és játékosokat.
4.
4.
Én speciel nagyon örülnék egy új Mortal Kombat filmnek, remélem lesz belőle valami.
3.
3.
DarkLord
Az első mozifilmet emlékszem megnéztem a moziban és egyből 2 jegyet vettem, hogy a következő vetítést is azonnal nézzem, ahogy vége. Majd másnap még egyszer :D Hiába, aki anno nagy MK fan volt az úgy várta a filmet, mint a messiás. Bár tényleg mai szemmel nézve lehet nem bírnám végignézni még egyszer sem (bár jó párszor láttam utána itthon videón is a mozi után :D).
2.
2.
Chrysh
#1: Pont írni akartam, hogy azért a MK filmek sose voltak olyan húha de sikeresek, inkább trash kategóriába indultak azok az alkotások, mint afféle bűnös élvezetek. Maga a frencsájz inkább a játékokban tud valamit felmutatni.
1.
1.
strike19
Inkább arról van itt szó ,hogy nincs a New Line Cinema és Warner-nek annyi pénze ,hogy híresfilm rendezőt rakhasson a rendezői székbe.
Mortal Kombat nem nagy frencsájz csak a gemer réteg ismeri jó formán.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...