Megszólalt a Denuvo a DOOM kapcsán

  • Írta: zoenn
  • 2016. december 17.
  • Hír
Link másolása
Az utóbbi hetekben egyre több hír érkezett arról, hogy több játékból is eltávolították a Denuvót. A Kotaku rákérdezett a technológia osztrák fejlesztőjénél, hogy pontosan mi az oka ennek a trendnek, a cég pedig egyszerű válasszal rukkolt elő.

Sokan már temették a Denuvót, amikor a novemberben az Inside, nem sokkal később pedig a DOOM szabadult meg a másolásvédelmet védő technológiától. Friss hír, hogy a Crytek sziklamászós VR-játéka, a The Climb is szakított az osztrákok munkájával. Hivatalos álláspont híján csak találgatni tudtunk, hogy mi lehet ennek az oka.

A Kotaku unszolására a Denuvo megtörte a csendet. A cég fejese, Robert Hernandez szerint a DOOM-mal való szakításnak nem az az oka, hogy végül sikerült feltörni a shootert, és így feleslegessé vált a munkájuk.

"Nagyon egyszerű oka van, amiért a Denuvo Anti Tamper kikerült a DOOM-ból. A védelem elérte a célját, a játék biztosítva lett a kalózoktól a kezdeti kiadási ablakban. A DOOM védelme közel négy hónapig tartott ki, ami lenyűgöző teljesítmény egy ilyen nagy horderejű játék esetében."

Emellett Hernandez cáfolta a pénzvisszafizetésről szóló pletykákat. Egyszer sem kötöttek olyan üzletet a kiadókkal, amely értelmében a cég megtéríti a károkat, ha egy játékot meghatározott időn belül feltörnek.

Az úriember kiemelte, hogy bármelyik kiadó ingyenesen eltávolíthatja a technológiát, ha úgy látja, a védelem elérte a célját, vagy egyszerűen csak DRM-mentes platformokon is szeretné értékesíteni játékát - például a GOG-on.

48.
48.
felegyi
#28: Mióta van keresetem én is megvettem nem egy játékot premierbe vagy előrendelve... azelőtt szinte soha, mivel inkább egy cipőt vettem mint egy szoftvert amit le is tölthetek, igaz most PS4-en így is megvan kb. az összes játék "olcsón" de a mai napig megveszem azt ami megérdemli!!!
47.
47.
user101
#46: Tudod mivel játszottam negyedjére és fejeztem be 16 óra alatt vasárnap? A HalLife 2 update-el! ;) Azon gondolkodok, hogy a 35 nem játszott játékból a Steam vagy a 10 Origines vagy a 8 Uplayes közül mivel játsszak?! Vannak olyan címek amik 2-3 éve érintetlenek. Várni egy játékra? Nem hinném... esélytelen... azok várnak rám tömegével... Megvettem a w3-at és a doomot, féláron, de lehet 2017 ( igen tizenhét )-ben sem jutok egyikhez sem! ;(((
46.
46.
Firsttime
#45: Én nem szégyenlem. Torrentezek. Nincs annyi pénzem amennyit játszok. Kész. Elég a ps-re megvenni az exeket... Várni meg nem szeretek. Ha nem akarnám is megtudnek mindent minden játékról. Minden oldalon foglalkoznak már Velük...
45.
45.
user101
#43: Leginkább semmit...

Ízlelgesd : húszezer... 20'000,- húúúúúszezer. ez kérem akárhogy is nézzük kurvasokpénz egy 6-8 órás játékért. Season passzal, dlc-vel meg pláne! Nem csak itt, külföldön is... ( Mondom ezt átlag feletti bérrel, fejlesztőként, középvezető feleséggel és egy gyerekkel ! )

Meg tudnám venni ? Igen ! De nem fogom: mert nem ér ennyit! Jó lesz egy-két év múlva fele / negyed-áron is, mert nem létszükséglet.

Egy Witcher III-on elgondolkozik az ember, mert tényleg van benne tisztességesen meló, aztán amikor meglátom, hogy többe volt a marketing, mint a játék elkészítése, akkor nálam is elgurul a gyógyszer és kivárom az 50%-os akciót...

Nem töltike, de azért ők is észre fogják venni a statisztikából az üzit :)
44.
44.
Firsttime
Szárazföldi patkányok!
43.
43.
Firsttime
What should we do with the torrent sailor, What should we do with the torrent sailor, What should we do with the torrent sailor, to buy games for money...

ARRRRRRRR
42.
42.
patka21991
Jaaa, meg anno, siheder koromban első napos vétel volt a The Battle for Middle-earth Rise of the Witch-King kiegészítő (ma már csak DLC-nek hívnánk :) ).
41.
41.
patka21991
Már én sem szoktam játékot torrentezni. Bár nem sokkal jobb, ps-re használtan és akciósan storeból, PC-re leárazáskor veszek gamet.
Egyetlen új játékom a Tesco gazdaságos BF1, ps4-re.
40.
40.
#23: Lennél szíves egy-két forrást, amik legalább hasonló eredményeket mérnek, belinkelni?
39.
39.
kt1
Amiota Denuvo van, en tobb gamet megvettem a megjelenes utan azonnal teljes aron (pontosabban a pozitiv tesztek befutasa utan), mert nem akartam varni honapokat a Denuvos crackre, hogy kiprobaljam elotte.

