Amerikában is zajos siker a Switch

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 7.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo amerikai főnöke, Reggie Fils-Aime a New York Timesnak hintette el, hogy a Switchből két nap alatt több egység talált gazdára a régióban, mint bármely más Nintendo-konzolból a múltban. Igen, még a Wii-t is sikerült felülmúlni.

Pénteken és szombaton az új hibridkonzolból több egység talált gazdára Amerikában, mint bármely más Nintendo-konzolból a megjelenést követő két napon - tudtuk meg Reggie Fils-Aime nyilatkozatából.

A Switch után a második legnagyobb rajtot a Wii produkálta a régióban, amiből később 100 millió darabot értékesítettek, és ezzel minden idők második legsikeresebb asztali konzolja lett. Persze az új masina még messze van ettől, de kétségtelenül ígéretes debütön van túl.

Az Egyesült Királyságban már 80 ezer gépet értékesítettek, ami mintegy kétszerese a Wii U első heti eladásainak. A Nintendo tehát sokkal jobb munkát végzett marketing terén, mint 2012-ben.

Fils-Aime szerint a The Legend of Zelda: Breath of the Wild minden más önálló nyitócímet maga mögé utasított a cég történetében. Csak a Wii Sports sikere tűnik behozhatatlannak, de a sportjátékot anno a Wii-vel egybecsomagolva kínálták.

Az már szinte mellékes, hogy Pro Controller szinte minden nagyobb áruházban hiánycikk.

78.
78.
Remélem jól linkeltem. Egy rövidebb hazai beszámoló.
jateknaplo.blog.hu/2017/03/10/nintendo_switch_andrish_tollabol
73.
73.
kergabi83
#71: Én az LCD GATE-től rettegtem be legújabban:) Karácsonyig hátha eloszlanak a felhők. Azért ez a komunikáció durva a mai világban, hogy nem cserélünk hibás készüléket vissza. Hogy lehet így eladni valamit? 5év teljes körű garit (casco?) vegyek mellé a boltban, súlyos 50€-ért, mert a gyártószalag mellett nincs náluk Q.C.? :D
72.
72.
bema695
#69: akkor Gaben nagyúr leszáll a felhők közül és személyesen gratulál a vásárláshoz
71.
71.
ADMlN
#70: Egyre büszkébb vagyok rá, hogy nem lettem Switch vásárló, pedig eredetileg az volt a terv, hogy asszonypajtás azt kapja a születésnapjára.
70.
70.
delphijos
#69: A mostani állás szerint igen. ( Nintendo USA support oldal szerint )

http://en-americas-support.nintendo.com/app/answers/detail/a_id/22289/p/897
69.
69.
Yanez
#68: Pl mi van akkor, ha elromlik a gép és újat vesz az ember? Oda az összes mentés?
59.
59.
ADMlN
#48: Az ember fejlődik. Jobb esetben.
56.
56.
DON GONDOCS
#55: Nincs baj azzal dokkolóval ott van a videóba. egy textilt ragasztunk a belső falára és már védve is van a képernyő. Apróság,de belefért volna. A kontroller hibák is könnyen elkerülhetőek lettek volna.
54.
54.
Heldengeist
#49: Én még mindig azon vagyok, hogy ez sikeresebb lehet a WiiU-nál. Egyszerűen a hordozhatósága miatt bevonzhatja a 3ds játékosokat is. Még ha WiiU-san elkurjantott lesz a 3rd party játékkínálat, annál még akkor is több elmehet.
51.
51.
DON GONDOCS
https://www.youtube.com/watch?v=Cb-srOfRqNc
Szószerint zajos siker. Persze mint mondtam ez minden konzolnál így volt :D
50.
50.
DON GONDOCS
Azért kíváncsi leszek meddig tart a kezdeti siker. Szép teljesítmény, hogy sikerült megkapaszkodnia a mostani mezőnyben, de ezt megis kell ragadni és nyomni a jó játékokat. Emlékeim szerint a wiiU is sikeres volt.
49.
49.
delphijos
Amúgy nyitáskor a WiiU is "zajos siker" volt, pikk-pakk elment 2 millió. Szerintem korai még pezsgőt bontani. Régen rossz lenne ha még annyi Nintendo rajongó se lenne aki a nyitókészletet elkapkodja.
48.
48.
delphijos
#43: Nem tudom régen min vitáztunk, de mostanában minden kommented olyan hogy akár én is írhattam volna.
47.
47.
Yanez
#46: Na arra én is emlékszem! Nálam mellesleg máig kidobja a lemezt a PS4, még szerencse, hogy kb 3 éve csak digitálisan vásárolok.

