PlayStation 4 - megvan az 50 milló

  • Írta: zoenn
  • 2016. december 7.
  • Biznisz
Link másolása
A Sony az imént szólt, hogy immáron 50 millió PlayStation 4 talált gazdára világszerte, és ebbe a számba már beletartozik a PS4 Pro is. A fekete péntek hete alaposan megnyomta az eladásokat.

December 6-ig 50 millió PS4-et adtak el a konzol 2013-as premierje óta. Ez a szám már a ténylegesen eladott masinákra vonatkozik, nem csupán a boltoknak leszállított egységekre. A Sony szerint a fekete péntek hete a legjobb hétnek számít a PlayStation márka történetében, noha egy független jelentés szerint az Xbox One akkor mégis felülmúlta riválisát.

Ez azonban részletkérdés, a PS4 eladásai továbbra is szárnyalnak, a PS4 Pro premierje pedig csak javított ezen.

Ami a játékeladásokat illeti, a dobozos és digitális játékokból eddig 369,6 millió talált gazdára. A cég elnöke, Andrew House így nyilatkozott az új mérföldkő kapcsán: "Igazán örülünk, hogy a PS4-közösség továbbra is virágzik."

A PS4-nek van még mit behoznia: PS3-ból eddig több mint 80 millió egységet passzoltak el.

5.
5.
cannondale
PS2-ből 154 millió db. 11,5 év alatt.
2000 márciustól, 2011 novemberig.

Legtöbbet eladott játék Grand Theft Auto: San Andreas, 17.33 millió
4.
4.
Norbiii
Ps3 10 év alatt, Ps4 50 milla 3 év alatt, na ez kemény, és meg is érdemli!
3.
3.
#2: Ugy legyen, sok jo jatekkal!! :-)
2.
2.
Yanez
"A PS4-nek van még mit behoznia: PS3-ból eddig több mint 80 millió egységet passzoltak el."

Viszont nem hiszem, hogy a PS3 3 év után 50 millióval büszkélkedhetett. A PS4 tehát jobban teljesít, és összességében majd szerintem megdönti a PS3-as rekordot. A számokon még sokat fog dobni a Detroit, a Horizon: Zero Dawn, a God of War és a Crash Bandicoot Reboot is! Aztán még ki tudja mik jönnek. A végén szerintem meglesz a minimum 100 milka!
1.
1.
Balazska4
elnézést cikkírótól de kicsit vicces utolsó mondat ps3 10 éve van piacon ps4 3 és már 50 millió.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...