Mondjuk az is igaz, hogy joval kevesebb jatekot probalok igy ki, ami miatt hosszutavon (learazasok soran) kevesebbet is veszek meg.

Meg ott az erem masik oldala a CD Project Red, akiktol elorendelek barmit hiaba nincs rajta DRM, mert szart meg nem adtak ki a kezuk kozul. Barcsak ez elmondhato lenne a tobbire is, amennyi (PC-s) csalodas van mostansag...
36.
36.
Bisur1996
1. Azért fekszenek rá ennyire az első hónapokra, mert egy játék max fél évet él meg, azalatt hozza be a profitja döntő részét, addig aktuális és friss. Az egész "gamer" jelenség iszonyatosan fel van gyorsulva, kijönnek az új játékok, pár hónap alatt elfogyasztjuk őket teljesen, aztán ugrunk a következőre, vagy várjuk a DLC-t. Az, hogy valaki elfoglalt családapa és 2 évvel később leárazáson veszi meg a játékot, nos az nem hoz sok profitot, maximum közvetlenül, és túl sokan sincsenek az ilyen fogyasztók. Az első hónapokban kell védeni játékot, akkor lesz pénz belőle. Sajnos a DLC-ket is már ilyenkor el kell adni a népnek Season Pass formájában, különben később nem fogják megvenni a játékot csak egy-két DLC miatt, vagyis nem olyan tömegesen, mint az első hónapokban.

2. Másrészről ez az eset is bizonyítja, hogy felesleges a védelem, mert aki torrentezik az nem fogja megvenni, ha nincs belőle torrent, vagy megvárja amíg feltörik, vagy a rengeteg választékból választ mást, vagy lemond róla. Azt most ne számoljuk bele, hogy vannak vásárlóvá váló torrentesek, ők is kevesen vannak a profithoz képest és általában klasszikusan tudatos vásárlók, nekik semmi nem lesz eladva 60€.
35.
35.
Juha
#31: Úgy látom nem jött át a lényeg: ha a szarért fizettél is, akkor próbálod meggyőzni magad, hogy az márpedig jó, és elégedett vagy a döntéseddel.

De ha valaki ingyen hozzájut, az hajlamos 20 perc után, esélyt sem adva neki kijelenteni, hogy fos, így ő lesz az okos, tehát elégedett a döntésével.

Ilyen vélemények keringenek a neten, egyértelmű, hogy a kiadóknak az előbbi jönne be inkább.

Remélem így már érthetőbb voltam.
34.
34.
dcba
Miert kell anyazni a Doom-t egy csomo embernek sosem ertem meg. Ez a Doom azoknak keszult akik akkor fanjai voltak a Doomnak. A Doom a 90es evekben egy baromi jo lovoldozos jatek volt es a keszitok azt az erzest akartak visszaadni amit a 90es evekben adott a jatek es ez maradektalanul sikerult is nekik. Aki meg Oscar dijjas tortenetet var, az nezze meg a moziban az aktualis "igaz torteneten alapult" dramat.
33.
33.
PS4jacksony
Ne is csodálkozzanak rajta az ember meg sem meri venni mert a legtöbb játék félkész vagy szar úgy ahogy van a nagy ígérgetések ellenére is.
Egy kezemen meg tudnám számolni azokat a címeket amik első napos vételek számomra....Nem meglepő gondolom,hogy ez tuti nem egy doom vagy Call Of Dutty sokadik része.....
32.
32.
pszihoapu
biztos jo dolog ez a denuvo, de en a doombol a torrent verziot probaltam ki. igy sem tartott egy oranal tovabb, hogy megunjam. mostmar, hogy tudom milyen, ingyen sem kene. viszont ami bejon, azert hajlando vagyok fizetni is.

amugy kulfoldon 2-3k-s euro keresetekhez kepest tenyleg nem annyira dragak a jatekok, de van ott mas mi miatt sporol az ember a zsevel. lakhatas-kaja-kozlekedes sokkal dragabb mint a csudalatos pireziaban.
31.
31.
crytek
#30: "de én legalább nem szidtam a készítőket mindenféle oldalakon úgy, hogy nem fizettem érte egy fillért sem..." Ezen mindig sikítva röhögök. Valami törvény vagy szabálynak érzik ezt sokan, hogy csak azt lehet szarozni amiért fizettünk? Ugyanmár.
Ha szar szar el kell viselni a következményeket. Kevés (vagy nem is létezik olyan) game ami a világ összes gamerének tetszik. Minden játékban lesz mindig olyan dolog amit te kurvajónak tartasz más meg okádik attól sugárba.
30.
30.
Juha
Szerintem a profit mellett a reklámérték is számít: ha kiadsz valamiért 15-30 ezret, akkor ha nem játszhatatlanul sz*r, akkor bemagyarázod magadnak is, és másoknak is, hogy megérte. Ha letorrentezed, akkor lehet 20 perc után törlöd és teleírogatod a fórumokat, hogy te milyen okos vagy, hogy nem vetted meg...

