E3 2017: Idén bárki bemehet majd az E3-ra

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 8.
  • Rendezvény
Link másolása
Az expó történetében először publikus lesz az E3. A méregdrága jegyek száma korlátozott természetesen, aki azonban le tud csapni egyre, kötetlenül hozzáférhet majd a kiállított játékokhoz és más eseményeken is részt vehet.

Fontos bejelentéssel rukkolt elő az E3-at szervező Entertainment Software Association: az expó történetében először idén a nagyközönség előtt is nyitva állnak a Los Angeles-i Convention Center kapui. Az ESA szerint 15 ezer játékos juthat majd be a rendezvényre, a jegyeket pedig 250 dollárért vesztegetik - a február 13-án induló early bird-időszak során kedvezményesen, 150 dollárért lehet beszerezni őket.

Az idei E3 június 13-án, kedden veszi kezdetét, és június 15-én, csütörtökön ér véget. A jegyek erre az időszakra szólnak, vagyis úgy néz ki, a főattrakciónak számító konferenciákat továbbra is csak az iparág képviselői tekinthetik meg. A kiállítás időtartama alatt azonban a látogatók akadálytalanul járhatják a show floort, próbálgathatják a játékokat, megnézhetik a panelbeszélgetéseket, és részt vehetnek a többi betéteseményen. A lista később bővülhet, a részletek még kidolgozás alatt állnak.

Az E3-at eddig kizárólag a sajtó és az iparág más képviselői látogathatták, és pontosan ezért érte rengeteg kritika a kiállítók részéről: miután az expó az év legfontosabb játékipari eseménye, a kiadók és fejlesztők gőzerővel készülnek és rengeteg pénzt költenek rá, az általános vélemény szerint ez azonban egyre kevésbé éri meg, ha nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a rajongóikkal. A Gamescom például a nyilvánosságának köszönheti a népszerűségét, és nem véletlen, hogy több kiadó (köztük az Electronic Arts) is kifarolt az E3 mögül.

Az ESA szerint az idei változtatás egy kísérlet, egyáltalán nem biztos, hogy 2018-ban is publikus lesz az esemény. A nyomást mindenesetre ő is érzi, a tavalyi E3 Live is erről árulkodott.

5.
5.
Necreon
Ez az "expó történelmében először" egyáltalán nem igaz, eredetileg egy nyílt rendezvény volt hosszú, hosszú évekig, kb. 8 éve lehetettaz a változás hogy csak sajtósokat (oké nyilván standhoz, staffhoz tartozó cosplayerek stb. mellett) engedik be. Az évben nem vagyok biztos, de kb.
4.
4.
Yanez
Na akkor képzelem mekkora tömeg lesz ott! Fingani sem lesz hely. Inkább otthonról nézem a tv-n, tömegiszonyra hivatkozva.
3.
3.
simon 555
Nem igazán látom értelmét a konferenciák nélkül.
Főleg ennyiért. Akkor már ott van a gamescom.
Ha meg valaki nagyon ki akar jutni, biztos talál rá lehetőséget. Egy ismerős újságíró vagy valami.
2.
2.
XuChi
#1: Kijutni nem olcsó, de ha màr arra telik, nem fog földhözvàgni az a plusz 50k huf :)
1.
1.
elgeri
Akit érdekel az ilyesmi, annak szerintem nem is olyan sok érte a 150 dollár.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...