Brit toplista: jó erősen nyitott a Horizon: Zero Dawn

Iszonyatosan erős rajtot vett a Horizon: Zero Dawn, így nemcsak, hogy simán beelőzte a legújabb Zelda-játékot, de minden idők legjobb premierjét produkálta az új PlayStation 4-címek között, és ezzel maga mögé utasította a No Man's Skyt.

Az várható volt, hogy a Horizon: Zero Dawn nagyon erős rajtot vesz, de arra talán a Sony sem gondolt, hogy simán a PlayStation 4 történetének legjobb IP-premierjét produkálja, miközben az Uncharted 4 tavalyi sikerét is súrolja a Guerilla Games akció-szerepjátéka.

A Nintendo Switchnek sincs oka a panaszkodásra, az Egyesült Királyságban eddig közel 80 ezer darabot adtak el belőle, amelyek többsége ráadásul az új Zeldával, a The Legend of Zelda: Breath of the Wilddal volt egybecsomgaolva. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az eladott példányok 78 százaléka Switchen talált gazdára, míg a maradék 22 százalék Wii U-ra kelt el.

Szintén a Switch jó rajtját mutatja, hogy a 1-2 Switch is jól nyitott, hiszen egészen a negyedik helyig jutott, míg a múlt héten még éllovas For Honor az ötödik pozícióba csúszott vissza, a FIFA 17 pedig már csak a hatodik helyen tanyázik.

Valószínűleg jövő héten ismét nagy kavarodás lesz, hiszen a héten mutatkozik be a Ghost Recon: Wildlands és a Nier: Automata is.

  1. Horizon Zero Dawn
  2. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  3. Grand Theft Auto V
  4. 1-2-Switch
  5. For Honor
  6. FIFA 17
  7. Super Bomberman R
  8. Rocket League
  9. Sniper Elite 4
  10. Battlefield 1
  11. Call of Duty: Infinite Warfare
  12. Resident Evil 7
  13. Minecraft: Xbox Edition
  14. Hitman: The Complete First Season
  15. Halo Wars 2
  16. Forza Horizon 3
  17. Overwatch
  18. Uncharted 4: A Thief's End
  19. The Walking Dead: The New Frontier
  20. WWE 2K17
34 komment - szólj hozzá!