Elég a steam értékeléseket nézni, olyanok szokták a legalacsonyabb értékeléseket adni, akik max 1-2 órát "játszottak", és vszínűleg refundolták. Ugyanez megy ezerszeresen a warezzal. Nem mondom, hogy sosem volt tört játékom, de én legalább nem szidtam a készítőket mindenféle oldalakon úgy, hogy nem fizettem érte egy fillért sem...
29.
29.
dcba
Sztem igenis a Denuvo tud potencialis vasarlokat szerezni a kalozok kozul. Hulye pelda kicsit, de atvitt ertelemben hasonlo: En pl csak azert tartok konzolt, mert akarok a konzol exkluziv jatekokkal jatszani, ergo ratudtak venni, h vegyek konzolt (amit amugy nem annyira preferalok, inkabb vagyok PCs).

Kicsit a vedelem is ilyen, h kijon egy jatek hatalmas nagy marketing kampannyal, a kaloz elkezdi olvasgatni a teszteket, nezegetni a videokat es vagyik a jatek utan es lehet, h azt mondja, fuck it, akkor megveszem, nekem ez kell es legfeljebb elkezdi keresgelni a kulcsos oldalakat ahol mar Day One kb fele aron az eredeti arnak beszerezheto a jatekok nagy resze.

De abban is igaza van sokaknak, h van az a fortelemes ember tipus, aki szinte megkoveteli, h neki minden ingyen legyen es ha nem tudja letolteni, akkor inkabb nem is jatszik(meg o sertodik meg, h mit kepzelnek ezek), mindenfele idealt beallitva, h o mar fizetett a hardwareert, az internetert, mit kepzelnek, h meg a jatekert is fog fizetni, meg amugy is ez egy szegeny orszag, legyen mar ennyi orome az embernek, h jatszhat. Na az ilyen valoban nem fog fizetni, ergo az ilyen ellen tenyleg mind1 a Denuvo, de akkor sem ugy van, h ha nem lenne, a kaloz akkor sem fizetne, mert van az a reteg, aki ilyenkor a zsebebe nyul.

Anno amig MO-n eltem, en is warezoltam, szinte nem is ismertem azt az opciot, h eredeti jatek(utaltam a lemezeket, jobban ereztem magam, h minden vinyon van #loveusteam), de a Bioshockot 1-t megvettem 10 rugoert, mert jo ideig nem volt belole tort verzio.
26.
26.
medson
#23: Pontosan, én úgy vagyok vele hogyha feltörnek egy játékot ami érdekel akkor már húzom is le, ha meg nem akkor megvárom míg feltörik :). Egyedül a last of us t tervezgettem megvenni mert sajnos a ps3 am nincs feltörve így kénytelen vagyok.
23.
23.
user101
Nagyon el vannak itt egyesek tévedve! A torrentezők 90%-a nem potencionális vásárló, függetlenül anyagi vagy elvi alapon csinálja és semmilyen körülmények közt nem fog kiadási áron húszezerért játékot venni! Épp ezért sz@rt se ér a denuvó és ezt több csapat is megerősítette: nem volt semmilyen hatással az eladásokra. Egy-két éves csúszást bárki el tud viselni így a denuvo pár hónapja lepkefing. Ha meg nem lenne torrent akkor is megveszi majd bundléban, leárazáskor, de nem premierkor ami lényegében a kiadonak ugyanolyan, mindegy...

Szóval nem kell a mese, a denuvo megbukott csúfosan és a kiadok is szembesültek vele, hogy tehetnek bármilyen védelmet, ugathatnak bármit, aki meg akarja venni a szaros kis terméküket az eddig is megvette... A kérdés csak az, hogy kinek mi mennyit ér?!
17.
17.
dcba
#8: Te hol elsz, h 3000 euros minimalber? Sztem az EUban az 1500at nem eri el sehol a minimalber.

A tobbivel egyetertek.
14.
14.
Neo1989
#11: Pontosan ilyen volt, az 1-2 is.
11.
11.
crytek
#10: Már akinek. Számomra a 3 fényévekkel jobb. Szerencse ,hogy ingyen kaptam.Ezért a szokásos 5$-mat se adtam volna ki. Ha ilyen volt a régi doom 1-2 is akkor oltári nagy szerencse hogy csak a 3 volt az egyetlen amit végigvittem .

Ez kb egy onlymiulti game style amibe lehet botok ellen is csapatni..
10.
10.
KeXxX
#7: Mi ez az ostoba mondat ami mindenhonnan folyik, hogy "csupán jó játékot kell készíteni" ? A DOOM kibaszott jó játék lett.
9.
9.
crytek
#8: Hagyjuk már ezt. Nekik is ugyanúgy sokba kerül. Elég benézni a külföldi gamer oldalakra. Ugyanúgy sírnak ők is.

Elég régi tévhit hogy külföldön minden ember aranyat szarik és palotában laknak bármit megvehetnek. Az ilyeneket az mondja aki soha egy percet nem töltött kint
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...