Már össze is jött a pénz a Phoenix Pointra

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 3.
  • Biznisz
Link másolása
Bő egy hete vette kezdetét a Phoenix Point crowdfunding-kampánya, és már össze is gyűlt a készítők által remélt összeg. Még egy hónapig fut az adományozás, innentől a stretch goalokra lehet hajtani.

Instant siker Julian Gollop új játéka. A Phoenix Point a klasszikus és az újgenerációs XCOM-okból egyaránt merít, a körökre osztott stratégiában a Phoenix Project nevű szervezet egy sejtjét irányítva kell felvennünk a harcot az emberiséget csaknem elpusztító vírus mutálódott áldozataival.

A Phoenix Pointra a Figen gyűjtenek a készítők, ahol nemcsak adományozni, hanem befektetni is lehet. Nyilvánvalóan jól jött a srácoknak ez a lehetőség: az eredetileg kitűzött 500 ezer dolláros cél már össze is jött, és a beérkezett pénzek közel feléhez így jutottak hozzá. A hír megírásának pillanatában 531 ezer dollárnál jár a kampány, és még 35 nap hátravan belőle.

Most a stretch goalokra lehet hajtani: 650 ezer dollár után vezethető járművek is szerepelnek majd a játékban, 850 ezer dollárért pedig egy lebegő erőd is bekerül a programba, mint helyszín. A játék megszerzéséhez egyébként 30 dollárral kell beszállni a projektbe - a Phoenix Point várhatóan 2018 végére készül el PC-re.

4.
4.
Perseus84
#3: Probald ki a masodik reszt. En miota elkezdtem nem tudok ranezni az elsore. A masodik az nagyon odavag sztem konnyebb is lett es sokkal jobb
3.
3.
#2: Én csak azt nem bírtam az Enemy Unknown-ban, hogy annyira gyorsan összeomlott minden, végszenvedek egy missioint, közben három ország kilép, 2 megzakkan, így nem tudtam élvezni igazán. Noob vagyok tudom, de jó lenne végtolni a mission-öket ha nem kéne fosni, hogy mindjárt lehúzhatja a rolót az xcom projekt :(
2.
2.
Perseus84
Orulok h van igeny az ilyen jatekokra. Az elottem levo kommentelonek: ez korokre osztott taktika-strategia jatek amibol sajna keves jo peldany van. Ha hentelni akarsz ott van 100 masik.
1.
1.
crytek
Egyik cél lehetne hogy lehet választani nem körökre osztott játékmenet is..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...