Dark Souls III - bemutatkozott az utolsó DLC is

  • Írta: Shifty
  • 2017. január 23.
  • Bejelentés
Link másolása
Március végén jelenik meg a Dark Souls III utolsó letölthető kiegészítése, a The Ringed City, azt pedig áprilisban követi a játék GOTY-kiadása, ami az alapjáték mellett mindkét DLC-t tartalmazni fogja.

A From Software hivatalosan is bemutatta a Dark Souls III utolsó letölthető bővítményét. A The Ringed City március 28-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Az új és egyben utolsó DLC-ben egyébként a szokásos újdonságok lesznek, így amellett, hogy új cselekményszállal is megismerkedhetünk, természetesen fegyverekből és ellenfelekből is kapunk majd újakat. A csomag önmagában 15 dollárba fog kerülni, de ha rendelkezel a 25 dolláros szezonbérlettel, akkor annak részeként ingyen beszerezhető lesz.

Emellett a stúdió azt is megerősítette, hogy Dark Souls III: The Fire Fades Edition címmel érkezik a játék GOTY-változata, ami az alapjáték mellett a két DLC-t is tartalmazni fogja. A pakk április 21-től lesz megvásárolható PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

7.
7.
FiveSalmon69
#3: Ezzel én is így voltam, az első demoval kb 5 percet nyomtam, viszont adtam egy last chance-et a last chance trialnak és az már elég jó. A felvett tárgyak szortírozása kicsit kaotikus, és az online rész se volt 100%-os (sokszor volt kapcsolati hiba, de maga a rendszer jó), de egyébként sokat csiszoltak rajta, sok apró részlet van, amite érdemes odafigyelni, hogy egyensúlyban tartsuk a karakterünket. A harcrendszer is eléggé kidolgozott, szerintem remekül nyúltak a ds formulához, illetve az újítások, változtatások is jók. A japán védjegyek amik a souls szérián annyira nem voltak szembeütközők nekem sem jönnek be nagyon, viszont ehhez itt könnyebben hozzá lehet szokni, mert remekül integrálták a nyugati feature-öket a keleti stílussal. Érzem, hogy itt egy szamuráj történetéről van szó, és minden eleme a játék ak hozzáad ehhez, nem pedig elvesz. Egy Nier típusú japán játék például nem tud megfogni, pedig a sci-fi téma sem idegen tőlem, mégis annyira túltolták néha, hogy az már sok. Cuki ellenfelek? Inkább nem. A Nioh-ba ezzek ellentétben az egyetlen cuki dolog amire emlékszem azok a shrine manók akiket útba kell igazítani. Lényeg a lényeg, hogy mindenképp megér (még) egy próbát.
6.
6.
Yonkou
#5: Saját bevallásuk szerint biztos hoznak még. A kérdés inkább az, hogy mikor.
5.
5.
Skygameboy
Na végre! Kellett már mint egy falat kenyér.Rossz belegondolni ,hogy utánna nem lesz több rész . Remélem valami hasonlót hoznak a From srácok és nem ez volt az utolsó ilyen stílusú játékuk.
4.
4.
DevilTakeU
Már nagyon várom,Ashes of Ariandel dlc is király volt!
3.
3.
DarkLord
#2: Akkor még nekem se adta igazán, de most többet is tudtam vele játszani , mint akkor és jóval pörgősebb mint pl. egy DS3.
2.
2.
Mr.Dead
#1: A Nioh-t még tavaly próbáltam, az volt az első hasonló játékom, de nem tetszett. Olya furcsán csillogott az egész vagy én nem tudom.( bár a japán környezet és hangulat adta)
1.
1.
DarkLord
Na ezt nagyon várom, viszont a mostani Nioh beta meghozta a kedvem így addig se leszek a stílus nélkül, hisz nemsokára megjelenik az.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...