Western körítéssel folytatódik a Far Cry?

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 9.
  • Pletyka
Link másolása
Vad találgatásba kezdett a minap az internet, egy élőszereplős reklámfilm munkálatai alapján arra tippelnek néhányan, hogy vadnyugati körítéssel térhet vissza a Far Cry-sorozat. Ráadásul már idén.

A pletykákat a Great Fall Tribune jelentése indította el, miután a lap arról számolt be, hogy épp egy western körítésű élőszereplős kisfilmet forgatnak a montanai préri egyik temploma mellett. Az újságírók azt is megtudták Jeff Guillot producertől, hogy a felvétel egy szeptemberben megjelenő játékhoz készül, amely egy jól ismert sorozat folytatása lesz.

Ezután a western Far Cryon sem lepődnénk meg.

Habár valószínűleg nektek is az ugrott be, hogy az úriember a Red Dead Redemption második részéről beszélt, a Nerdbite nyomozása szerint nem annyira egyértelmű a válasz: a srácok találata szerint Guillot korábban olyan játékok kampányain dolgozott, mint a Driver, a Red Steel 2 és a Rabbids, így azt sem lehet kizárni, hogy egy Ubisoft-játékról van szó.

Márpedig úgy tűnik, a Ubisoft a Far Cry-sorozat esetében kísérletezik előszeretettel a körítéssel, elég csak a Blood Dragon vagy a Primal alcímű epizódokra gondolni. De vajon a vadnyugatot is bevállalná a cég?

7.
7.
Ra1D3n
#5: Mi az a háromdik? Ez valami menő kifejezés a helyi brazilok között? :)
5.
5.
Duken
Jöhet! A 3dik rész után az elsõ Far Cry ami insta buy lenne.
4.
4.
rayden02
Jah, RdR2-őt ki lehet húzni a listáról, mivel a R* nem szokott élőszereplős trailereket csinálni!
3.
3.
Mortis
#2: összesűrítik a dolgokat. emlékezzünk például milyen volt a Fallout 4: elvileg egy pusztaság, mégis majdnem 50 méterenként belebotlottál valamibe. nem kell itt a realitás talaján gondolkodni.
2.
2.
exonic
Szentem kizárt hogy Far Cry-ról legyen szó. Az a régió kissé üres egy ilyen játékhoz.
1.
1.
Szudzsio
Mondjuk ha ez fals hír és a tervezők elolvassák sztem ez lesz a reakció: "Bazzeg ez nem is rossz ötlet" :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...