Mellesleg amellett, hogy annyi gond van a Switch-el, és hardverileg is gyengécske, rémesen sovány a kínálat. Én pl évi 15-30 játékot szoktam kitolni (néha többet is), épp ezért engem rohadtul nem győzött meg az N. Rendes N címek alig vannak, indie-t pedig PS4-en is tudok játszani. A multiplatformokról pedig inkább hallgatok. Csak abban reménykedem, hogy legközelebb egy olyan N konzolt kapunk, amit érdemes lesz főplatformnak megvenni! A Switch nyilván nem annak való, de akkor meg nem kéne ugyanannyiba kerülnie.
45.
45.
GAMEROD
Várható volt hogy az USA-ban és Japánban sikeres lesz. A Nintendo egyetlen előnye hogy sok társasjáték szerű játék van rá és szokásostól eltérő kontrollerek amik jó szórakozást nyújthatnak társaságban. Hátránynak az ár/érték arányt mondanám tudásához mérten, viszont ha a szaros telefonokra sem sajnálnak sokan kétszer ennyit adni így azt sem róhatom fel neki.
41.
41.
user101
#34: Alapvetően ez így ebben a formában sokkal inkább tűnik idézetnek a "gőgös gúnár Gedeonból" vagy "döbrögi naplójából"... ez van... ez jó ? Agyarország... :DDD
37.
37.
user101
#32: Kotonból is mennyit eladnak, mégis mennyi gyerek születik... :DDD
32.
32.
McDuff
Csak annyit mondok hogy anno a Kinectnél is azt zengték hogy a világtörténelem legjobb hardveres eladási számait produkálta,a többit meg ugye tudjuk...
19.
19.
Norbiii
#12: Ha kicsit is szereted a Nintendo játékait, akkor igen, bár ugye Wii U-ra értelemszerűen még több neves exkluzív van. Mario kart 8 nagyon nagy, főleg társaságban, ott van Yoshi Woolly World, amely hasonlít a Super Nintendo-s Yoshi's Islandra. Ott van TOAD játéka, (Toad treasure tracker) amely óriási lett, egy KÜLÖNLEGES Nintendojáték, nézz róla videót! Donkey Kong, Mario, Splatoon, Zelda, és a parti játékok...Van mivel játszani. :)
16.
16.
Gykrizsi
#12: Sajnos a WiiU után nem lennék bizakodó. Ott is ígértek fűt-fát, de alig lett valamiből is akármi. Várj még vele szerintem, egy Zeldaért nem éri meg, és ki tudja, hogy tetszeni fog, szerintem elég rétegjáték (Anno WiiU-ra megvette a csónakos részt, de végig sem vittem).
14.
14.
Gykrizsi
Most lehet hogy én becsülöm alá a dolgot, de azt hinném megjelenéskor milliók fogynak valamiből. Az meg hogy sikeresebb a WiiU-nál, pfff, hagyjuk már, annál minden sikeresebb volt. Majd egy év múlva ugyan itt meglátjuk, mennyi is fogyott.
12.
12.
Azért a startból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, több konzolnál jó volt a rajt, aztán mégsem lett sikeres, szóval kell még rá pár Breath of the Wild szintű móka, hogy vonzó legyen :)

Egyébként e miatt a játék miatt tervezem megvenni PS4 mellé, nem tudom, hogy én változtam-e (tuti), de mostanában ameddig tudom, hogy mik jönnek a gépre, nem vagyok elájulva tőlük és igazából egyik se olyan nagyon érdekel, ezért ebben a stagnálós időszakban belekóstolnék valami újba és a Zelda a gameplay videók alapján nagyon tetszik, ráadásul érdekelne a Xenoblade 2 is, az is konzolexkluzív lesz, és bár a többi indie szartól már herótom van ps plus tulajként :-D azért lehet hogy megérné a Switch pár ilyen nagyobb volumenű játékért...ti mit gondoltok?
7.
7.
ilovenancythompson
borítékolható volt a siker, mert egy friss üde színfolt a két nagytesó melléa piacon.
6.
6.
zozo76hun
kozben azon filoztam hogy lehet jobb is a nintendonak ha nem engedi (vagy csak nem erolteti) multiplatform cimek megjeleneset a switch-re. mert ha igy lenne, biztos hogy ellepnek a netet az osszehasonlito videok (switch/ps4/ps4pro/xboxone/scorpio). ott meg nyilvan kiderulne hogy a gyenge hardware miatt mennyire le kellene butitani a jatekokat. igy ha zelda/mario/stb csak nintendon van nincs osszehasonlitasi alap.
5.
5.
Gamelord
#1: Én türelmes vagyok, várok még pár címet, patchet, és majd utána ruházok be rá. Sokan vagyunk akik nem vesznek nyitáskor konzolt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...