Az idei évet is lekésik a Square Enix nagyágyúi

  • Írta: fojesz
  • 2017. április 25.
  • Megjelenés
Link másolása
Habár a Square Enix még mindig nem hajlandó megmondani, hogy mikor fejezik be a Kingdom Hearts harmadik részét és a felújított Final Fantasy VII-et, egy befektetőknek kiadott dokumentum szerint az idei évet mindkét játék lekési.

Hiába várunk régóta a Kingdom Hearts III-ra és a Final Fantasy VII Remake-re, egy darabig még biztosan nem játszhatunk a Square Enix nagyágyúival. Habár a kiadó eddig sem közölt megjelenési dátumot a két címet illetően, egy, a befektetőknek kiadott dokumentum alapján még csak nem is érdemes reménykedni, hogy idén a boltokba kerülhetnek.

A dokumentum ugyanis a közelmúlt és a jövő megjelenéseit is részletezi, és bár a Kingdom Hearts III és a felújított Final Fantasy VII szerepel a felhozatalban, dátum nincs mellettük. Ezzel párhuzamosan a viszonylag biztos megjelenési időponttal rendelkező játékokhoz minimum egy "2017-et" odabiggyesztett a cég.

A két játék direktora, Tetsuya Nomura egyébként már korábban is jelezte, hogy bőven akad még munka a projektek körül, és így messze lehet a megjelenés. Hozzátette mindenesetre, hogy idén már szeretnék megmutatni, hogy állnak a fejlesztéssel.

4.
4.
conorr
#2: Egy remastered-en nem lenne rendezni való, de ahogy írod ez remake, ott mindent újra kell csinálni: új harcrendszer, új grafikus motor, új forgató könyv, stb, tehát egy új játék ami nagyjából idézi a régit de mai minőségi szempontoknak megfelelve mai kor igényeihez igazitva.
3.
3.
Thor Vath
#2: Mintha újra forgatnának egy filmet.
2.
2.
Blueberry
Valaki mondja már meg (de csak titokba) egy remake-en mi a rendezni való?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...