Vadonatúj játékon dolgozik Peter Molyneux

  • Írta: Shifty
  • 2017. április 3.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy jó ideje teljesen háttérbe vonult a mindig nagyokat mondó Peter Molyneux, de most úgy tűnik, megint valami egészen különlegesen dolgozik. Legújabb játékáról a Glixel nevű magazinnak adott interjúban mesélt.

Peter Molyneux évekkel ezelőtt megfogadta, addig nem mesél új játékairól, amíg azok nem készülnek el. Persze aki ismeri a dizájnert, tudja, hogy a Fable-sorozat atyja mindig is szerette nagyotmondó nyilatkozatokkal felpörgetni a játékai iránti érdeklődést, hogy aztán ígéretei többségéből végül semmi se valósuljon meg.

Molyneux azonban nem fordított hátat a játékfejlesztésnek, sőt, jelenleg is egy vadonatúj projekten ügyködik. Erről a Glixel nevű magazinnak adott interjúban mesélt el egy-két érdekességet, többek között azt, hogy a múltban készített eddigi munkáihoz képest a Legacy kódnéven futó új projekt teljesen más lesz.

Később azzal folytatta, hogy a Populoushoz hasonló módszert próbált ki a fejlesztés kezdetén, így amikor eszébe jutott egy ötlet, fogta magát és megvalósította azt, hogy megnézze, működik-e a koncepció. Állítása szerint egy órányi munka után már a működő prototípussal játszott. Azt viszont egyelőre nem tudja megerősíteni, milyen zsánert képvisel majd a Legacy, mert mint mondta, nagyon büszke rá, hogy különböző stílusokat sikerült összegyúrnia, így egyelőre nehéz belőni, melyik a meghatározóbb.

Arra a kérdésre, hogy milyen platformokra készül a Legacy, Molyneux nem tudott egyértelmű választ adni. Elmondása szerint semmi sincs még eldöntve, és bár a jelenlegi verzió egyelőre csak PC-n fut, nem elképzelhetetlen, hogy mobilos változatot is kapunk. Valószínűleg egyébként ez a kérdés egy ideig nem is kerül megválaszolásra, mert mint mondta, a platformok esetében aggódni kell az interfész és a különböző beviteli módszerek miatt, és jelenleg csak azzal van elfoglalva, hogy egérrel tökéletesen működjön az élmény.

7.
7.
markoci555
6.
6.
GAMEROD
Nem kell azért fikázni, a 90-es évek szinte csak az ő játékaiból állt. Ő fektette le azokat az alapokat amelyikre a legjobb játékok építkeznek.
5.
5.
XuChi
Molyneux = kamu igéretek, nagyot mondás.

Fable sorozat kezdetén is olyanokat kamuzott, csoda hogy az ég nem szakadt a fejére!

Engem már egyáltalán nem mozgatnak a játékai.
4.
4.
BrockSamson
Molyneux csinalhatna egy Molyneux-szimulatort, amiben soha el nem keszulo vagy hulladek jatekokkal kell fenntartani magadat minel tovabb.
3.
3.
felegyi
#2: Anno... azóta el van szállva magától, ez látszik az értékelhetetlen munkáján amiket pár éve elkezdett lerakni az asztalra...
2.
2.
psy123
#1: én bírom a palit, anno azért jó kis játékokat rakott le az asztalra... tudom hogy nagyokat mond meg fura figura, de ilyen is kell
1.
1.
kastorhun
Érdekes, talán valami értékelhető is születhet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...