Az értékelések alapján az Uncharted 4 volt a legjobb

  • Írta: fojesz
  • 2016. december 25.
  • Toplista
Link másolása
Megérkezett a Metacritic szokásos évzáró összeállítása, amelyben a rendszerbe befutott értékelések alapján igyekeznek összegezni az idei esztendőt. A pontszámok szerint az Uncharted 4 volt 2016 legjobbja.

A kritikusok véleményét aggregáló Metacritic szerint az idei évben megjelent PC-s, 3DS-es és PS Vitás játékok jobban teljesítettek átlagban, mint a konzolos címek.

A PC-s címek közül 450-et értékeltek a sajtó munkatársai, ezek átlagosan 70,8 százalékos pontozást kaptak, ami kicsivel több, mint a tavalyi 70,6 százalék. A platform öt exkluzívja kapott 90 százalék feletti pontszámot, 46 cím hozott 75 feletti számot, és 178 PC-s játékot (nem csak exkluzívot) fogadtak pozitívan a kritikusok.

A PS4 és az Xbox One esetében ez az átlag 69,1, illetve 69,8 százalék. Az átlagos minőség mindkét platform esetében csökkent a tavalyi évhez képest; a pozitív kritikák száma mindkét masinánál 36 százalékra esett vissza.

Ahogy a fenti táblázat is mutatja, a Wii U kapcsán idén már nagyon kevés értékelés futott be, és bár a 3DS és a PS Vita sem volt túlzottan eleresztve, a kézikonzolokon legalább viszonylag jó értékelések születtek.

Az idei év legmagasabb átlagos pontszámát az Uncharted 4 kapta 93 százalékkal, ezt 92 százalékkal követi az Inside (Xbox One-os változat), az Out of the Park Baseball 17 (PC-s változat) és a The Witcher III: Blood and Wine (PC-s változat).

A leggyengébben az Activision-féle Ghostbusters muzsikált - az adaptációnak 30 százalékos átlagértékelésre futotta.

68.
68.
DarkLord
Amúgy mindenki a 3. részt tartja a leghentelősebb résznek, erre ránéztem a statokra és a 2. részben kell a legtöbb embert eltenni láb alól, utána az elsőben és csak ezután jön a 3. Amúgy tényleg fura, mert a 3. rész gyakorlatilag nem is szól másról, mint a hentről... Nekem a 2. tetszett a legjobban utána a 4, majd az 1 és a 3.
67.
67.
DON GONDOCS
Mintha innen is hiányozna néhány komment mióta utoljára itt jártam.
65.
65.
Macifasz
#64: Ne gondolkodj, zsákold be. ;-) Nem fogsz csalódni én imádtam minden percét. Gyönyörű, izgalmas, végig leköt, nem fullad unalomba, ráadásul teljes mértékben a kezedben van mindenki sorsa. Én szerencsés voltam és mindenki túlélte, de nulla túlélővel is végig lehet tolni. :-D
64.
64.
kamgecam
#59: Until Dawn-on én is gondolkodok, jókat halottam róla.
62.
62.
ADMlN
#36: A te fejedbe aztán könnyű beköltözni. :)
60.
60.
DON GONDOCS
#54: +1 Igen, figyeljük meg majd 3-4 nap múlva milyen cikkek alatt lesz 10-20 törölt komment gyakorlatilag a semmi miatt.
59.
59.
Norbiii
Skacok, lehet beszerzem a Lego Star Wars-t, és az Until Dawn-t, most akcióban vannak. A lego-t nagyon várom a Star Wars kedvelésem miatt, és az Until is bejön. Meglátjuk, de nagy lenne! :)
56.
56.
Freed
Jók ezek a viták,pláne ha unatkozik az ember :-D...nem értem minek kell barkit is moderálni?!
Miert ne ugorhatna egymasnak egy ket ember.Ettől nem hal meg senki.Nem ugranak egymásnak az emberek és törnek a csontok.
Jó ez itt kiengedni a gőzt ha nem eggyezik a velemény akkor miért ne?!
54.
54.
Yanez
#53: Ha nem akartuk volna észrevenni, akkor nem lenne 4 regje ebben a hónapban. Azt viszont nektek ideje észrevenni, hogy lassan csak ti vagytok azok, akik a vitákat generálják! Nem vicces, de figyeljük csak meg, hogy ki mit ír, és ki ugrik a másik torkának, gyakorlatilag a SEMMI miatt!
53.
53.
DON GONDOCS
Én nem akarom felülbírálni a moderátorok döntését de ebben a hónapban 4szer regiszttrált seggeszki 2 hozzászólásból észrelehet venni hogy ő az, de ti megvárjátok még 40 lesz belőle. Ti nem akarjátok észrevenni!!!!
51.
51.
Norbiii
Ne kezdjétek! Béke van skacok! :)
43.
43.
Freed
Jó volt az UC4,de nem voltam annyira hanyattesve tőle...
A Doom nosztalgiában hozta az élményt.
De mindegy is.
32.
32.
Macifasz
#5: Pont a harmadik? Mert ha még a második részt mondtad volna, azt mondom talán...de a harmadik? Ami a kalózhajós pályától kezdve átmegy egy agyatlan, és frusztráló hentbe? Szerettem összességében, de az volt az a rész, ami a latt a legtöbbet ment fel az agyvizem. :-D Engem amúgy pont nem zavarta a sok mászkálás és felfedezés, sőt. Én inkább mindig ezeket a szakaszokat szerettem jobban és örültem is,hogy a 4. részben inkább ez kapta a több szerepet. Jó nem mondom, az a "menjünk megmenteni Sam-et, majd utána Sam-el meneküljünk egy motoron" akció rész kb. a játéktörténelem egyik legjobb és leglátványosabb akció jelenete. :-D Ez a rész sokkal karakterközpontúbb lett, sokkal jobban drámaibbra vették a hangulatot és a történetet mint korábban...és ehhez jobban illett a több mászkálás és felfedezés. Nálam ez tette fel az i-re a pontot...a 4. résszel nőtt fel csak igazán a sorozat.
30.
30.
kamgecam
Nálam a Dark Souls 3 és a The Last Guardian vitte az évet de abszolút megértem hogy az Uncharted 4 lett a nyertes. :)
29.
29.
guba800
Akárki akármit mond az uc4 számomra is 2016 legjobb játéka.
28.
28.
rezy
Most vegeztem a Collectionnel, evekkel ezelott mar kiporgettem ps3-on oket, a 4et meg megjeleneskor toltam ki. Nehez lenne megmondani melyik a legjobb, a 4 nekem kicsit lassan indult be, Madagascartol adja igazan. A 3 ban vannak a legdurvabb jelenetek, a 2 vonatos resze utos, az 1 sem rossz csak kezdetlegesebb a folytatasoknal... Talan a 3.-at rangsorolnam 1. helyre, de nehez a valasztas, mind jo! :P Orulok az uj sikerenek, johet a kampany dlc!
27.
27.
simon 555
#5: Szerintem a 3 volt a leggyengébb.
Pont az tetszett a 4-ben, hogy kevesebb volt az akció és több a mászkállás.
26.
26.
hedzsooo
#6: Mert van aki örül ha játszani van ideje, nem még írni neked 1 kisregényt róla, h mitől is olyan jó az UC4. :-)

