Júliusig biztosított a Final Fantasy-utánpótlás

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 1.
  • Bejelentés
Link másolása
A Final Fantasy VII tegnap ünnepelte a huszadik születésnapját, a sorozat maga pedig decemberben tölti be a harmincat, így minden adott volt ahhoz, hogy bejelentéstengerrel ünnepeljen a Square Enix.

A japán nyelvű eseményen sok újdonságra derült fény, ugyanakkor azt nem mondanánk, hogy nem vártunk tőle többet. A Final Fantasy VII felújított változatához például mindössze egy artworköt mutattak a készítők, az apropó ellenére a Final Fantasy XV DLC-i, a Final Fantasy XII remastere, a Final Fantasy XIV és a japán rajongókat kényeztető finomságok kapták a főszerepet.

Gladióról szól a Final Fantasy XV első DLC-je

Folytatódik a Final Fantasy XV támogatása - sőt, tulajdonképpen most lendülnek csak igazán bele a készítők! Február 21-én érkezik a Booster Pack a szezonbérletesek számára, aminek a telepítése után különleges páncélba öltöztethetjük a játék hőseit. A Power Rangerst idéző exosuitok sebezhetetlenné teszik a karaktereket, igaz, csak 30 percre, utána várni kell, hogy újra használhassuk ezt a képességüket.

Az első komolyabb sztorikiegészítő március 28-án jelenik meg a játékhoz, és a főszereplője Gladio lesz. Az alábbi képek már ebből a DLC-ből származnak, érdekesség, hogy Cor Leonis is kiemelt szerephez jut benne, aminek a rajongók nagyon fognak örülni valószínűleg - éppenséggel róla sem tudtunk meg túl sok infót az alapjáték során.


A második extra epizód Promptóról szól majd, erre júniusban számíthatunk.

Dátumot kapott a Final Fantasy XII remastere

A Final Fantasy XII: The Zodiac Age július 11-én veszi be az európai PlayStation 4-eket. A játék új zenékkel, trófeákkal és egy nagy adag, eddig Japán-exkluzív tartalommal várja a rajongókat. Ezzel párhuzamosan Balthier is bekerül a World of Final Fantasybe.

Final Fantasy VII, Kingdom Hearts III és egyéb apróságok

Ahogy említettük, a Final Fantasy VII felújított változata csak úgy artworköt kapott, ez lenne az:

A Kingdom Hearts III-hoz is kaptunk egy screenshotot, amely a Final Fantasy VII előtt tiszteleg:

Emellett újra megerősítették, hogy a Final Fantasy XIV: Stormblood június 20-án érkezik, mellé pedig egy élőszereplős tévéműsort is kapunk, amely azt mutatja be, hogy hozott össze egy apát és egy fiút az MMORPG.

A show során egy raklapnyi Japán-exkluzív furcsaságot is bejelentettek:

  • Készül például Final Fantasy-bor, aminek a gyűjtői kiadása 880 dollárt kóstál és két Swarovski-kristálypohárral érkezik.
  • Final Fantasy-tortákat is lehet majd kapni, ezek 35 dollárt kóstálnak egyenként.
  • És szabadulószobák is lesznek, amiket a Final Fantasy XIV ihletett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...