Alulmúlja a várakozásokat a Super Mario Run

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 25.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo elnöke szerint a Super Mario Runból származó bevétel alacsonyabb volt a vártnál. Mint ismert, csak az első négy szint ingyenes, a többi világért 10 dollárt kell fizetnünk. Erre nagyon kevés játékos szánta el magát.

A Nikkei ázsiai kiadásának adott interjújában a Nintendo elnöke, Tatsumi Kimishima elismerte, hogy a Super Mario Run nem hozza a várt számokat, de kitartanak a mobiljátékaik mellett továbbra is. Remélhetőleg azért áttervezik az üzleti modellt, mert ebben a formában nem sok játékos pénztárcája nyílt meg.

A Super Mario Run megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, mivel a kiotóiak egyik legfontosabb játékhőse költözött egy eddig ismeretlen platformra. Noha a játék ingyenesen letölthető, három pálya és egy bossharc után mindenképpen fizetnünk kell 10 dollárt a teljes tartalomért.

A játék január végén lépte át a 78 millió letöltést, de csak a játékosok 5 százaléka ruházott be a teljes verzióba. Az anyag ezen a héten landolt Androidon, míg a tavaly év végén debütált iOS-es változat is megkapta a 2.0.0-s frissítést.

A Nikkei cikkéből kiderült, hogy csak a Super Mario Run bevételei gyengék, a cég másik mobilos címe, a Fire Emblem Heroes rendkívül sikeres, igaz, ez tradicionálisabb free-to-play modellt használ. Ennek ellenére Kimishima inkább a Super Mario Run pay-to-play modelljét preferálja.

A Nintendo két-három mobiljátékot tervez évente, a következő cím az Animal Crossing lesz.

25.
25.
ADMlN
#18: Ezt remélem nem gondoltad komolyan...

#20: Forza 6, Sunset Overdrive...
De mindegy mennyi van, a lényeg, hogy nincs igazad.
24.
24.
TheNick
Pont, hogy felülmúlta. Lehet ők még ennél is többet vártak egy ilyen hulladéktól, de más világban járnak.
23.
23.
XuChi
Remélem ebből rájön a nintendo, hogy a szart nem veszik meg! Ez egy mario ultra light, 1 eurot nem adnék érte, nem hogy 10-et!
22.
22.
Krezy
Az a durva,hogy a GooglePlay televan síró torrent huszárokkal :DDD
Van aki azért szavazta le a játékot,mert... idézem : " Szar a játék mert fizetni kell érte" ... Mondom oké haver :DDD
Nem is értem,már bőven a megjelenés előtt lehetet tudni,hogy fizetős lesz, mivel Iphone-on már régóta kint van vagy mit hittek,hogy majd Androidra kidobják ingyen ?:DDDD

#3 Heldengeist
Nem csak bankkártyával lehet fizetni GooglePlay-en, én is a telefonszámomat csatoltam hozzá és ha tőltök a sim kártyámra pénzt,onnan is tudok vásárolni :)
21.
21.
zozo76hun
#18: az csak arra jo hogy box-ra letre tudj hozni palyakat, meg persze pc-n lehet haverokkal egyutt jatszani de asszem szerver kereso sincs benne. egy butitott halo az.
18.
18.
dcba
#17: Halo 5bol pont van valami palyaepitos cucc PCre es jatszani is lehet rajta
14.
14.
dcba
#10: Ebben igazad van, valoban ott a San Andreas mobilra, de most oszinten en inkabb a Mariot jatszom telon, mert pont arra van kitalalva, az iranyitas es a jatekmenet, h akar 2 percet is tudod jatszani, meg 2 orat is, mig a San Andreasban, ha belecsuszol egy kuldibe, akkor az akar 10-15 percig is tarthat. Valoban ertekesebb es tartalmasabb egy csomo jatek, de mobilon attol meg nem elvezheto annyira.

De tovabbra is igazat adok mindenkinek, valoban sok a 10 dollar, mert annyiban nekem is csalodas volt a jatek, h miutan mindent megcsinalsz, tobbe nincs benne ujrajatszhatosag, mivel az ermek gyujtogetese nelkul, maguk a palyak nevetsegesen konnyuek. Sztem az ermek utan tovabbi vilagok ha megnyilnanak, 4-4 palyaval es pl a fekete vilag (fekete erme utan) olyan nehez lenne mind mint az az egy extra palya, maris lenne ertelme ujra es ujra jatszani.

