Elbúcsúztunk a Battle.net márkanévtől

  • Írta: Shifty
  • 2017. március 24.
  • Hír
Link másolása
Ahogy arról tavaly már beszámoltunk, a Blizzard megerősítette, hogy elengedi a népszerű Battle.net márkanevet, az ugyanis eléggé összezavarta a rajongókat. A frissítés megérkezett, bár elég nehéz kiszúrni a változást.

A Blizzard még tavaly döntött úgy, hogy elengedi a kezét a több mint húsz éve létrehozott Battle.net névnek. A döntés hátterében az áll, hogy a stúdió szerint a Blizzardtól eltérő név sokszor összezavarta a rajongókat, másrészt így a nemrég indult Blizzard Streaming és a Blizzard Voice szolgáltatásokkal is könnyebb majd párhuzamot vonni.

A nagy változtatás egyébként tegnap éjjel érkezett meg. Mindössze a Battle.net logója eltűnt, a név pedig megváltozott, méghozzá Blizzard logóra és nevére. A launcher korábbi struktúrájához, funkciójához viszont nem nyúltak.

A Battle.net még 1996-ban indult el, amikor a Blizzard a Diablónak szeretett volna egy olyan platformot nyújtani, ami lehetővé tette, hogy a rajongók könnyen találjanak maguknak játékostársat.

8.
8.
TheNick
#7: Mondjuk mindenre ezzel hivatkoznak, Hearthstone-t aki nem követi, pl. 3 évet kellett várni az alap 9 férőhely mellett még 9-re, merthogy "nem akarják összezavarni a játékosokat".
7.
7.
Dreadlox
"A döntés hátterében az áll, hogy a stúdió szerint a Blizzardtól eltérő név sokszor összezavarta a rajongókat" Azt hogy a viharba? Mentálisan visszamaradottak vagy mi a fene?
6.
6.
TheNick
Mi szomorú ebben? Nem tök mindegy mi a neve? Fura emberek vannak...
5.
5.
Necreon
#4: Nem tudom feltűnt-e, de a Blizzard az utóbbi évtizedben elég hülyebiztosra csinál mindent, 9-99 besorolással kint a kirakók.
4.
4.
fehersam
Az azért érdekelne, hogy milyen módon zavart össze ez a név bárkit is
3.
3.
s4jtqkac
2.
2.
markoci555
a parancsikon bizony battle.net névre fog hallgatni, jó sokáig :D amíg újra nem teszem a gépet addig biztos.

Egyébként meg nem tudom mi állhat a háttérben de én nem veszem be ezt a hülyeséget. A battlenet miért zavarna össze bárkit is ha ilyen régen bevezetett dolog, pont az zavarhat be ha megváltoztatják.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...