Új traileren az Alien: Covenant és A galaxis őrzői 2

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 1.
  • Cooltúra
Link másolása
Vidám reggelre ébredtünk, elvégre megérkezett az Alien: Covenant és a Guardians of the Galaxy Vol. 2 legújabb előzetese. Előbbinél megcsodálhatjuk a Paradise bolygó felszínét is, ahol a bajok kezdődnek.

A 20th Century FOX kiadta az Alien: Covenant második előzetesét, amely végre nemcsak az űrhajóban történő eseményekre koncentrál. A Covenant legénysége a Paradise bolygóra száll le, ahol dús vegetáció fogadja a jövevényeket. Az azonban roppant beszédes, hogy élőlényekkel nem találkoznak, ellenben valami sokkal halálosabb fenyegetés fogadja őket.

Az Alien: Covenant május 19-én landol a mozikban.

Jimmy Kimmel showjában vetítették le először a Guardians of The Galaxy Vol. 2 legújabb trailerét, ahol éppen a főszereplő, Chris Patt volt a vendég. Az Őrzők ismét a kozmoszban kalandoznak, miközben Peter Quill valódi származását is kutatják.

A filmet május 5-én mutatják be.

20.
20.
user101
Ugyan már, így 2017-ben semmi de semmi elvárása nem lehet az embernek bóvliwoodal kapcsolatban! A prométeusz minden aspektusában egy szégyenteljes csődtömeg. Igen próbált valami új megközelítést adni a dolognak és ez dicséretes, de a látványon kívül, amitől azért nem estünk hasra, pedig úgy hype-olták, hogy én szégyelltem magam helyettük, teljes zs kategóriás bóvli volt. Teljes mértékben egy szinten van az Asylum féle Sharknado és társaival... Épp ezért ettől sem várok semmit és borzasztó nagy naivitás bármi értéket is belevizionálni. Pláne nem az első Alienekhet hasonlítani. Pedig azok is csak olcsó jumpscare közhelyparádék voltak... :(((
16.
16.
delphijos
#15: Nekem pont fordítva. :)
15.
15.
RangerFox
Alien várós, galaxis pfejj
14.
14.
Simonus18
Ridley Scott munkássága egyre döcögősebb utakat tett meg az elmúlt években, de ha valamibe akkor az Alien franchise-ba még sok pluszt adhat (ámbár Giger nélkül furcsa lesz). A Prometheus is érdekes kaland volt izgalmas nézőpontból megközelítve az eddig ismert univerzumot. Cinematography fantasztikusnak tűnik, s több féle idegennel is találkozhatunk a film során, új fajtákkal is egy klasszikus narratívában. Ha valamiért, hát ezért van értelme még mindig e univerzum meglátogatásának. Én várom. Reménykedhetünk ugyan Dr. Shaw és az Engineerek találkozásáról a következőkben, ami valszeg az utolsó rész lesz a sorozatban.
12.
12.
user101
Ugyan már a "nintendó nem erről szól"... Vagyis izé, nem ide... akkor fussunk neki még egyszer: az alien nem erről szól. nem kell, hogy ijesztő legyen, nem kell feszültség, nem kell intelligencia, nem kell racionalitás. Kicsit hiányolom a ugyan pesszimuszt, kong kinget, pókzillát és természetesen egy jó nagy adag felesleges cgi-t. Ja azt nem, az meglesz... akkor oké! :D

Galaxis őrzőit viszont nagyon várom, remélem egy groo eredet filmet kapunk, sok cukisággal ! :)
8.
8.
Big Boss
Várós! De azok az óriás búzák igen félelmetesek :D
7.
7.
Macifasz
#3: Az a baj, hogy ebbe semmi horrorisztikus nincs. :-/ A már egyszer elmesélt receptet akarja lenyomni még egyszer a torkunkon, annyi különbséggel, hogy ezúttal kukázta a feszültséget. :-/ Van a legelső előzetes, amiben a zuhany alatt ölt meg egy alien egy a csajt...na, ott kínomban felröhögtem. :-/ Számomra ez így ebben a formában nagyon nem. :-(
4.
4.
Schwag
A galaxis orzoi elso resze nagyon adta nagyon tetszett a folytatasra fix hogy befizetek! Az Aliennel hatarozatlan vagyok de biztosra veszem hogy hozza amit elvarunk :)
3.
3.
Gykrizsi
#1: Szerintem egy Alien filmnél ez mindegy. Azoknak története sosem volt igazán. Persze vannak könyvek, meg miegymás, de az engem nem érdekel, horrort én filmen akarok nézni. Olyan kevés manapság a normális űrlényes horror, hogy szerintem egyáltalán nem nevezhető fölöslegesnek.
Galaxis jó mint mindig, de ez várható volt.
2.
2.
Perseus84
Nekem nagyon bejott az Alien trailer. Sztem jo lesz ez
1.
1.
Macifasz
Csalódás. Ez egy totál felesleges 8. utas remakenak tűnik, semmi többnek.   Kár. Főleg, hogy emiatt valszeg annyi a Neill Blomkamp féle Alien filmnek, pedig az ezerszer jobban érdekelt volna.
A Galaxis viszont üt továbbra is. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...