A masik, amin eldobtam magam, h easy modot tudtak belerakni, akkor hard mod miert nem kerult bele?
13.
13.
dcba
#11: Figyelj hugyozhatnank egymast szajba es csulazhatnank egymast szemen, de nem tesszuk es miert, mert nem illik, nem vagyunk allatok.
Ha nem ismersz valakit akkor nem loksz be neki egy olyat, h nintendo buzi! Tanulj egy kis kulturat, nem a piacon vagy :)

(a komment direkt lett szokimondo, remelem 18 ev alatti nezoinknek nem serul komolabban a lelke :D)
11.
11.
zozo76hun
#8: "Ezt lehet szebben ugy mondani"

lehetne, de nem akartam. egyebkent meg nem kell minden szaron megsertdoni, ilyen kemeny az elet, ez nem szanatorium.
10.
10.
Heldengeist
#8: Szerintem a 10$/€ önmagában sem sok egy mobilos játékért. A probléma inkább az, hogy mit kapsz érte. Mert azért már az 5-10 eurós sávban igen komoly játékokat meg lehet kapni, köztük sok korábbi PC-s és/vagy nagykonzolos klasszikust ennek megfelelően akár több tíz órás játékidővel.
8.
8.
dcba
#7: Ezt lehet szebben ugy mondani, h fanboy es maris nem sertodik az illeto,

amugy a listad nem teljesen pontos, mert en Game buzi vagyok, leszarom melyik platform, ha jatszani szeretnek.

A Cikkhez: Sztem aranyos kis jatek lett a Mario, en nem bantam meg, h megvettem, de valoban kicsit sok az ar es a masik gond, h mivel az embereket evekig arra neveltek, h mobilon ingyenes a jatek, vagy 1-2 euro, akkor hirtelen egy 10 euros jatek soknak fog hatni es az emberek nem fogjak kifizetni, holott allitom ilyen F2P szemetekre (amit en a rak es az AIDS koze rangsorolok mint pusztito hulladek virust) sokkal tobbet elkoltenek az emberek, csak nem egyszerre tortenik a tranzakcio, hanem itt 50 penny, ott 60 penny, itt 1 font, ott 2, aztan az illeto ott tart, h kiadott lazan 20 fontot egy ertektelen F2P hulladekra.

En inkabb fizetgetnem ki az 5-10 fontokat, csak ne legyen IAP, foleg ami felhaboritott, h a Rayman Fiesta (ami egy allat jo jatek lett) es vagy 5-6 fontba kerult, allandoan bombaz engem a gadget-ekkel, amikor 2x-3x mondjuk elrontom a palyat. Egyszeruen duhito amikor egy dragabb fizetos jatek meg molesztal is, h vasarolj, amit a Mario legalabb nem tesz meg, mert nincs benne IAP.

A masik, h telefonon igazabol nem tudok masik jatekstilust Marionak elkepzelni mint amit csinaltak, mert en anno Androidos telomon benaztam emulatorokkal, de keptelenseg ugy jatszani Mario-t mint gombokkal, a hozzacsatlakoztathato controllereket meg ne emlitsuk, mert rohadtul nem eletszeru, h nalam mindig ott legyen egy xbox controller meretu kiegeszito, amikor mondjuk munkaban a klotyoban elbujva jatszom 10-15 percet.

Sztem maga a Run stilus jo volt a jatekban, en inkabb a kihivast hianyoltam belole, pedig tudnanak olyat, mert ha begyujtod az osszes fekete ermet, utana kapsz egy olyan bonus palyat, h elsirod magad mire vegig ersz rajta, ilyenbol kene vagy 30!
3.
3.
Heldengeist
#1: Szerintem nem az a gond, hogy nincs elég fiatal játékos, aki vevő lenne rá, hanem azok a fiatal játékosok egyszer maximum zsebpénzt kapnak, másodszor pedig valószínűleg azt sem bankszámlára, ahonnan tudnának fizetni. A fizetési hajlandóság a fiatal felnőttek körében a legmagasabb, nekik viszont vannak más platformerek (amik ráadásul még olcsóbbak is).
1.
1.
zozo76hun
nem lepett meg. azert a gamer tarsadalom nagy resze mar kioregedett ebbol a marios ugra-bugrabol. aki meg szereti, az meg ugyis vett wiiu-t vagy switch-et.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...