Ha akarod, neten találsz egyébként róla bőven elég játékmenet videót de nyalvánvalóan ha ennyi kritikusnak + ráadásul még 1 rakás játékosnak is bejön, akkor valószínű h nem csak a graf. miatt, v. a jó sztori, + dialógusok miatt, csak ugyer vannak bizonyos játékok ahol ha ezek nincsenek megfelelő minőségben prezentálva, onnantól kezdve tökmindegy h pl. milyen jításokat tettek bele a fejlesztők, ott ette meg a fene. A mai játékok többsége pedig ilyen, ahol a történet dominál + hozzá az immerzíót kellően támogató grafika, persze most is találni tetris szerű gyöngyszemeket ha vkinek éppen arra fájna a foga.
21.
21.
ADMlN
Megérdemli, remélem itt GK-n is megnyeri az év játéka díjat!
Én személy szerint nem is a játék grafikáját emelném ki - bár az is nagyon a helyén van -, hanem a játék kidolgozottságát. Értem ez alatt például amikor a piacon, ha veszel az almaárustól egy almát, majd kicsit távolabb megsimogatod a lemurt, akkor nemsokkal később, a lemur a válladra ugrik és ellopja az almád.
Na az ilyenek miatt érződik a játék világa élőnek. Imádom amikor ennyi törődést kap egy játék a fejlesztőitől.
20.
20.
DON GONDOCS
#16: Amúgy van benne valami amit mondasz, mert akaratlanul is, megcsömörlik az ember a rengeteg hype után, Legyen akármilyen jó is a játék. Szerencsére ennek a játéknak jót tett a sok elismerés, de van 1-2 felkapott játék ami előtt értetlenül állok hogy mitől olyan "Hűha", de ez szubjektív.
19.
19.
Yanez
#9: +1

dcba: Nem olvasgatni kell, hanem játszani. Vagy ha most azt mondják a töltöttkáposzta nagyon finom, akkor meg sem ķostolod mert mindenkinek ízlik?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...