The Division - holnap bemutatkozik a Last Stand

  • Írta: Shifty
  • 2017. január 18.
  • Teaser
Link másolása
A Ubisoft holnap este egy livestream keretein belül mutatja majd be az eredetileg tavaly télre tervezett utolsó The Division DLC-t, a Last Standet. Addig is felvezetésnek kaptunk egy hangulatos kedvcsinálót.

A Ubisoft eredetileg tavaly év végén szerette volna elérhetővé tenni a The Division utolsó, Last Stand nevű DLC-jét. A kiadó viszont a rajongói visszajelzésekre támaszkodva úgy döntött, először magát az alapjátékot rázza gatyába, így mind a Survival, mind a fent említett csomag alapos csúszást volt kénytelen elszenvedni. Előbbit év végén kaptuk meg, utóbbit pedig év vége helyett most, az év elején szerezhetjük be.

Hogy mikor, az még kérdéses, de minden valószínűség szerint a holnap esti livestreamen ez is kiderül. Mindamellett, hogy végre a letölthető kiegészítés első konkrétumai is elhangzanak, jó eséllyel nem kevés gameplay kíséretében.

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a játékosok akár csapatokba verődve néznek majd farkasszemet a kíméletlen banditákkal, a cél pedig saját bázisunk megvédése lesz, amihez különböző eszközöket, például lőtornyokat is bevethetünk. Úgy tűnik, a Last Stand egy PvP-alapokra felhúzott Domination-jellegű játékmódot is tartalmazni fog.

Ha eddig barlangban éltél és nem vágod, mi fán terem a The Division, akkor a Gamekapocs cikkét elolvasva pótolhatod az elmaradásodat.

6.
6.
mdr88
#4: & #3: Köszi... köszi.... :)
4.
4.
ribizly
#3: Erről szól a Season Pass, hogy az eddigi meg a még meg nem jelent DLC-ket is megkapod. ;)
Kivétel azok, amelyek teljesen külön vannak, de azok jellemzően skin- meg fegyver-pakkok szoktak lenni.
3.
3.
mdr88
Vajon ha most ruháznék be a Season Pass-re akkor ez is járna hozzá?
(még csakaz alapjátékot tolom... az eddigi DLC-ket sem próbáltam de tervben vannak)
2.
2.
Dr. MadCow
Én minden percét élveztem mindkét DLC-nek. A Survival-t nagyon tetszett, akár a cimbikkel, akár nélkülük játszottam. Remélem ez a kieg sem fog csalódást okozni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...