Máris jöhet a PC-s Vanquish?

A Nier: Automatával intenzív időszak ért véget a Platinum srácainál, úgy tűnik, most már jut idő néhány régi elmaradás elpótlására. Teaselésbe kezdett a csapat, jöhet a PC-s Vanquish és a Bayonetta 3 is.

A PlatinumGames az elmúlt szűk két évben négy játékot tett le az asztalra úgy, hogy az ötödik, a Scalebound fejlesztését végül lelőtte a Microsoft. Az intenzív sorozat végét a nagyszerűen sikerült Nier: Automata jelentette, mostanában pedig feltűnően sok a szabad ideje a srácoknak - úgy tűnik legalábbis, hogy egy kis hiánypótlás mindenképpen belefér nekik.

Nem elég ugyanis, hogy hirtelen PC-re is kiadták a Bayonettát, most arra utalnak a jelek, hogy egy másik konzol-exkluzívuk, a Vanquish is tiszteletét teheti a platformon. A rajongók abból következtetnek erre, hogy a minap egy 22 KB-os frissítés érkezett a Bayonettához, az pedig semmi mást nem tesz hozzá a játékhoz a linken is látható Vanquish-avatáron kívül - ezt egyébként a letöltés után az Extras mappában lehet megtalálni. Hét év után PC-re költözik Shinji Mikami TPS-e?

Akárhogy is, elképzelhető, hogy ez a lavina ízelítője csupán: tegnap a Platinum YouTube-csatornáját is fura videók lepték el, ezek egy-egy Bayonetta-jelenetet örökítenek meg, de azokat háromszor is lejátsszák egymás után. A rajongók szerint egyértelmű: ez bizony a Bayonetta 3-ra utal. Mit gondoltok?

11 komment - szólj hozzá!